2015.10. 26.

Kézimunka

Kézimunka

Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Sajnos tegnap helyesnek bizonyult a tippem és Veszprém elvesztette veretlenségét Párizsban és ezzel együtt helyet is cseréltek a tabellán. A múlt héten a kielemzett tippjeimet ismét egy hibával hoztam le, szerdán a Kolding nem bírt hazai pályán az Arhussal. A szokásos szűkös hétfői kínálatból egy dán kupameccset hoztam nektek.

GOG-Silkeborg, Dán kupa, férfi

Gudméban ma két hasonló erősségű csapat találkozik a dán kupa negyeddöntőjében. A bajnokságban kilenc forduló után öt győzelmet, három vereséget és egy döntetlent számlál mindkét alakulat. Lényeges különbség viszont, hogy a Gog eddig hat alkalommal élvezte a hazai pálya előnyét, míg a vendégeknek ez eddig csak háromszor adatott meg. Ez a teljesítmény eddig a harmadik helyet éri a hazaiaknak, míg a Silkeborg kicsit gyengébb gólkülönbségének köszönhetően az ötödik helyen posztol. A kupában mindketten másodosztályú csapatot múltak felül az előző fordulóban. Legutóbbi négy összecsapásukat összesen hat góllal többet dobva, rendre a Silkeborg nyerte. Ma szintén Silkeborg sikert várok, garancia lehet erre a bajnokságban eddig 47 gólos Nielsen és a 44 gólig jutó Mads Christiansen, valamint a tavaly decemberben Szegeddel és a Veszprémmel is hírbe hozott hórihorgas válogatott balátlövő Markussen eredményes játéka.

Tippem:17773 GOG-Silkeborg V 1.65   25:25

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paks hazai pályán szeretné megszakítani a ZTE elleni kedvezőtlen sorozatát, a vendégek viszont jó formában érkeznek, és az előző egymás elleni találkozójukon 5–2-re nyertek.
A Paks hazai pályán szeretné megszakítani a ZTE elleni kedvezőtlen sorozatát, a vendégek viszont jó formában érkeznek, és az előző egymás elleni találkozójukon 5–2-re nyertek.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Két jó formában lévő együttes találkozik a Bundesliga mai játéknapján. A stuttgarti svábok hazai pályán fogadják a brémai muzsikusokat!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A kiváló formában futballozó Athletic Bilbao sorozatban negyedik győzelmére készül, az Osasuna javuló teljesítménnyel próbálja megállítani a baszk együttest