2026.01. 11.

Kosárlabda Lega A: Venezia – Virtus Bologna

Az olasz kosárlabda bajnokságban a kiváló formában játszó Venezia a stabil és fegyelmezett Virtust fogadja, mindkét csapat komoly terhelés után érkezik, így nem ez lesz a legpörgősebb meccs a fordulóban!

  • A Venezia remek sorozatban van, minden sorozatot figyelembe véve három győzelmet számlál zsinórban, és az utolsó hat mérkőzéséből ötöt megnyert, legutóbb Trevisót verte magabiztosan 87–66-ra, miközben a bajnokságban 10–4-es mérleggel a harmadik helyen áll. Neven Spahija együttese kimagasló támadójátékot mutat, az elmúlt tíz meccséből nyolcszor legalább 90 pontot szerzett, a Serie A-ban vezeti az támadási ratinget miközben az asszisztok számában első, a kettesek és büntetők hatékonyságában második, a triplázásban pedig ötödik helyen áll. A kevés eladott labda és a magas labdaszerzési mutató további előnyt jelent, Kyle Wiltjer pedig kiemelkedő formában van, a Treviso ellen 24 pontot dobott, előtte pedig 27, 34 és 28 pontos teljesítményeket nyújtott, míg R.J. Cole irányítóként és pontszerzőként is remekel. Ky Bowman sérülése miatt nem elérhető.
  • A Virtus fegyelmezett és professzionális teljesítményt nyújt a Lega A-ban, csak annyit ad ki magából, amennyi szükséges és nyilván az Euroliga a prioritás. A csapat legutóbb a Triestet győzte le idegenben, míg korábban a Trapani elleni meccset 20–0-val nyerte, valamint az Euroligában is fontos győzelmeket aratott. Dusko Ivanovic csapata kiegyensúlyozott, a bajnokságban a harmadik legjobb támadással és a második legjobb védelemmel rendelkezik, miközben a triplázásban a negyedik helyen áll. Luca Vildoza, Aliou Diarra és Abramo Canka nem bevethető.
  • A Virtus hozza majd a kötelezőt, de nagyon szoros meccs várható! A körülmények alapján a Virtus várhatóan lassítani próbálja a játékot és kontrollált tempóra törekszik, miközben mindkét oldalon fáradtság uralkodik majd, így az összkép egy visszafogottabb, kevesebb pontot hozó mérkőzést vetít előre. A Virtus megnyeri a meccset, és nem lesz több, mint 169,5 pont a meccsen.

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
Venezia – Virtus Bologna
Virtus meccsgyőzelem és kevesebb, mint 169,5 pont a meccsen | 3.20 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Silas 2026-01-11 11:50:42
A ponttal nem vitatkozom,167 körül várom.
Azonban nem gondolom,hogy ez kötelező kategória a vendégnek.
Én minimális hazai győzelmet várok.
Jordan 2026-01-11 11:20:10
kötelező, ez jó :DDDDDD
Barnamedve (kosárlabda) 2026-01-11 20:44:59
Azért lejött a kötelező. Ilyenkor a röhögés után egy igazadvolt jólesne...

további tippjeink a Kosárlabda világából

Európai kosárlabda lesz a központban! Rovatunkban hétről hétre végigjárjuk a kontinens legfontosabb színtereit, az Euroliga csúcsmeccseitől az EuroCup fordulóinak lehetőségein át, a magyar klubok nemzetközi szereplésén keresztül, a spanyol, olasz, német és francia bajnokság meccseinek izgalmáig. Figyeljük a görög és török sztárcsapatok formáját és minden apró rezdülést, ami befolyásolja az erőviszonyokat. Elemzünk, értékelünk, és amikor kell, tippet adunk: szelvényjavaslatokkal, statisztikai háttérrel, friss információkkal segítünk eligazodni Európa legjobb kosárlabda mérkőzésein!

Nem ment az NHL, nem ment az NBA, mixeljük össze őket.