Már Miamiban szórakoztatja a nagyérdeműt a női, illetve a férfi tenisz krémje. Sok meccs lesz ma, akik kicsit is követik a teniszt bőven tudnak válogatni. Én egy meccsre hívnám fel a figyelmet remélem nem érdemtelenül.
B. Fratangelo- A. Rublev
- Az amerikai fiú eddig kiváló eredményeket produkált az idei versenyein és okozott már kellemes csalódást, aminek az eredménye az lett, hogy ugyan nem számítottam rá, de mégis visszamehettem a lottózóba beváltani a szelvényemet. Rublev kiemelt a versenyen egész pontosan a tizenötödik a kiemelési rangsorban és a világranglistán is előrébb helyezkedik el, mint amerikai ellenfele. Azt is hozzá kell tenni a történeti hűség kedvéért, hogy Fratangelo az előző körben a hatodik kiemeltet küldte haza sima két játszmában. Kettejük eddigi párharcait Fratangelo nyerte legutoljára ennek a hónapnak az elején történt ez meg.
- Ezért én azt gondolom, hogy nagy pénzt nem biztos, hogy érdemes kockáztatni és nagy valószínűséggel szoros találkozó lesz és érdemes lehet a játékszámokra fogadni, 21,5 feletti már biztosan jól fizet, de én mégis megkockáztatnám, hogy a jó formában lévő amerikai fiú hazai közönség előtt megnyeri ezt a mérkőzést a bukmékerek előrejelzései ellenére.
Tipp: Fratangelo 2,62
ATP Miami FH: 17:00
(a Magyarországon legálisan fogadható iroda szorzója a megadottól eltérhet, esetenként az is előfordulhat, hogy nincs az adott mérkőzés az ajánlatban!)

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Én pont fordítva gondolom ezt a kimenetelt. Ezért veszélyes nagyon ez a meccs. Persze azt a szorzót megéri, természetesen :)
Rublev egy másik amerikait küldött "haza", Donaldsont, ő is feltörekvő, de Fratangelo előrébb tart. Fratangelo meg egy salakost vert meg, hiába volt a 6-ik kiemelt. Aztán meg Rublev 15-ik helyezése nem tükrözi valódi tudását, hanem ez évi teljesítményét. És! Utóbbi időben kezdett belelendülni, vissza lehet nézni eredményeit.