2026.07. 31.

Teniszbabák - 07.31.

Teniszbabák - 07.31.

Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Pegula - Kalinskaya

Tegnap még Kalinskayával, ma pedig már ellene. Hát kellett egy kis malac is a tegnapi győzelméhez és jó sokat töltött pályán. Többek közt ezért is megyek ma ellene, mert persze tavaly döntő, de Pegulának is vannak itt elődöntői és győzelme is korábbi évekből, tehát kedveli a helyszínt. Az idei szezonja pedig kifejezetten jó, illetve sokkal jobb, mint Kalinskayáé. Mondjuk nagy meccseket szoktak játszani és most is benne lehet a három szett, de én ma mindenképp Pegulára voksolok győzelem szempontjából.

Brockmann - Ferro

Elég kicsi odds, és ITF szint. Én sem rajongok érte, de nem nagyon találok jobbat és azért összességében egy nekem tetsző trió jön ki a végén 1.64-re, így ma Ferroval tartok, aki kiváló formában van, múlt héten is döntőzött és itt is magabiztosan menetel eddig. Ellenfele szenvedett rendesen gyengébb formájú és tudásúak ellen is, szóval itt van ma szerintem a végállomás.

Jones - Rame

Francesca Jones is elkapta a fonalat, sorba jönnek a tornagyőzelmek és úgy tűnik nem áll meg. A forma mellett a tudás is az ő oldalán van szerintem és idén is verte már egyszer simán a francia Rame-t. Bízom benne, hogy ma is menni fog.

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot!  

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a TIPPMIXPRÓRA itt! Sok sikert mindenkinek!

tipp
Pegula - Kalinskaya és Brockmann - Ferro és Jones Rame
Pegula és Ferro és Jones | 1.64 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, keressük az ötleteket, tippeket és információkat. Hozunk nektek néhány elemzést az aktuális ajánlatból (ATP, Challenger, Grand Slam), valamint várjuk a Ti javaslataitokat, információitokat is! Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!