ToMMo

Tipplap szerző
Havi cikkek száma: 1 db
Aktuális havi ROI-3.5 %

Hozzászólások

ToMMo 2016-10-20 17:28:41
NHL:
Ahogy említettem az elejétől fogva, ez a Montreal erősödött, pedig már tavaly sem voltak gyengék, csak nem tudtak kikecmeregni isten igazából egy durva mélyhullámból, illetve nem bírták ki Price hiányát. Mostanra nélküle is jók, Montoya is teljesen rendben van. Ezt azért említem meg, mert betegség miatt, lehet ma nem fog Price játszani. Elől és hátul egyaránt keménynek tűnik most a Canadiens, és bár az Arizona is erősödött szerintem, hátul egyelőre ők nagyon sebezhetőek, és ez lehet a vesztük. Továbbra is a hosszabbítással együtti győzelmet preferálom, de úgy a Montreal szerintem jó is lehet ma.
A Minnesota szintén azok közé tartozik, akikre egyelőre előszeretettel fogok fogandi. Pedig jobb ez a Toronto mint tavaly, de tegnap is a fiatalok 40 perc után rontották el a meccsüket Winnipegben, és most pihenő nélkül kell Minnesotába utazniuk, ahova az Xcel Energy Centerbe nem nyerni járnak a csapatok. A Kings agyonverése megint önbizalmat adhat a Wildnak, szerintem jobb csapatuk van jelenleg mint a Maple Leafsnek, pihentebbek is, és ennek otthon ki kell jönnie. Amúgy is feküdt nekik a Toronto mostanában, szerintem most is így lesz. Mivel idegenben eddig hosszabbításos meccseken maradt csak alul a kék-fehér gárda, ezért itt is kalkuláljunk azért azzal is, biztos ami biztos. :)
Végezetül a harmadik tippem pedig az, hogy tovább veretjük a Gaborik és Quick nélkül arculat nélküli Kingset. Biztos, hogy lesz majd időszak, mikor erőre kaphatnak, főleg ha Quick újra a kapuban lesz, de ez nem most várható szerintem. A Dallas pedig az egyik legnagyobb gólgyáros volt már tavaly is. Azt is megmutatták Nashvilleben az előző meccsen, hogy amikor kell, akkor a védelem is elő tud állni, és lehozni a meccset. Egyben van ez a Stars idén is, a Los Angeles pedig boksz nyelven szólva meg van fogva mostanában. Szerintem egy újabb ütést mérnek rájuk a saját pályájukon a Dallasiak. Erre még szebb oddsot adnak mint a másik kettőre mérkőzés győztese opcióban is. :)
ToMMo 2016-10-20 09:32:42
Szóval Kasatkina:
Nagyon nagy meglepetés lenne, ha a hazai közönség előtt nagyon élő Kasatkinát meg tudná fogni ez a Goerges. Verte is a németet már szeptemberben két szetbben. Most a formája is talán jobbnak tűnik, így a tavalyi bravúros elődöntője után idén is odáig juthatna. És szerintem fog is. Az, hogy ezért még papíron is 1.35-öt adnak...azt nagyon szépen köszönöm, elfogadom. :)
Bertens/Larsson:
Jól megy most ez a páros, de amúgy egyéniben is jó formát mutatnak ezen a tornán, így ez nem is csoda. Ismét ők az összeszokottabb páros, és a jobb is egyben. Egyik legnagyobb esélyesévé váltak a tornának a Rae/Smith duó mellett. Ezt a meccset is be kell húzniuk.
Svitolina:
Svitolina a Pekingi elődöntő után pihent egy jót, aztán most ott folytatja ahol abbahagyta. Hála istennek a forma nem lett rosszabb, és bár Konjuh ki tudta ejteni Strycovát lucky loserként megérkezve, egy ilyen jól játszó Svitolina ellen ez kevés lehet. Mivel egy meccse volt az ukrán lánynak, az is gyors volt, így fáradtságról nem lehet szó, Konjuhnak meg szerintem inkább baj, hogy kimaradt a mai meccs walkover miatt. Elina Svitolinát várom az elődöntőbe egyértelműen.
