2024.08. 20.

ATP, WTA-figyelő: A nap szelvénye! (kibeszélő) – 2024.08.20

ATP, WTA-figyelő: A nap szelvénye! (kibeszélő) – 2024.08.20

Az aktuális héten zajló ATP , WTA tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.

Nézzük a kínálatot a Nemzetalapítás ünnepén!

Winston Salem, kemény:

  • N. Borges – D. Seyboth Wild: Nuno Borges egy univerzális játékos, komoly ütőerővel, illetve a tenisz egyéb területein is jó. Ami viszont benne kiemelkedő, az a mentális faktor. Nagyon akar, látszik, hogy minél előrébb akar kerülni, fejlődni. Salakon is és keményen is nagyon jó. A bastadi tornát megnyerte a közelmúltban, ahol Nadalt verte meg a döntőben, utána pedig két nagyon komoly ATP1000-res keménypályás tornán ment két-két fordulót úgy, hogy Cincinnattiben a kvaliból indult. Ezen a két rendezvényen megverte Kecmanovicot, Humbertet, illetve Mannarinót is! Minden tiszteletet megérdemel Borges, főleg a motiváltsága és a mentális ereje miatt. És pont ez, ami nincs meg a brazilban. Alapvetően tehetséges játékos ő is, nagyon technikás, már fiatalon megnyerte élete első ATP tornáját, de utána visszazuhant. És azóta sem igazán sikerül neki az áttörés. Ebben pedig nem a tenisz tehetség hiánya az ok, hanem a mentális erő. Sok esetben dekoncentrált, borzalmasan gyenge játékkal rukkol elő. De azt gondolom, hogy még a legjobb állapotában sem verné meg Borgest, ha a portugál is formában van! Tipp: Borges nyer szettet – 1,18, vagy Borges nyer!
  • L. Tien – F. Marozsán: Ez a Learner Tien egy fiatal amerikai tehetség, aki 2005. december 2-án született. Pályafutása során gyorsan felhívta magára a figyelmet a junior és profi teniszben elért sikereivel. Kétszer nyerte meg a USTA Boys' 18s National Championships versenyt, 2022-ben és 2023-ban, ami wild card lehetőséget biztosított neki a US Open főtábláján való szerepléshez 16 évesen, ahol szetttet lopott Kecmanovictól! Tavaly aztán szintén szabadkártyával lett főtáblás, de Tiafoe három szettben hazaküldte. Idén megnyerte az első CH-tornáját Bloemfieldben, kemény pályán. Ázsiai származású és ahogy a távol-keleti emberekre általában jellemző, ő is nagyon erős mentálisan. Nagyon jó fonákot üt, mozgékony, gyors és jól védekezik. Nagyon nagy jövő áll előtte. De még nagyon tapasztalatlan és Marozsán most jó formában van. Fábi okosan tudja mozgatni majd a gyereket és mivel Cincinnatiben megverte a 9. helyen álló Dimitrovot és azon a meccsen is elsősorban a játékintelligenciájának köszönhette a győzelmet. Szerintem Marozsán nyerni fog, de a szettje erős tipp! Tipp: Marozsán szett – 1,19 vagy Marozsán nyer
  • F. Cerundolo – Z. Svajda: Ezen a kemény borításon nagyon sokat ér az ütőerő. Márpedig Francisco Cerundolo tenyerese a világ legjobbjai között ott van. Remekül szervál az argentin, agresszív alapvonaljátéka van. Svajda egészen más stílus. Alacsony, könnyű testsúlyú teniszező. Ennek megfelelően nem az ütőerő az erőssége, hanem a gyorsaság, a mozgékonyság. Ő is fiatal még, tehetséges, van benne lehetőség, de ingatag. Az utóbbi időszakban több alkalommal bíztam benne és kikapott. Ezen a tornán a kvali második körében simán kettőben kikapott Kumartól, majd az első fordulóban megverte Györe Lacit! Cerundoló mentálisan is erős, konzisztens jó játéka van, és Svajda kevés ahhoz, hogy megverje. Remélem nem pont most cáfol rám a fiatal jenki. Tipp: Cerundolo nyer – 1,43

A szelvényem kereken dupláz:


Nézzük a US Open selejtezőt:

