2026.06. 19.

Teniszbabák - 06.18. - Párosok bűvöletében

Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

McAdoo/Monnet - Jakupovic/Radisic

Megtetszett most ez a kisebb salaktornán esedékes páros meccs, mert Jakupovic és Radisic inkább ezen a szinten vitézkedik és pl. salakon is ilyenkor, mikor már a jobbak továbbállnak a borításról. Az külön tetszik, hogy Monnet amúgy sem nagy páros játékos, ami idén eddig hatványozottan igaz, míg társa azért jobb nála, de közösen egy meccsük volt az is sikertelen, illetve most erőnyerők voltak. Azért Mcadoo sem akkora vitéz, mert Jakupovicéktől gyengébb duóktól is ki szokott kapni. Tetszik az utóbbi párostól az itteni első győzelem és az előtte volt elődöntők, döntő is. Szerintem fölül tudnak kerekedni!

Eikeri/Gleason - Mertens/Zhang

Szeretem a Mertens/Zhang duót mert jók együtt. Persze nem véletlen nyertek AO-t is már idén. Ráadásul Mertensnek eléggé szokott feküdni a füves borítás. Wimbledonban címvédő is lesz párosban. Ellenfeleik sem rosszak ám, de én őket mindig is a közepes polcra helyezem. A belga hölgynek sem kell már egyénire koncentrálni, szóval lehet menni a tornagyőzelemért. Jó kezdés is volt a Berlini páros címvédőt kiejteni. Szerintem ezt a feladatot is megoldják!

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget!  

FIGYELEM! Háromszintes üdvözlőbónusz, akár 120.000 forint értékben a TIPPMIXPRÓn! Regisztrálj, hogy hozzáférj a bónuszodhoz! 

tipp
McAdoo/Monnet - Jakupovic/Radisic és Eikeri/Gleason - Mertens/Zhang
Jakupovic/Radisic és Mertens/Zhang | 1.66 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

A főtipp még a Montreal Masters egyik elődöntője, de a többi komment-tipp már Cincinnatiból való. A cincinnati ATP torna borítása a második leggyorsabb Masters-pályaborítás volt a 2025-ös szezonban! Kifejezetten gyors a felület, nagyon kedvez az erőteniszezőknek! Több mint 3400 meccs statisztikája alapján az ászok aránya 5,56 (5,00 az átlag az ATP Touron), az első szerva-pontnyerés aránya 70.59% (kifejezetten magas), valamint a break-point konverzió 43.47% (alacsonyabb a tour-átlagnál, azaz nehéz brékelni).

2026.08. 11. Teniszbabák - 08.11.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Új hét kezdődik, immáron az augusztust tapossuk, hamar vége szakad a nyárnak. Rohamosan közeleg az idény negyedik-, utolsó Grand Slam tornája, a US Open, amire már gőzerővel folyik a felkészülés a tengerentúli tornákon. Ezen a héten a Montreali ATP1000-res masters lesz a főrendezvény, de lesz néhány challenger torna is. Ezekből szemezgetünk!