Bertens:
Remeeeekül játszik ismét Bertens, és ennek örülök. Annak meg még inkább, hogy Allertova elmúlt teljesíítményei miatt erre ilyen szép oddsot adnak, hogy a holland lányt behúzzuk győzelemre. Nagyon stabil volt tegnap is, és ma is Bertens, ráadásul párosban is. Allertova is szép heteket él meg, mint mondhattuk, de jobb ellenfelek ellen azért elhasal. Márpedig egy ilyen Bertens most jobb. Nehezen tudom elképzelni, hogy ne a holland nyerjen. AMúgy tavaly HObartban 2 szettben ez már sikerült.
Wozniacki és Kuznetsova:
Róluk fentebb ejtettünk szót. Kuznetsovának kell a győzelem, bár nekem kicsit nyögvenyelősen játszik, de ez nála alapból is sokszor megesik, a fontos pillanatokban azonban behúzza. Ez most elég fontos pillanat, Timi meg bőven verhető. Azért kicsit óckodok, valszeg nem "A" szelóra rakom.
Wozniacki nem volt top formában, de stabil standardje van újra mint régen, ezért nyerni tudott ma is. Voltak azért olyan jelek amik nem tetszettek, ezekről írtam is, ezért tartok csak a meccstől, de egyértelműen tudja mi az ellenszer Niculescu ellen, akit szerintem frusztrál is már, hogy nem tudja legyőzni a dán szépséget. Remélem nem elfogultságból húzok afelé, hogy ezt a múltra való tekintettel is megoldja Caroline, illetve szerintem össze is szedi magát holnapra mentálisan is jobban. Bár a két ász is már ennek volt a jele a végén, hogy azért nincs baj fejben, és az önbizalom nagoyn a helyén van.
Gavrilova/Kasatkina:
Mindkét csajszi nagy formában, és bár ha Babos/Pavlyuchenkova jutott volna tovább, és ma ellenük kéne játszani nem annyira próbáltam volna rá, de Kania/Kovinic ellen reális esélyt érzek, hogy nyernek a Dashák. 
 
Nemsokára szelvény formában is jövök. ;)
ToMMo 2016-10-19 22:56:00
Szóval Kasatkina:
Nagyon nagy meglepetés lenne, ha a hazai közönség előtt nagyon élő Kasatkinát meg tudná fogni ez a Goerges. Verte is a németet már szeptemberben két szetbben. Most a formája is talán jobbnak tűnik, így a tavalyi bravúros elődöntője után idén is odáig juthatna. És szerintem fog is. Az, hogy ezért még papíron is 1.35-öt adnak...azt nagyon szépen köszönöm, elfogadom. :)
Bertens/Larsson:
Jól megy most ez a páros, de amúgy egyéniben is jó formát mutatnak ezen a tornán, így ez nem is csoda. Ismét ők az összeszokottabb páros, és a jobb is egyben. Egyik legnagyobb esélyesévé váltak a tornának a Rae/Smith duó mellett. Ezt a meccset is be kell húzniuk.
Svitolina:
Svitolina a Pekingi elődöntő után pihent egy jót, aztán most ott folytatja ahol abbahagyta. Hála istennek a forma nem lett rosszabb, és bár Konjuh ki tudta ejteni Strycovát lucky loserként megérkezve, egy ilyen jól játszó Svitolina ellen ez kevés lehet. Mivel egy meccse volt az ukrán lánynak, az is gyors volt, így fáradtságról nem lehet szó, Konjuhnak meg szerintem inkább baj, hogy kimaradt a mai meccs walkover miatt. Elina Svitolinát várom az elődöntőbe egyértelműen.
