2019.12. 26.

Tovább tart-e az OKC lendülete?

Tovább tart-e az OKC lendülete?

Négyes győzelmi szériát épített ki az Oklahoma az elmúlt bő egy hétben. Most a Memphis ellen folytathatják ezt, nézzük, sikerrel járnak-e?

KOSÁRLABDA, NBA | 2019.12.27. 02:00
OKLAHOMA CITY - MEMPHIS

  • Ha a két csapat elmúlt négy mérkőzését hasonlítjuk össze akkor elég egyértelműnek tűnik, hogy hazai siker fog születni, hiszen az OKC a legutóbbi négy meccsét kivétel nélkül hozta, míg a Memphis négyből háromszor bukott. Ebből a négyből egyszer éppen egymás ellen játszottak. Akkor négy ponttal győzött az Oklahoma a 31 pontos Schröder vezetésével. Crowdernek és a Jacksonnak rossz napja volt akkor, pedig rajtuk kívül hárman is 20 pont fölé jutottak a Grizzliesnél. Az utolsó negyedben kerekedett felül az OKC, addig a Memphis vezetett. 
  • Most is az Oklahoma győzelmére számítok és szerintem még simább is lehet az összecsapás, de a négypontos különbség minimum kirajzolódik majd ezúttal is a csapatok között. Adamsék legutóbb a Clipperst (Leonard nélkül) is verték, előtte a Sunst kiütötték. Lazsálást pedig nem engedhetnek meg maguknak, mert még korántsem biztos a play-off szereplésük.
  • A Memphisben vannak ügyes játékosok, elsősorban az év legjobb újonc pontdobójára, Morantre gondolok, de képességek terén nem érzem őket elég erősnek ahhoz, hogy egy otthon közel 70%-ot produkáló csapatot elkapjanak.
tipp
OKLAHOMA CITY - MEMPHIS Handicap -3,5
Oklahoma -3,5 | 1.63 | (6/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsankopeti22 2019-12-27 09:07:24
Törölt hozzászólás

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.