Gandras
Tipplap szerző
Havi cikkek száma:
26 db
Aktuális havi ROI-25.96 %
Cikkek
Az elején még nagyon egyértelmű volt a csoport kimenetele, ám a spanyolok két veresége nyílttá tette a végső sorrendet, amin ez a mai találkozó sokat alakíthat.

A törökök három, a svédek mindössze csak egy pontot gyűjtöttek eddig a Nemzetek Ligájában, igaz a skandinávok egy meccsel kevesebbet játszottak. Ma pedig egymás ellen kell bizonyítaniuk.

2018.11.
17.
Nemzetek Ligája: Mediterrán derbi Taljánföldön
Mancinvel sem sikerül az olasz válogatottnak a kiugró teljesítmény, mármint ami a tétmeccseket illeti, bár az ukránok elleni felkészülési találkozón sem voltak túl meggyőzőek. Ma pedig Portugália érkezik!

16.
Nemzetek Ligája: Lecsapnak-e a walesi bárdok?
Szeptember 9-én két Eriksen találattal magabiztosan tudott nyerni a dán nemzeti csapat a két együttes legutóbbi ütközetén. Ma lehet a visszavágó, amire vannak jó ötleteink!

Nemzetek Ligája: gólváltás várható Szlovákiában!
A B divízió 1-es csoportjában az ukránok eddig az összes meccsüket megnyerték, míg a szlovákok mindegyiket elveszítették. Ma pedig egymással találkoznak. Van egy jó gondolatunk a meccsre fogadási szempontból!

15.
Nemzetek Ligája: Kell a pont a sógoroknak!
Az NL. "B" divíziójának 3-as csoportjában az utolsó mérkőzéseire készül az osztrák válogatott, ma a bosnyákokat fogadják, vasárnap pedig Belfastba utaznak.

Nemzetek Ligája: Erős csapattal a belgák!
Az izlandi összecsapáson a belgák egy nagyon meggyőző teljesítményt nyújtottak, gyakorlatilag a VB- n látottak folytatódnak tovább a Nemzetek Ligájában is. Ezúttal De Bruyne nélkül, s lehet egy picit felforgatott kezdővel, de így is egy borzalmasan erős kezdővel fogadják a szigetlakókat.

Remekül teljesítenek a vendégek idén, jelenleg a második helyen tanyáznak, s azért ez a tavalyi 15. pozíció után mindenképpen komoly fejlődés. Van egy jó tippünk a Zenit tartalékok elleni meccsre!

A 22. fordulót rendezik az orosz másodosztályban, s a hétközi játéknapot a Szpartak Moszkva fiataljai nyitják. Nincsenek jó formában, ám ma jó eséllyel lépnek pályára a kieső zónában tanyázó Szibir ellen.