Bertens:
Remeeeekül játszik ismét Bertens, és ennek örülök. Annak meg még inkább, hogy Allertova elmúlt teljesíítményei miatt erre ilyen szép oddsot adnak, hogy a holland lányt behúzzuk győzelemre. Nagyon stabil volt tegnap is, és ma is Bertens, ráadásul párosban is. Allertova is szép heteket él meg, mint mondhattuk, de jobb ellenfelek ellen azért elhasal. Márpedig egy ilyen Bertens most jobb. Nehezen tudom elképzelni, hogy ne a holland nyerjen. AMúgy tavaly HObartban 2 szettben ez már sikerült.
Wozniacki és Kuznetsova:
Róluk fentebb ejtettünk szót. Kuznetsovának kell a győzelem, bár nekem kicsit nyögvenyelősen játszik, de ez nála alapból is sokszor megesik, a fontos pillanatokban azonban behúzza. Ez most elég fontos pillanat, Timi meg bőven verhető. Azért kicsit óckodok, valszeg nem "A" szelóra rakom.
Wozniacki nem volt top formában, de stabil standardje van újra mint régen, ezért nyerni tudott ma is. Voltak azért olyan jelek amik nem tetszettek, ezekről írtam is, ezért tartok csak a meccstől, de egyértelműen tudja mi az ellenszer Niculescu ellen, akit szerintem frusztrál is már, hogy nem tudja legyőzni a dán szépséget. Remélem nem elfogultságból húzok afelé, hogy ezt a múltra való tekintettel is megoldja Caroline, illetve szerintem össze is szedi magát holnapra mentálisan is jobban. Bár a két ász is már ennek volt a jele a végén, hogy azért nincs baj fejben, és az önbizalom nagoyn a helyén van.
Szelvényeket én reggel állítok majd csak össze, mikor minden odds a szemem előtt lesz. :) Addig is lehet aludni ezekre a gondolatokra, és persze a sajátjaitokra is. :)
Na jóccaka!
ToMMo 2016-10-19 21:39:00
Ezt az adogatás dolgot nem jól látod. Wozniacki jól adogat, de a hozzá hasonló stílusú játékosok második adogatásai gyengék. Viszont jó százalékban ütik az elsőt.
Csak példaként, hogy miért nem igaz, hogy top10-ben ez kevés:
Kerber a világelső ugyanilyen, sőt ha mindkét szervát vesszük rosszabb adogatással. Halep szintén. Radwanska második szerváinál pedig nincs is gyengébb a top szinten. És mindegyik ott van az élen, szóval nem kell félteni. :)
Lisicki alapból egy agresszív játékos, bődület ütőerővel, ő tartja a nőknél a szervagyorsaság világrekordját. Ma egész jó napja volt, de nem egy stabil játékos. :) Ha a szerva lenne minden, akkor csak Pliskovákat, Keyseket, meg Raonicokat, Karlovicokat látnánk győzni. Nem minden ez.
A fedett pálya annyiban különbözik, hogy mivel nem számít a szél, illetve egyéb időjárási körülmények, ez kedvez a technikás teniszezőknek. Talán nem véletlen, hogy a salakosok kicsit jobban is érzik magukat az ilyen féle kemény borításon. Illetve nem véletlen nyerte tavaly Radwanska a WTA Finalst, egy jól játszó Kvitova ellen.
