friss 5 órája

Teniszbabák - 02.02.

Teniszbabák - 02.02.

Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Raducanu - Minnen

Nagyon sokat nem tett le az asztalra még idén Raducanu, de azért alapvetően egy ideje hoz egy szintet, ami azért Minnen fölött áll valamivel. Szerencsénkre a formája egyáltalán nem mutat jót és az előző években sem jutott túl itt az első körön, így ha Raducanu egészséges és nem fog ki rossz napot, akkor jelen állás szerint ez egy bőven nyerhető meccs.

Rakhimova - Cirstea

Cirstea az elmúlt időszakban kicsit stabilizálta magát, aztán remélem az Osaka elleni kiakadás nem indítja meg most a lejtőn. Talán az utolsó szezonját futja, így hazai közönség előtt, főműsoridőben biztos motivált lesz. Tudásban és rutinban egyértelműen Rakhimova felett áll, de régen sűrűn elcsapkodta a labdákat. Ez pl. tavaly normalizálódni látszik, ezért bízom most is benne. Pár hete Adelaideben le tudta győzni a selejtezőben a román lány ezt az ellenfelet, így most is jó esélye lehet. 

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
K. Rakhimova - S. Cirstea A mérkőzés győztese S. Cirstea 1.42
E. Raducanu - G. Minnen A mérkőzés győztese E. Raducanu 1.29

1.83 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

K. Rakhimova - S. Cirstea

2026. 02. 02. 18:10 | Kolozsvár, női egyes Tovább a meccshez

E. Raducanu - G. Minnen

2026. 02. 02. 17:00 | Kolozsvár, női egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Zsozsko 2026-02-02 12:36:54
Szia ToMMo.
Mi a véleményed a B. Fruhvirtova-Ferro meccsről?
ToMMo 2026-02-02 15:49:08
Ehh pont most kezdődött, mire itt olvasom a kérdést.
Nem sokat tudok mondani, mert sokat volt sérült Brenda Fruhvirtova és alig játszott. Amúgy alapvetően őt sokkal ügyesebbnek tartom, bár főleg salakon tudott eddig jobbakat menni.

további tippjeink a Tenisz világából

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, keressük az ötleteket, tippeket és információkat. Hozunk nektek néhány elemzést az aktuális ajánlatból (ATP, Challenger, Grand Slam), valamint várjuk a Ti javaslataitokat, információitokat is! Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt! A héten a Montpellier ATP-tornáról szemezgetünk!

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, keressük az ötleteket, tippeket és információkat. Hozunk nektek néhány elemzést az aktuális ajánlatból (ATP, Challenger, Grand Slam), valamint várjuk a Ti javaslataitokat, információitokat is! Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt! A Manama Challenger döntője következik!

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, keressük az ötleteket, tippeket és információkat. Hozunk nektek néhány elemzést az aktuális ajánlatból (ATP, Challenger, Grand Slam), valamint várjuk a Ti javaslataitokat, információitokat is! Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt! Egy meccs a Manama Challengerről!