2025.05. 05.

Kosárlabda Superligi: Türk Telekom – Merkezefendi

Kosárlabda Superligi: Türk Telekom – Merkezefendi

Óriási a tét a Török Kosárlabda Szuperliga 28. fordulójában, ahol a rájátszásról még nem lemondó Türk Telekom hazai pályán fogadja az életéért küzdő, de szenzációs formában lévő Merkezefendit. Mindkét fél számára még komoly tétje van a meccsnek!

  • A szezon egyértelmű csalódása eddig a Türk Telekom, amely az eurokupás- és a hazai szereplésében is alulmúlta az elvárásokat. A fővárosi klub mindössze 12 győzelmet szerzett 27 forduló alatt, és már csak három meccs maradt a szezonból, miközben jelenleg a rájátszást érő helyeken kívül állnak. Az utolsó fordulóban vereséget szenvedtek a Bahcesehir ellen, és különösen aggasztó, hogy a legnagyobb riválisuk, a Buyukcekmece egy győzelemmel és jobb egymás elleni mutatóval is előttük áll, bár szerencséjükre az ellenfél már lejátszotta a 28. körös mérkőzését és kikapott. A Türk Telekom legnagyobb erőssége a védekezés, főként gyengébb csapatok ellen tudják ráerőltetni a saját fizikai stílusukat. Támadásban viszont gondokkal küzdenek, amit tovább súlyosbít Brian Angola sérülése ő több meccset is kihagyott.
  • A Merkezefendi szezonja két részre bontható. Az első szakaszban egyértelmű kiesőjelöltként szenvedtek, gyenge formát mutatva, míg a második félévben szinte teljesen újjászülettek. Az elmúlt 11 bajnokiból nyolcat megnyertek, köztük két szenzációs győzelmet is, előbb az Euroliga Final Four-ért harcoló Anadolu Efes, majd a már ott lévő Fenerbahce ellen. Ezekkel a bravúrokkal nagyon közel kerültek a biztos bennmaradáshoz, amit egy újabb sikerrel gyakorlatilag el is érnének. Ebben hatalmas szerepe van a szezon közben érkező Egehan Arna-nak, aki Bahcesehirből igazolt át és nemcsak Merkezefendi vezéregyéniségévé, hanem az egész liga egyik legjobb játékosává nőtte ki magát, legutóbb 20 pontot és 10 lepattanót szerzett a Fener ellen. A hátralévő sorsolásuk viszont nehéz! A Telekom után még a Tofas és a Bahcesehir következik, így minden pont életbevágó számukra. A Merkezefendi fantasztikus formában van és sorra veri a nagyágyúkat, mégis nagyon óvatosnak kell ma lennie, hiszen a Türk Telekom otthon még mindig veszélyes tud lenni, különösen alsóbb kategóriás ellenfelek ellen. A fővárosiak kemény, fizikális védekezésre építenek, amellyel meg tudják törni a lendületben lévő csapatokat.
  • A Merkezefendi stílusa miatt egy nagyon feszült meccs várható, ahol a védekezés és a nyomás dominálhat, ezért is várható, hogy a pontszám 170,5 alatt marad. A Türk Telekom nem engedheti meg magának az újabb vereséget, míg a Merkezefendi célja a biztos bennmaradás. Bár a vendégek lendületben vannak, a hazai pálya és a védekezés miatt a Telekom esélyesebb, de egy kiélezett, alacsony pontszámú összecsapásra lehet számítani. Nem lesz több, mint 170 pont a mérkőzésen!

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

tipp
Türk Telekom – Merkezefendi
Kevesebb, mint 170,5 pont a mérkőzésen | 1.76 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
szityubogar 2025-05-05 15:39:08
..

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.05. 19:30
Türk Telekom - Merkezefendi Denizli
Hendikep -12,5
Merkezefendi Denizli +12,5
1.46 64 - 78
Tét 1000
Nyeremény 1460

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.