Agnieszka salakon annyira sosem volt jó, a csúszkálás nem úgy feküdt neki sose, inkább a keményet szereti, de az ő finom kezének pl. nagyon jó ezáltal a benti kemény borítás, ha megejt egy labdát technikásan az tényleg ott fog leesni ahol kell. Nem fújja el a szél stb. Ilyen dolgoknál számít. :) Nem véletlen varázsolt pl. nagyon sokat Federer is a fedett tornákon. Ott tényleg azt csinál a labdával amit csak akar. :D Azt hiszem volt is tavaly is olyan torna, tán grand slam ahol az idő miatt behúzott tetővel játszottak, és mondták is, hogy Djokovic ellen is egyből növelte az esélyeit elméletben. :)
ToMMo 2016-10-19 20:10:26
Sosem szabad leírni egy Caroline Wozniackit. :) Lisicki átlagon felüli napot fogott ki, Wozniacki meg max egy átlagosat, így kicsit neccesebb lett, sőt igazából kulcsfontosságú volt, hogy legalább 43 percig el tudta végül nyújtani az első szettet, mert ez az egyik erénye. Lehet bukja a pontokat, vele a szettet, de megfuttatja az ellenfelet, amit az ilyen nagytermetűek mint Lisicki nem igazán kedvelnek. Egyre pontatlanabbá válnak, jön a több hiba, ő meg tartja a standardet. :) Így lehetett a döntő szettben, hogy úgy breakelt újra az 5-3-hoz, hogy két kettős hibát ütött zsinórban Lisicki, Wozniacki meg a meccs kiszerválásánál ütött két ászt. Pedig ez fordítva hamarabb elképzelhető :D :D
Viszont kisebb aggodalmaim vannak. Ne mondjátok, hogy nem osztok meg minden információt. :D Nem tetszett, hogy többször nyúlt a hasához, a levonulásnál is amúgy, illetve a kommentátor is említette a stomachot bár pont nem figyeltem milyen szövegkörnyezetbe, illetve miért. Viszont az is biztos, hogy ő a nyert meccsek végén az igazi mosolygós, ragyogó csajszi szokott lenni, aki az egyik legközvetlenebb a közönséggel, akinek tud aláírja a labdákat stb. Most nem volt sem olyan kitörő öröm, meg kiosztott 6-7 autogrammot és már ment is ki a pályáról. Ez nem rá vall. Nem tudom akár meg is húzódhatott ott picit vagy... rosszmájúak kedvenc témája szokott lenni itt, hogy nőkre nem fogad mert nem tudjuk a menstruációs naptárukat...ha hozzáveszem, hogy elég hisztis fejet vágott sokszor a meccs közben, láthatóan jobban frusztrálta ha nem sikerült valami, illetve nem pörgette annyira fel, mikor meg igen. Így az összkép alapján még akár ez is lehet, hogy épp ilyen problémák is bejönnek a képbe. :) De talán ne menjünk ilyen mély elemzésbe bele :D :D
Csak azért említem meg, mert ha viszont marad ugyanez az attitűd, az baj lehet Niculescu ellen, akit normál esetben simán tud verni, mint ahogy a US Openen is megmutatta, csak ahhoz nagy türelem kell. Na most ez most nem látszott rajta, így gondolkodóba vagyok én is hogy érdemes-e. Ha olyan kicsi lesz az odds, vagy lesz helyette más, lehet inkább egy meccsig kispadra rakom a drágaságot. :D :D
ToMMo 2016-10-19 18:44:46
Hali! A Los Angeles tavaly totál simán jutott a rájátszásba Nyugaton az ötödik helyen, és mind idegenben, mind hazai pályán a liga legjobb 8 csapata közt volt. Aztán mondjuk a Sharks lemosta őket, de a rájátszás ugyebár más kávéház.
Kevered az éveket, konkrétan szar az tavalyelőtt volt, mikor be se jutott a rájátszásba. :)
ToMMo 2016-10-19 10:45:46
Van akinek inkább ezekre van igénye :) Igyekszem mindenkinek kedvezni, lentebb találsz már kedvezőbb oddsokat, igaz azok sem 2-esek azért ;) Hajrá!
ToMMo 2016-10-19 10:44:00
Emellett van még két amolyan B1 - B2 szelóm...nem tudok dönteni, hogy melyik lenne az erősebb, igazából jó lenne ha mindkettő lejönne :D :D
"B1":
Kasatkina/Gavrilova, Bertens
"B2":
Kuznetsova, Svitolina
 
Kis kommentár a két szelóhoz...Bertens talán most kicsit ismét magára talál, de legalábbis a két salakos hölgy közül mindenképp övé a jobb év. Schmiedlova abszolút verhető.