  • Shelbayh – Holt: Itt a bukik Holtot tartják esélyesebbnek, de szerintem a közel-keleti játékos meglepheti az amerikait! 2,34 a győzelme, de a szettje erős esély.
  • Skatov – Bagnis: Skatov jó keményen, Bagnis inkább salakos. Nyerhet a kazah 1,63
  • Hüsler – Zhukajev: Huesler tapasztaltabb és tehetségesebb is, kifejezetten jó kemény pályákon. Nyerhet egy szelvénykiegészítő szorzóért.
  • Harris – J.M. Cerundolo: A fiatalabb Ceru egy rendkívül tehetséges salakspecialista, de a sérülése óta nem tud átütő lenni. Ez meg kemény ráadásul, ahol Harris jobb.
  • Hanfmann – Napolitano: Mindkettő univerzális játékos, de a testalkat és az ütőerő alapján ez a meccs Hanfmannak áll!
  • Prizmic – Adjukovic: a két délszláv tehetség, szoros meccset vívhatnak, itt az over jó lehet.
  • Roca Batalla – Medjedovic: Roca Batalla középszerű salakos, Medjedovic kiemelkedően tehetséges kemény pályán is kiváló tjáékos. Kettőben fogja megverni Batallát. De a sima győzelme 1,14-körül 9 /10!
  • Wolf – Crawford: Wolf amerikai keménypályás tehetség és már tapasztalata is van elég ahhoz, hogy akár a főtáblára is kerüljön. Nyerhet ma.
  • Brouwer – Gomez: Kemény pályán nagyon jó a holland! 191 cm magas, remekül szervál. Van esélye komoly!
  • Cressy – Piros Zsombi: Keménypályán Cressy kiszerválja Zsombit.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
N. Borges – D. Seyboth Wild & L. Tien – F. Marozsán & F. Cerundolo – Z. Svajda
Borges szett + Marozsán szett + Cerundolo nyer | 2.00 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
marko_77 2024-08-21 00:36:02
Hát ilyen kis szorzós tippek így elmennek azért az nem szép. És sokszor csemegézek a tippjeidből és hát elég mínuszos. Persze ez sportfogadás de azért mégis.
Barnamedve 2024-08-20 23:02:41
Srácok, be lehet fejezni Miroslav szidalmazását! Senki az oldalon nem rak ki direkt szar tippet! Akinek nem tetszik nem viszi! De a másik iránti tiszteletet oda-vissza elvárjuk!
Sárközi Olivér 2024-08-20 21:47:21
Cerundolo tipp is jó volt!!!👏👏👏👏
Miroslav 2024-08-20 23:00:40
Mindkét tipp, de különösen Cerundolo nagy meglepetés volt. Benne lehet az is, hogy ez a torna az utolsó a US Open előtt, vagy rossz napja volt. Ez előfordul, ez sportfogadás.
Hidd el, hogy a legjobb tudásom szerint szedem össze az infókat. Ha mindig jönne, akkor nem lenne sportfogadás.
És még a hónap eddig így is jó. Sajnálom, ha buktál, én is szoktam, sőt más tippjét is gyakran átveszem, és volt már hogy jó nagyot buktam vele. Benne van.
Interfan 2024-08-20 21:38:15
Törölt hozzászólás
ImIsco22 2024-08-20 21:47:27
Jah, meg a Cerundolo is😅😁
Ahhoz képest, hogy "kevés" ez a Svajda siman leütötte az argentínt...
Sárközi Olivér 2024-08-20 22:02:44
Sikerült megint lebecsülni az ellenfelet… 150.000 nyeremény ment nekem ez a szuper tipp miatt a levesbe👏
lacus56 2024-08-20 22:15:53
Emberek ! Miroslav nem tehet arról, hogy egyesek lesz..rják nagy ívben a meccseiket !!!
Interfan 2024-08-20 22:45:11
Rendben.
Ha így is van akkor ha látom hogy nem megy inkább nem csinálom.
zsoma88 2024-08-20 16:34:25
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.21. 00:40
M. Cressy - Piros Zs.
A mérkőzés győztese
M. Cressy
1.24 2 - 1
2024.08.20. 20:00
N. Borges - T. Seyboth Wild
T. Seyboth Wild nyer legalább egy játszmát
Igen
1.57 0 - 2
Eredő odds 1.95
Tét 1000
Nyeremény 1950
zsoma88 2024-08-20 16:32:13
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.20. 17:00
A. Escoffier - F. Meligeni Alves
A mérkőzés győztese
F. Meligeni Alves
1.78 2 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1780
aniduula 2024-08-20 13:14:52
pcsx

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.20. 17:00
M. Krueger - V. Kopriva
V. Kopriva nyer legalább egy játszmát
Igen
1.48 2 - 0
2024.08.20. 17:00
L. Stefanini - E. Arango
E. Arango nyer legalább egy játszmát
Igen
1.44 2 - 1
2024.08.20. 17:00
P. Kypson - Elias Ymer
P. Kypson nyer legalább egy játszmát
Igen
1.26 2 - 0
2024.08.20. 17:00
A. Shelbayh - Bra. Holt
Bra. Holt nyer legalább egy játszmát
Igen
1.22 2 - 1
Eredő odds 3.28
Tét 500
Kihagyott nyeremény 1640
húszfillér 2024-08-20 11:34:17
Mai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.20. 23:20
L. Tien - Marozsán F.
Hendikep 2,5 (játékszám)
Marozsán F. -2,5
1.72 2 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1720
pitta2899 2024-08-20 11:31:02
jó lehet

