friss 1 órája

Teniszbabák - 11.03.

Teniszbabák - 11.03.

Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Katarzyna Kawa – Maaya Rajeshwaran Revathi 

Kawa győzelme mellett elsősorban a két játékos közötti rutin- és tapasztalatbeli különbség szól. A lengyel teniszező a közelmúltban Ningbóban is bizonyította, hogy jó formában van: Daria Snigur és Belinda Bencic legyőzése után a későbbi tornagyőztes Rybakinától kapott ki három szettben. Ez kifejezetten biztató teljesítmény, ráadásul egy jóval magasabb szinten jegyzett ellenféllel szemben is megmutatta a versenyképességét. A mindössze 17 éves hazai játékosról nem sokat tudunk, de azért számára ez komoly erőpróba lehet, így nálam Kawa győzelme adja most magát.

Maddison Inglis – Maya Joint 

Joint győzelmét várom ezen a mérkőzésen. Az ausztrál játékos jelenleg magasabb szintet képvisel, és az utóbbi időszak eredményei is inkább mellette szólnak. Tokióban Cirstea és Bucsa ellen is értékes győzelmet aratott, a negyeddöntőben pedig csak három szettben maradt alul Rakhimovával szemben. Inglis ugyan képes kellemetlen ellenfél lenni, de az utóbbi mérkőzésein kevésbé meggyőző teljesítményt nyújtott. Joint játékában jelenleg több stabilitást és nagyobb támadópotenciált látok, ezért nálam az ő mérkőzésgyőzelme a befutó.

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
M. Inglis - M. Joint A mérkőzés győztese M. Joint 1.28
M. Rajeshwaran Revathi - K. Kawa A mérkőzés győztese K. Kawa 1.28

1.64 | (7/10)

kapcsolódó meccsek

M. Inglis - M. Joint

2026. 11. 03. 09:00 | Hongkong, női egyes Tovább a meccshez

M. Rajeshwaran Revathi - K. Kawa

2026. 11. 03. 11:40 | Chennai, női egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ToMMo 2026-11-03 09:26:53
gumicukor a tegnapi kommented áthoztam ide:

Kobori/Plipuech-Christie/Silva H
Shubladze- Samsonova V
Ruzic- Charaeva V

Ezekről mi a véleményed? Melyikbe lehet esetleg ráció ?
ToMMo 2026-11-03 09:28:24
Mindegyikben látok rációt amúgy...bár nekem közelebb áll a "nyer szettet opció" mindegyik gondolatodnál. Azért necces meccsek. :D

Samsonova egyértelműen jobb teniszező, csak nem tudom idén mi van vele és miért nem megy neki annyira. Szóval egyébként az tetszik a legjobban.
Zsozsko 2026-11-03 09:23:06
Szia ToMMo!
Szerinted a Ruzic-Charaeva meccsen mik az esêlyek?Nyerhet az örmêny hölgy?
ToMMo 2026-11-03 09:31:16
Szia!

Én őt nem nagyon tudom hova tenni egyelőre. Mármint ismerem, de ilyen nagyon kiszámíthatatlan egyelőre. Vert azért olyanokat, akit nem gondoltam volna, mint Kartal pl.
Viszont nem ájulok el az előző tornagyőzelemtől, mert annyira egyik sem olyan név számomra, ami úgy betalálna.

Én Ruzicot gondolnám itt most jobbnak, de amúgy nagyon hasonló a szint. Kivételesen nem véletlen a ranglista 81-ik és 82-ik hely sem. :)

további tippjeink a Tenisz világából

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, keressük az ötleteket, tippeket és információkat. Hozunk nektek néhány elemzést az aktuális ajánlatból (ATP, Challenger, Grand Slam), valamint várjuk a Ti javaslataitokat, információitokat is! Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!

2026.11. 02. Teniszbabák - 11.02.