A két Dasha pedig búcsúztatta Makarova/Vesninát. Bár eddig is okoztak már meglepetést a kis termetű orosz származású csajok, de eddig ez volt a legnagyobb. Amúgy ez nem jó előjel Vesnináék részéről a WTA Finalsre, de erről majd külön cikkben a verseny előtt. A két Daria közt remek a kémia, nagyon jól érzik magukat együtt, nagy barátnők lettek. Mindketten remek játékosok ezt se felejtsük el. A forma is jónak tűnik, Kasatkina egy másik nagy barátnőjét akit amúgy eddig nem nagyon tudott legyőzni, szóval őt búcsúztatta viszonylag könnyen, Gavrilova pedig Safarovát ütötte ki. Gavrilova amúgy is hetek óta remek formát mutat. Mindketten alapvetően oroszok, csak Gavrilova Ausztráliába költözött és honosította magát, szóval ez igazság szerint hazai pálya. :) Kichenokék jók, de nem stabilak és abszolút verhetőek.
A "B"-re pedig ráraktam azokat akiket ti is ismertek és gondolkodás nélkül tennétek. Azért mindkét meccs necces, de ha valóban szeretne kijutni Szingapúrba Kuznetsova, akkor le kell győznie az egész jó formát mutató Cornet. Másik részről pedig Putintsevát én nem tartom annyira sokra, de legalábbis Svitolinát mindenképp jobb teniszezőnek gondolom. Viszont az ukrán lány azért szokott érdekeseket produkálni. Azért a múlt is mellette szól, legalábbis a közelmúlt. És ha az elmúlt hetek, hónapok formáját tudja hozni, akkor nyernie kéne. :)
ToMMo 2016-10-19 10:29:33
Nos, megmondom az őszintét az "A" szelóval én most megaóvatos leszek, két opcióban ajánlom, kinek kedve szerint:
Wozniacki, Bertens/Larsson
Ez 1.45 tippmixen, én ezt a kettőt merem jó szívvel egybe rakni. Viszont elég kicsi az odds, aki nem szeret másfelest tolni, az esetleg mellé rakhatja Hlavackova/Hradeckát. Engem csak az zavar, hogy 1.10 összesen. De nekik fontos lenne ez a meccs, csak az első összecsapásnál kicsit elbizonytalanítottak. Velük már 1.60 papíros mixen. De én abban gondolkozok, ha lenne jó kézilabda inkább azt csapnám mellé. A Kadettennel szemezek Svájcban pl. csak majd megkérdezem kispályást. :D
ToMMo 2016-10-19 09:34:03
A tengpa este írtakat átemelem ide is, aztán később próbálom szelvény formába is önteni. :)
Nos, nagyon nehéz a helyzet...borzasztóak a párosítások.
Akik a legjobb esélyűnek tűnnek nekem:
Bertens/Larsson, Wozniacki, Hlavackova/Hradecka
Második vonal:
Kuznetsova, Svitolina, Gavrilova/Kasatkina
(nagy formában mindketten a gavrilova/kasatkina párosból...tavaly kasatka itt nyert Vesnina oldalán, és amúgy is jó a dinamikájuk. Kichenokék kemény ellenfelek, de nem annyira, mint a Makarova/Vesnina páros volt)
"Kettő és feledik vágány" - azaz valahol a második és harmadik vonal közt: 
Bertens
Harmadik vonal:
Garcia, Suarez Navarro, Kasatkina
A végén hangsúlyoznom kell, ezek nem szelvények, hanem csak gondolatok, és próbáltam súlyozni, hogy milyen rizikót rejtenek magukban. Nyilván az oddsok is nőnek lefele haladva kb. Szelvényekkel majd reggel rágódok, de remélem segít az eligazodásban ez is. :)
Annyit hozzátéve, a tegnapelőtti cikkből visszaidézve, hogy ebből Kuznetsova és Suarez Navarro számára "élet-halál" kérdés nyerni, hiszen döntőig kell menniük legalább, hogy a WTA Finalsre valamelyikük eljuthasson. 
Hlavackováék pedig előzhetik Babosékat, ha szépen haladnak ezen a tornán, és más kiemeltet kaphatnak a Szingapúri nagydöntőn.
Wozniacki számára pedig a Zhuhai Elite Trophy miatt még fontosak a pontok, meg amúgy is nagy formában, nagy kedvvel játszik. 