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.20. 17:00
P. Kypson - Elias Ymer
P. Kypson nyer legalább egy játszmát
Igen
1.26 2 - 0
2024.08.20. 18:35
M-A. Hüsler - B. Zhukayev
A mérkőzés győztese
M-A. Hüsler
1.32 0 - 2
2024.08.21. 00:05
Juncheng Shang - M. Navone
A mérkőzés győztese
Juncheng Shang
1.22 2 - 0
Eredő odds 2.03
Tét 100
Kihagyott nyeremény 203
pitta2899 2024-08-20 11:19:17
Tommo, neked vannak ötleteid a mai selejtezőkből? Köszi!
ToMMo 2024-08-20 20:09:26
Sorry én is hosszú hétvégézésbe voltam. Holnap már jobban lesz időm. Így ránézésből nekem ma Joint és Ruse tetszik.
pitta2899 2024-08-20 11:16:42
Hi!
Miroslav erről mi a véleményed?
Hüsler biztosabb ennél szerinted?
Köszi

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.20. 17:00
M. Krueger - V. Kopriva
A mérkőzés győztese
M. Krueger
1.54 2 - 0
Tét 100
Nyeremény 154
Miroslav 2024-08-20 13:06:33
Hát azért nem írtam róla, mert nincs széleskörű infóm róluk, és most nincs időm nyomozgatni. Papíron Krueger az esélyes ez nyilvánvaló, a szorzók is ezt mutatják. De ez a Kopriva nem olyan rossz játékos, bár alapvetően salakos, de elvan más felületen is! Éppen a múlt héten döntőzött egy keménypályás challengeren!! Szóval én nem írnám le.
HUNBurger 2024-08-20 10:19:40
Sziasztok!

Miro, hát ha neked erről van információd vagy bárki másnak. Próbálom kicsit jobban vizsgálni az adott játékosokat stat alapján. A tennis explorer (sorry, hogy megneveztem, ha nem maradhat töröljük kérlek) egy egészen jó oldal, viszont van olyan felület, ahol nem csak a borítást, karriert és aktuális formát vizsgál, hanem vizsgálja az ellenfelek ATP\WTA rangsorát is? Akár átlagot néz az elmúlt időszak ellenfeleinek rangsorából, de ha megjeleníti már elég lenne. Ugye amiatt, hogy nem mindegy az adott játékos milyen szinten biciklizik (lehet kiváló forma, ha mondjuk rangsor 500+ kollégákat ver el. :D
Köszönöm előre is az ötleteket.
Miroslav 2024-08-20 13:03:37
Szia!
A Tennisexplorer jó oldal, én is használom, remek statisztikai részlegük! Ezzel kapcsolatban nincs gond, le lehet írni a nevét. Azon magyar oldalakat nem lehet reklámozni, ami közvetlen konkurrencia. Nincs velük baj, de nyilván ők sem szeretik ha minket írogatnak le :)
Szóval tennisexplorer jó! és van még egy, ami nagyon jó:
https://www.tennisbrain.com/ hihetetlen jó összehasonlító ábrája van, komoly esély-előrejelzésekkel
HUNBurger 2024-08-20 14:41:39
Áhh értelek, okés. :) Nagyon köszönöm, megnézem itt mit találok. :)

további tippjeink a Tenisz világából

Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. A két reggeli tipp szépen jött, nézzünk egy holnap kora reggelit! Már a legjobb 16 között járnak, ahol a görög Stefanos Tsitsipas és az orosz Daniil Medvedev találkozik.
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. A két reggeli tipp szépen jött, nézzünk egy holnap kora reggelit! Már a legjobb 16 között járnak, ahol a görög Stefanos Tsitsipas és az orosz Daniil Medvedev találkozik.
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. A harmadik fordulóban a veterán belga, David Goffin és az amerikai energia-ember Marcos Giron találkoznak.
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. A harmadik fordulóban a veterán belga, David Goffin és az amerikai energia-ember Marcos Giron találkoznak.
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. A harmadik körben a tehetséges cseh játékos Jiri Lehecka és a már sztárnak számító, de még mindig fiatal dán Holger Rune találkoznak.
Az év utolsó-előtti ATP 1000-res tornája, ezúttal Kínából, egy nagyon gyors kemény felületről. A harmadik körben a tehetséges cseh játékos Jiri Lehecka és a már sztárnak számító, de még mindig fiatal dán Holger Rune találkoznak.