2015.11. 03.

Kézimunka

Kézimunka

Valami bűzlik Dániában! Sajnos a vendégcsapat bent maradt az öltözőben, mire felébredtek már négygólos hátrányban voltak. Ezt a hendikepet a mérkőzés végéig nem sikerült ledolgozniuk, ráadásul a kevés gól is született, így mindkét tippem sikertelen lett. Rendhagyó módon egy szerdai eseményt ajánlok figyelmetekbe már ma. (Ma ismét egy mérkőzés szerepel az ajánlatban, az is dán és női…, szóval kihagyom, amúgy a forma alapján inkább vendég lenne.)

FTC-Győr NB1, női

A hétvégén mind a két együttes BL mérkőzésen vitézkedett. A fővárosi zöld-fehérek vasárnap Erfurtból hozták el a két pontot a Thüringert 30:27 arányban legyőzve. A mérkőzés vezéráldozatot követelt, az összecsapáson 8 gólig jutó Szucsánszki Zita részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, így kénytelen a szerdai mérkőzést kihagyni. Ambros Martin lányai egy nappal korábban, szombaton léptek pályára Südstadtban. Nem is jelentett nagyobb gondot az egykor szebb napokat is megélt Hypo legyőzése, még az is belefért, hogy a második félidőt az osztrákoknak ajándékozzák, talán már a szerdai mérkőzésre gondolva. Azt gondolom, hogy a vezér nélkül maradt Elek lányok holnap fejet hajtanak a tavalyi elvesztett döntő miatt a visszavágás vágyától fűtött győrieknek. Véleményem szerint a vendégekre kiajánlott tétszorzó holnapig még bőven esni fog, ezért még érdemes ma megtenni. Egyébként a felek idén már összemérték erejüket a Szuperkupán, ahol 29:24 arányú győri siker született. A mérkőzést szerdán az M4 csatorna 18:00 órától élőben közvetíti. Figyelem, a mérkőzés minimum hármas kötésben fogadható! (Mellé Midtjylland, Ausztria és kész is)

Tippem: 21851 FTC-Győr V 1.38   29:28

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!