Hamarosan próbálok szelót is összerakni, csak előbb utazok. :D
ToMMo 2016-10-19 01:08:19
Na itt vagyok, csak közbe jöttek a dolgok, de most gyorsan átfutom...
ToMMo 2016-10-18 23:54:22
Hogy a Kingsnél egyáltalán felmerül benned a V bármilyen opciója...ez meglep, de nem feltétlen hülyeség persze. Reggel meglátjuk, remélem azért nem te érzed jól :D :D
ToMMo 2016-10-18 18:34:11
NHL-re ma három mérkőzést szemeltem ki. Eddig úgy tűnik, hogy amikor valamit nagyon papírformának gondolunk, az itt az elején sűrűn elúszik, de ezért NHL az NHL...nüanszokon múlhatnak dolgok. Tavaly is volt olyan időszak amikor egyértelműen a keménynek tűnő meccsekre volt érdemes rámenni, én most ezt a gondolatot veszem elő. Ezáltal pedig három mérkőzést találtam, mindhárom hazai, és mindegyik kemény ellenféllel néz ki vagy az eddigiek alapján, vagy épp azért, mert többet várunk a vendégcsapattól.
Szerintem a Chicago leveri a Philadelphiát, volt azért egy nagy adag fegyelmezetlenség, és balszerencse is a hawks oldalán mikor úgy tűnt nem megy a szekér. A Philly jól kezdett, de most a hazai csapat felőrli őket. Hosszabbítással együtt, de Chicago győzelmet várok.
A Washington - Colorado nagy mérkőzésnek ígérkezik, két kiváló támadóalakulattal. Fejlődött az Avalanche ez nem vitás, és keményen számolni is kell velük majd. Azonban ez a Washington csakúgy mint tavaly a liga egyik legjobbja, és bizony hátul jobban megállják a helyüket. Hosszú utat is kell megtennie a nyugati partról a Coloradonak. A hazai pályának kedveznie kell annyira, hogy ezt a Caps behúzza. Mérkőzés győztese opció itt is.
A Minnesota - Los Angeles jó kis nyugati meccs mindig. A Kings viszont eléggé identitás nélkülinek, és zavarodottnak tűnik egyelőre a kezdésnél. Ez nem jelenti, hogy nem lehetnek majd jók, de egyértelműen nem nagyon álltak össze a dolgok így a szezon elejére. A Wild meccsét volt szerencsém látni a Jets ellen, és remekül játszottak otthon, mint ahogy teszik azt minden évben. Hátul és elöl egyaránt jók, és nem kicsit balszerencsés gólokat kaptak csak legutóbb is mégis nyerni tudtak. Szerintem ma is képesek a győzelemre, én melléjük állok. Jó csapat lesz ez idén Staal-lal, Parise-szel, Dubnykkal és sorolhatnám. Otthon a mostani körülmények alapján ezt meg kéne nyernie a Wildnak. Itt is számolok a hosszabbítással persze, mint majdnem mindig.
ToMMo 2016-10-18 11:46:39
Nem is rossz gondolat. Az Assat otthon gyűjtögette eddig a pontokat, idegenben harmatos volt. Bár jártak a Karpatnál meg a Tapparánál is, szóval lehet picit csalóka a gyenge teljesítmény. Lejöhet amúgy a Jukurit win.
ToMMo 2016-10-18 11:45:08
Attól függ milyen szelóra rakod. :)
Én általában mindig hosszabbítással együtt szeretem, úgyis 1.20, mivel van mellé teniszem nekem elég.
De amúgy ennek rendes játékidőben is meg kell lennie. Az a 9-0 nem kicsúszott eredmény volt legutóbb, a Prága otthon nagyon erős szerintem. Illetve a tabellán sem ott vannak ahova valók. 3 hosszabbításban pechesek voltak, abból egy a kőkemény Trinec ellen. Simán ott lesznek a tabella elején hamarosan. :)
ToMMo 2016-10-18 11:17:23
Én ma csak a Sparta Praha győzelmében bízom hazai jégen Európában. :)
ToMMo 2016-10-18 09:20:02
Easy win! :)
ToMMo 2016-10-17 21:50:08
Ui.:
Nem tettem említést a tétemelésről, ami szintén jó amúgy, csak ott nincs mese bank kell. Ugye ezt egyszerű levezetni...duplázókat vegyük.
