ToMMo

Tipplap szerző
Havi cikkek száma: 1 db
Aktuális havi ROI-3.5 %

Cikkek

Már észrevehettétek, hogy szeretünk a jó formákra alapozni. Most kicsit más elven hozom ezt a tippet. Egyik csapat sincs jó formában, de a vendégeknek az ilyen derbiket be kell húzni így a szezon végéhez közeledve, ha nem akarják eldobni, amit felépítettek idén.

Több olyan mérkőzés is van, ami kecsegtetőnek tűnik a hazai csapatoknak, ebből pedig azt választottam, akik éppen 9 meccses győzelmi szériában vannak otthon.

Divatba jött, hogy olyan csapatokra fogadok, akiket nem különösebben kedvelek. Ma is így lesz. A Los Angeles otthon nagyon jó. A Boston meg jelenleg mindenhol IS rossz.

Gondolom másoknak is megfordul a fejében a sok NHL meccset mustrálva, hogy kézenfekvő lenne egy újabb ütést bevinni a Phillynek, de most mégsem ezt teszem. A Dallas gödörben van és bár ez pont jó meccs lehet kijönni onnan, mégis elengedem. Sokkal jobban tetszik most a jégkorong a sivatagban.

Pont egy hete a főiskolás kosárlabda ragadott magával Észak-Amerikában egy véletlen folytán. Az egyik kedvenc tipp elemzős USA oldalamon figyeltem fel az egyik tipster kiemelkedő teljesítményére ezen a téren és elkezdtem ezeket elolvasgatni, finomítgatni a magam módján. Ez 11/11 volt ezen a héten, szóval gondoltam hozok egy ilyet, mivel NHL-ben ezt a meccset inkább hagynám. A cikkben pedig szokásosan várjuk a jó észrevételeiteket, tippjeiteket!

Elnézést a Flyers drukkerektől, hogy eme mondás már sokadik alkalomra kerül elő, de valahol ők is érzik, hogy idén ez nagyon nem működött. Ez a szezon vélhetően már elúszott.

Gyönyörűen működött a Philly veretés tegnap Sean részéről. Ma pedig én sem nagyon akarom túlagyalni. A Dallas két nehéz idegenbeli meccs után újra otthon mehet ki a jégre, ahol nagyon jó a mérlegük.

Nem különösebben szeretek kiajánlani olyan csapatot, ami alapvetően a kedvenceim közé tartozik, ma mégis ez lesz a helyzet. A Washington rendesen meglepte a mezőnyt idén, hiszen senki nem látta jönni, hogy vezetni fogják a Keleti Konferenciát az alapszakasz hajrájához közeledve. Nem véletlen ez azonban.

Nem szép dolog ilyet írni, mint a címben, tudom. Viszont a sors már csak ilyen. Az egyik sportban Superbowl győzelmet ad, a másikban pedig egy gyenge szezont.

Tegnap a kommentmezőben is pártoltam az Ottawát, ma pedig ebben a cikkben is melléjük állok annak ellenére, hogy back-to-back érkeznek Philadelphiába.