2019.06. 25.

Kosárlabda, LNB: Lyonban dől el a bajnokság!

Kosárlabda, LNB: Lyonban dől el a bajnokság!

A francia kosárlabda-bajnokság döntőjének utolsó meccse következik, miután a lyoni két hazai győztes meccs után, a Nagyhercegségben a Monaco egalizálni tudott. Tavaly szintén a Monaco volt az egyik fél és szintén utolsó meccsre került sor. Akkor hazai környezetben egy ponttal kapott ki a csapat a Le Mans-tól és így maradt le a bajnoki címről. Ma is hasonlóan szoros végeredmény várható!

KOSÁRLABDA, FRANCIA BAJNOKSÁG, RÁJÁTSZÁS
2019.06.25. 20:45
ASVEL LYON-VILLEURBANNE - MONACO (5.M.)

  • A döntő-sorozat első két mérkőzésén kiválóan látható volt, amit a Lyonról leírtam korábban: A Lyon elsősorban annak köszönheti kiváló teljesítményét, hogy egy remek, nagybetűs csapatként funkcionál és ez megfigyelhető volt a döntő első meccsén is, ahol, 10 ponttal (81-71) nyert a Lyon, Jean-Charles, Slaughter és Kalnietis, valamint Payne remeklésével. A második körben kicsit közelített a Monaco, hat pont lett a különbség. Igazi támadó alakulat a Lyon, a második hazai meccsen Theo Maledon, AJ Slaughter és Livio Jean-Charles vitte hátán a Lyont. Ha pedig védekezni kell, akkor jöhet Armin Noua és Mantas Kalnietis. A kiváló támadás mellett remekül védekezik az Asvel, ahogy az első mondatban is jellemezte, igazi kollektív gépezet.

  • Aztán a harmadik-negyedik mérkőzésen, hazai környezetben nagyon összeszedte magát a Monaco! Június 20-án 35 pontot raktak közé Kikanovicék! Öt játékos is kétszámjegyűt dobott, Bost 23 pont, 2 assziszt és 2 lepattanónál állt meg, míg a Lyonból Bilan 14 pont 6 lepattanó és Noua 12pont, 7 lepattanó és 1 assziszt volt értékelhető! Ez egy nagyon komoly vereség volt, ami a negyedig meccsre valamelyest szelídült. Ekkor nyolc pont különbséggel nyert ismét a Monaco, ismét csak Bost (19p-4L-6A) remekelt! Itt már a Lyon is jobban összeszedte magát, de Nelson, Kahudi és Payne teljesítménye sem volt elég.

Amikor egy csapat 0-2 után feláll a padlóról és képes egalizálni, valamint olyan kiütést bemutatni, mint a Monaco a harmadik meccsen, az mindenképpen hatással van az önbizalomra, a mentális akaratra. A mai meccsen hiába játszanak ismét Lyonban, a Monaco koncentráltabb, mentálisan pörgősebb csapatnak várható, mint az első két összecsapáson! Bost ismét szárnyalhat, de mindenkire szükség lesz. Nagyon szoros meccset várok, ahol bármelyik csapat megszerezheti a bajnoki címet! Hendivel a Monacót erősítem!

tipp
Asvel Lyon - Monaco
Monaco +7,5 | 1.55 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsibó196 2019-06-26 00:19:38
A serdülő csapattal álltak ki a 3. negyedre? A félidőben már azt hittem meg van a meccs.

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.