2.000, 4.000, 8.000, 16.000, 32.000
Mindenképp nyersz a végén 2.000 forintot...ami remek, de ha 4 napig elment mondjuk, és az ötödik napon a 32.000 Ft-nál jön be, akkor is 2.000-et nyertél, ezt eloszthatjuk 5-tel, hiszen 5-ik napon, az napi 400 ft, és már 64.000-el kellett benne lenni. :) Na ebből már látható, hogy ahhoz, hogy ez komolyan megérje igen komoly összegekkel ezt tolni. :)
ToMMo 2016-10-17 18:03:38
Hírmorzsák a vasárnap kezdődő WTA Finalshöz:
http://www.tipplap.hu/tippek/wta-finals-singapore-2016-hirek

Fontos lehet, hiszen ha valóban komolyan veszik az említett delikvensek, akkor rájuk talán fogadhatunk meggyőződéssel. :)
ToMMo 2016-10-17 12:40:10
Mély elemzéssel nem tudok szolgálni sajnos, de gondoltam ha már bevezettük a vasárnapi kibeszélőt, akkor a hétfő és a csütörtöki meccsek is megérdemlik ezt. :)
Véleményem szerint a Cardinalsnak ezt be kell húznia otthon. Erre 1X2-ben 1.30-at mérnek, mérkőzés győztesnek pedig 1.25-öt. Azonban én a -4,5-et is jónak tartom 1.55-ért. A tökös legényeknek pedig az amerikai jónépek ajánlják a -7,5-et is, azt már 1.85-ért mérik. :)
ToMMo 2016-10-17 11:14:26
Illetve Johnsont még megrágom, mert kispályás kézije lehet jobban tetszik. :D
ToMMo 2016-10-17 00:28:15
Muhhahaha
O D E L L B E C K H A M JR. :)
Lehet nehezen indult be megint a gépezet, meg Eli is interceptionöket dobott, de aztán csak megint 400 yard fölé ment és Beckham is magára talált 2 td-vel... így kell ez.
Még a szemét mocskos csaló bírók sem tudták ezt elvenni a totális kamu pass interference fújással :P :)
ToMMo 2016-10-16 21:33:25
Hát vártam már, hogy a sok jó nap után mikor jön egy igazán rossz a hokiban részemről, és el is jött...De legalább egyszerre mentek el nem külön. :P Holnap javítunk, illetve éjjel azért az Edmonton remélem velünk lesz. :)
ToMMo 2016-10-16 15:31:02
Na szóval NHL:
Hát ma nem olyan nagy a kínálat, ebből a tegnap is játszókat nem is akarom forszírozni, nem tartom jól fogadhatónak. Illetve a Vancouver meccset sem, mert elég csalódást keltő volt a tegnapi produkciójuk, bár végül csak nyertek.
Az Edmonton viszont az a csapat, akikre most merek hagyatkozni. TÉnyleg bekezdtek, és tényleg jobbak mint tavaly. Nem kétlem, hogy a Sabres is előreléphet, de Kane, Eichel továbbra is sérült, és Okposo is csak lehetséges, hogy játszani fog. Így végképp most jobb választásnak tűnik az Edmonton. Ráadásul, hogy a saját frázisommal éljek, Kanadában mindig nehéz nyerni. Mérkőzés győztese opció nagyon szép szerintem, de a fentebb említett HD is tetszetős, illetve még jobban bebiztosított. :)
ToMMo 2016-10-16 12:25:54
Selejtezőkből még Witthoeftöt gondolom megjátszhatónak mára.
Reggelre nekem ment single tippként Wozniacki, aztán majd most egy Murray, Cibulkova, Witthoeft lesz. :)