kispályás

Tipplap szerző
Havi cikkek száma: 0 db
Aktuális havi ROI -

Cikkek

2015.11. 05. Kézimunka
Nem, nem, nem és nem! Idén harmadszorra se tudtam megveretni a Győrrel a Fradit! A hazai csapatban három extra teljesítmény is volt, Szikora lehúzta a rolót, Zácsik, bocsánat Szöllősi-Zácsik annyi gólt dobott, mint az előző fordulókban összesen (8) és Hornyák Dóra is hét góllal, köztük a mindent eldöntővel bizonyította, hogy a Győrnek kár volt túladnia rajta. A rába-parti hölgykoszorú nem is tudom mit akart ezen a mérkőzésen, se csapatként, se egyéni teljesítmények tekintetében nem nőttek fel a feladathoz, nem látom, hogy lesz ebből Final 4. Ma két Vb-selejtező összecsapást rendeznek és három barátságos mérkőzést, nem is akármilyeneket.  

2015.11. 03. Kézimunka
Valami bűzlik Dániában! Sajnos a vendégcsapat bent maradt az öltözőben, mire felébredtek már négygólos hátrányban voltak. Ezt a hendikepet a mérkőzés végéig nem sikerült ledolgozniuk, ráadásul a kevés gól is született, így mindkét tippem sikertelen lett. Rendhagyó módon egy szerdai eseményt ajánlok figyelmetekbe már ma. (Ma ismét egy mérkőzés szerepel az ajánlatban, az is dán és női…, szóval kihagyom, amúgy a forma alapján inkább vendég lenne.)

2015.11. 02. Kézimunka
Tegnap a kelet-német rangadón már a félidőben eldőlni látszott minden, hiszen ekkor már 6 góllal vezettek a hazaiak, a második játékrészben 2-3 gólra sikerült még vissza kapaszkodnia az Eisenachnak, de végére öt lett a különbség. A múlt hét a szokásostól eltérően kissé gyengébbre sikeresdett, a hét elején kétszer is mellé mentem a dán kupameccsekkel, ráadásul csütörtökön még a Psg is megviccelt, így a hetet 5 jó tipp mellett 3 rosszal zártam. A mai kínálat még a szokásosnál is gyatrább, mindössze egy mérkőzésre fogadhatunk, erre azonban két tippel is készültem. 

2015.11. 01. Kézimunka
Tegnap az általam választott spanyol mérkőzésen szoros félidő után a második etapban  két-három gólos hazai előnnyel fordultak hajrára a csapatok. A Cangas a végén még tudott újítani, és öt gólosra hizlalva előnyét, magabiztosan hozta a kötelezőt. Ma egy kora délutáni kelet-német derbivel készültem.

2015.10. 31. Kézimunka
Tegnap szoros félidő után 4 gólos vendégsiker született a svéd rangadón. dannytrejo, Jamali valóban nem játszott, de ezt még a csapat honlapján se írták meg. A mai bőséges választékból egy spanyol meccset hoztam nektek.

2015.10. 30. Kézimunka
Negyedszerre nem hozott szerencsét a Psg! Az az igazság, hogy tegnap nem is érdemeltek győzelmet, 7:6-nál vezettek utoljára, a hazaiak végig kézben tartották a mérkőzést. A vége előtt még sikerült egyenlítenie a fővárosi csapatnak, de Mackovsek hetese megpecsételte a sorsukat. A Montpellier kapusa 19 védést bemutatva 38%-os teljesítményt nyújtott, a másik oldalon Omeyer 27%-ot fogott csak és Miki Hansen is csak 6 gólig jutott, Karabaticnak hárommal kellett megelégednie. Ma a svéd listavezető mérkőzésére hoztam egy tippem.

Tegnap a svájci mérkőzésen szoros első félidő (14:14) után magabiztos 35:28 arányú győzelmet aratott a vendég Schaffhausen együttese. A mérkőzésen a magyar játékmester Császár Gábor négy gólig jutott. Ma egy francia rangadót választottam és ebben a hónapban már negyedszer bízom meg a Párizsban.

2015.10. 28. Kézimunka
Rövid időn belül már másodszor húzza keresztül számításaimat a Kolding! A hazaiak gyorsan elhúztak az elején öt góllal és ez elégnek is bizonyult, igaz hogy a Midtylland a győztes gólt a lefújás előtt 10 másodperccel szerezte csak meg. Tovább folytatódik a Gyöngyös vesszőfutása, az ő sorsuk is hamar megpecsételődött, a mérkőzés 17. percében nyúlt maga mögé másodszor Fazekas, a fürediek ekkor már nyolcnál jártak. A vége 26:15 lett. Ma a svájci bajnokságból hoztam nektek egy tippet.

2015.10. 27. Kézimunka
Nem ilyen hétkezdésre számítottam! Rendkívül szoros összecsapáson döntetlen született a rendes játékidőben úgy, hogy az 50. perc után már csak két gól született és a hazaiak döntetlen állásnál a mérkőzés végén majd’ két percet tölthettek az ellenfél kapujánál. A Silkeborgnak 11 másodperce maradt a győzelem kicsikarására, ami nem sikerült, ráadásul a hosszabbítást is elbukták két góllal, így a hazaiak ünnepelhették a továbbjutást. Mára ismét egy dán kupameccsel készültem és egy magyar összecsapásra van tippem.

2015.10. 26. Kézimunka
Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Sajnos tegnap helyesnek bizonyult a tippem és Veszprém elvesztette veretlenségét Párizsban és ezzel együtt helyet is cseréltek a tabellán. A múlt héten a kielemzett tippjeimet ismét egy hibával hoztam le, szerdán a Kolding nem bírt hazai pályán az Arhussal. A szokásos szűkös hétfői kínálatból egy dán kupameccset hoztam nektek.