Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Frech - Seidel
Frech idei szezonja elég pocsékra sikeredett és underdogoktól is elég sűrűn kikap. Alapvetően amúgy nem szeretek se rá, se ellene fogadni mert egy kellemetlen stílusú teniszező, de most tényleg meglehetősen formán kívül van. Ezért is nem ő a favorit egy nála alacsonyabban rangsorolt teniszező ellen.
Seidel az elmúlt hetekben, hónapokban, sőt akár egész szezonra vetítve is nagyot lépett előre és kifejezetten jó formában van. Tavaly még sokkal inkább Frechnek állt a zászló az egyedüli találkozásukkor, mégis két szettben le tudta győzni őt a német lány. Ezek nem rossz előjelek, illetve az is jó hogy már két meccsen bemelegedett ezen a helyszínen Seidel. Manapság mikor kikap sem szokta könnyen adni a bőrét, ezért bizakodó vagyok benne, hogy ez a nyer szettet opció hozható számára.
Jimenez Kasintseva - Joint
Itt mindkét hölgy mondhatjuk, hogy jó formában van és nem is rég találkoztak. Egy szoros két szettes mérkőzésen tudott Joint nyerni a US Openen. Múlt héten Szöulban ismét remekül játszott és csak a végső győztes Swiatek tudta megállítani. Lehet megint egy jó szoros mérkőzés van kilátásban, mindenesetre az meglepne, ha simán kapna ki Joint, ezért választottam itt is az általam eléggé kedvelt nyer szettet opciót.
+1: Kartal - Parks
Ezen a meccsen agyaltam még, szintén nyer szettet opcióban, mert a Billie Jean King Cupon nagyon jól játszott Kartal. Általában az ilyen nemzeti képviseletű események pedig jó kis boostot szoktak adni a játékosoknak. Végül lehagytam most a szelvényről, mert Parks is elég kiszámíthatatlan ellenfél, de amúgy szerintem akár győzelemre is jó lehet Kartal. Mondjuk általában amúgy is azokat szoktam győztesnek várni, akinek a szett győzelem opciójára fogadok. :) Na mind1, ez csak egy melléktipp, hátha valakinek jól jöhet.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Egész eredményes kis nap volt ez.
Estére igyekszem jönni a holnap hajnali/reggeli adaggal! :)
Szép tippek, mindkettő 2-0 :)
Semenistaja - 1.29 - Tudom, hogy ez a Curmi sem olyan rossz, annyi a bajom. Amúgy Semenistajával ezeken a tornákon mostanában lehetett jókat menni. Szerintem azért esélyes.
Lamens szett - 1.27 - Szerintem nyerhet is Lamens, alapvetően jobbnak tartom. Viszont ezek a kínai hölgyek tudnak meglepetést okozni olykor. Meg hazai pálya, stb. Akkor is keveset játszott idén és azok se nagy durranások. Illene legalább egy szettet hoznia Lamensnek.
Ibragimova/Tsygourova - 1.30 - Ellenfeleiknek konkrétan alig van páros tapasztalatuk. Ibragimováék szoktak eredményesek is lenni a maguk szintjén... :D
Sakellaridi/Karatantcheva - 1.38 - Na ők tornagyőzelemből jönnek éppen. Az ellenfél nem ügyetlen, legalábbis egyik tagjuk, de azért messze nem verhetetlen kategória. Akiktől ugyanitt a múlt héten kikaptak, azokat elég simán verték a döntőben Karatantcheváék.
Nekem az lenne a kérdésem,hogy a tenisz meccseket miért tolják folyamatossan, furcsa ,hogy akárhanyszor rakok teniszt midig tolják 2-3 órát csak fura,hogy más sportágat nem szokták tologatni.
Ennek a legfőbb oka, hogy a tenisz nem fix idejű sportág(ahogy pl a boksz sem) és a pálya, ahol játszanak az adott. Vagyis,ha az egyik meccs elhúzódik és arra a pályára ki van írva egy másik meccs adjám magát a sztori, hogy húzodik a következő és valsz. az egész nap, kivéve ha van közben egy feladás v éppen walkover.
Bízom Tommo tippjében. Kartal meg win-re megy, mert azon en is gondolkoztam
tippszelvény
S. Kartal - A. Parks
S. Kartal
M. Frech - E. Seidel
Igen
Frech ellen amúgy én se szeretek tenni, mert ha formában van, akkor veszélyes. Azt sima winre, nem mertem volna, csak ezt a Kartalt. Feladhattam volna nagytétre is, de csak közepesre ment, na mindegy.
Szóval köszönjük a jó meglátásaidat! 👍
tippszelvény
G. Diallo - T.H. Fritz
T.H. Fritz
H. Medjedovic - H.V.N. Rune
Igen
T. Machac - S. Shimabukuro
T. Machac
Ale. Muller - K. Khachanov
K. Khachanov
B. Bonzi - Marozsán Fábián
Igen
L. Boisson - Gálfi Dalma
Igen
D. Vekic - C. Bucsa
Igen
tippszelvény
B. Bonzi - Marozsán Fábián
Igen
L. Boisson - Gálfi Dalma
Igen
Lehet,kicsit furán hangzik a kérdés, de szerinted melyik kínai hölgynek van a leginkább reális esélye továbbjutni a holnapi napon?
Én kifejezetten kerülni szoktam a kínai teniszező hölgyeket.
Lin Zhu egy kifejezetten erős ütő volt korábban, meg nem is ügyetlen. Uchijama nem egy legyőzhetetlen akadály szerintem. De ez csak egy halvány gondolat. :) A szettre is már jó odds lehet, ahogy nézem.