A héten két ATP tornát rendeznek, mindkettőt füvön, Stuttgartban és Hertogenboschban és lesz egy füves borítású alsóbb szintű rendezvény is, az Ilkley Challenger. Ezek már a wimbledoni Grand Slam torna felkészülési tornái. Mindhármat követem és a szokásos napi szelvény mellett, kommentben további ötleteket és tippeket is hozok. Illetve várom a törzsgárda kiváló hozzászólásait, amit már most köszönök szépen! Hajrá mindenkinek!
A mai szelvény a stuttgarti torna két meccséből épül fel:

N. Kyrgios – C. Moutet
- Nick Kyrgios a tenisz egyik legellentmondásosabb, ugyanakkor legveszélyesebb adogató- és labdamenet‑rövidítő játékosa, aki különösen füvön érzi otthon magát. Gyerekkora óta játszik ezen a borításon, és maga is arról beszél, hogy a füvön az improvizáció, a technika, a röpték és a váratlan megoldások adják az igazi előnyt. A szervája továbbra is az egyik legnagyobb fegyvere, rengeteg ászt üt és ha vissza is lehet kotorni, akkor többnyire megöli a labdát. Csakhogy, a hosszú kihagyások, a térd‑ és csuklósérülések, valamint az utóbbi évek minimális meccsterhelése miatt a fizikai állóképessége egészen biztosan gyenge! Amikor nem találja az első szervát, a koncentrációja is könnyen szétesik, és a védekezésben, hosszabb labdamenetekben messze nem olyan stabil, mint a csúcsidőszakában. Moutet fizikailag viszont rendben van, nagyon gyors játékos, remekül védekezik! Corentin Moutet a „balkezes káosz” alacsonyabb, kevésbé erőből teniszező játékos, aki technikai repertoárjával és játékintelligenciájával arat. A francia sajtó „mágusnak” nevezi, mert a fonák ejtései, a csavarodó labdái, a rendszeresen bevetett alsó szervája és a pálya teljes szélességét kihasználó ütései rendre kiborítják az ellenfeleket. Nagyon jól védekezik, magas a breaklabda‑kihasználása, jó a második szervafogadás, miközben a saját első szervája nem kiemelkedő, inkább csak „elég jó” ahhoz, hogy felépítse utána a labdamenetet. Ha nem tudja diktálni a ritmust és az ellenfél ráerőlteti a nyers erőt, a fizikai hátrány és a nem mindig stabil első szerva miatt könnyen kerül védekező szerepbe, ahol már nem tud annyi trükköt elővenni. Csakhogy egy szinte már visszavonult Kyrgios maximum az első szettben lesz képes bármire is. Utána Moutet szétfutja és megveri!
D. Altmaier – F. Tiafoe
- Daniel Altmaier klasszikus német alapvonaljátékos, aki erőre és agresszióra épít, de mivel közel sem gyors játékos, inkább salakon és lassabb pályákon érzi igazán jól magát. Jól szervál, erős pörgetett tenyerest üt, alapvonalról helyez nyomást az ellenfélre. Szeret hosszú labdamenetekben dolgozni, jól védekezik, és türelmesen várja a tenyeresre érkező, támadható labdát. Gyengesége, a hálójáték, hiszen nem gyors, márpedig itt füvön ez kell a legjobban, a salakon bevált darálós alapvonaljáték itt nem állja meg a helyét. Frances Tiafoe rendkívül erőteljes, dinamikus és atletikus. Minden borításon jól játszik, remekül szervál, erőset, komoly tenyerese van és ha kell simán felér a hálóhoz is. A karrierje csúcsán top 10‑es amerikai két US Open‑elődöntővel, kemény pályán a legerősebb, de füvön is pozitív mérleggel rendelkezik, és a gyors borításokon különösen veszélyes, amikor a szervája és a támadó tenyerese rombol! A játékstílusa agresszív,nagy első szerva, sok ász, a második szervánál viszont hajlamos kockáztatni, ami időnként sebezhetővé teszi. Gyengesége a mentális faktor, a koncentrációja hullámzó, a második szerva és a döntő pillanatokban elkövetett hibák miatt gyakran engedi vissza a meccsbe az ellenfeleket. A stuttgarti nyitókörben a három korábbi egymás elleni meccset egyaránt megnyerő Tiafoe esélyesebb! Jobb idei mérleggel, magasabb ranglistás helyezéssel és erősebb szervamutatókkal. Ez egy olyan meccs lesz, ahol Altmaiernek gyorsan alkalmazkodnia kell a fűhöz, agresszívebben kell vállalnia a tenyeresét és a szerváját, míg Tiafoe számára a kulcs az lesz, hogy a nagy első szervára és a korai támadásokra építve ne engedje belecsúszni a találkozót hosszabb labdamenetekbe. Akkor pedig simán nyerni fog az ébenfekete bőrű izomember!
FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget! A VEGAS-regisztráció szükséges a Vegas és a Tipplap 500.000 forintos fődíjjal kecsegtető Privát Ligájában való részvételhez is!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
D. Snigur - P. Badosa Gibert
Igen
Tom. Paul - G. Mpetshi Perricard
Tom. Paul
P-H. Herbert - M. Landaluce
Igen
tippszelvény
Tom. Paul - G. Mpetshi Perricard
Igen
A. Holmgren - N. Budkov Kjaer
Igen
H. Wendelken - J. Pinnington Jones
J. Pinnington Jones
tippszelvény
L. Djere - K. Coppejans
L. Djere
L. Broady - I. Xilas
L. Broady
2026. június 08., hétfő,15:40
Tenisz - ATP S-Hertogenbosch, Main Draw
Ugo Humbert agresszív, technikás és gyors támadóteniszt játszik. A gyors, lapos ütésekre épít, remekül variálja a szögeket, és a hálónál is otthonosan mozog, ami különösen hatékony fegyver a füves borításon, mert a labda pattanása itt a legalacsonyabb. A francia játéka a precíz ritmusváltásokra, a stabil első szervára és az agresszivitásra épül. Elias Ymer igazi darálós, küzdős alapvonaljátékos, aki hosszabb labdamenetekben érzi jól magát, de a gyors borításokon ritkábban tudja érvényesíteni a játékát. A szervája kevésbé hatékony, és a támadó teniszt játszó ellenfelek ellen gyakran kerül védekező szerepbe. Ma is ez lesz! Egyoldalú összecsapás várható, Ymer ugyan jól teljesített a selejtezőben, de idén még főtáblás győzelem nélkül áll, és Humbert nem csak a hálójátékban jobb, de még az alapvonalról is!
tippszelvény
U. Humbert - Elias Ymer
Hazai és kevesebb
tippszelvény
A. Davidovich Fokina - M. Bellucci
A. Davidovich Fokina
B. Bonzi - M. Rottgering
B. Bonzi
2026. június 08., hétfő,14:30
Tenisz - ATP S-Hertogenbosch
Erre a meccsre nem feltétlenül leszek objektív, mert a 37 éves Cilicet nagyon kedvelem, míg Shapovalov az egyik legellenszenvesebb játékos számomra! De tényszerű leszek. Cilic már nem fiatal, de még most is az egyik legnagyobb erőjátékos a mezőnyben. Nagyon magas, bikaszerva, szinte vizet fakaszt, kőkemény tenyeres és ezek segítségével agresszívan támad elsődlegesen alapvonalról, de ha kell felmegy hálóhoz is. Stílusának és adottságainak a fű a legjobb pályaborítás, három füves ATP tornát nyert pályafutása alatt és ő Grand Slam-tornagyőztes, 2014-ben megnyerte a US Opent. Klasszisát jellemzi, hogy összesen 20 ATP tornagyőzelme van, plusz a US Open. Már nem fiatal, de rutinja a füvön még most is félelmetessé teszi! Shapovalov az adottságai alapján simán világelső lehetne! Rendkívül gyors, dinamikus mozgása van, ütésvariációinak a száma széles, erő is van benne. Kreatív, technikás játékos, de a tenyerese önmagában is veszélyes. Hátránya hogy fejben nulla! Hektikus, érzelmei által befolyásolt játékos, akinek ha jól megy a játék szinte GS-t győztes is lehetne, emlékezzünk pár éve az AusOpenen döntőzött, ha pedig nem megy neki, bárkitől kikaphat! Ma mindkét játékos gyenge formában érkezik, ám a gyors borítás egyértelműen Cilicnek kedvez. A horvát pihenten, motiváltan lép pályára, rutinos és idén az AusOpenen már találkoztak, ahol leverte Shapovalovot, simán! Ma is nyerhet Cilic!
tippszelvény
M. Cilic - D. Shapovalov
M. Cilic
2026. június 08., hétfő,12:10
Tenisz - ATP S-Hertogenbosch
Benjamin Bonzi az utóbbi évek egyik legtechnikásabb francia alapvonaljátékosa, stabil szerva‑return játék, a jó ritmusérzék és a jó mentális faktor jellemzi. A gyors borításokon különösen hatékony, mert lapos, tempós ütései jól fekszenek a füves pályáknak, és a játékát ritkán zökkenti ki a körülmények változása. Vele szemben a mindössze 18 éves holland Mees Rottgering áll, aki tehetséges, de még nagyon tapasztalatlan ezen a szinten. Bátor teniszt játszik, de a fizikai és taktikai stabilitás még nem áll olyan szinten, hogy tartósan felvegye a versenyt egy rutinos ATP‑játékossal. A francia játékos jóval magasabb szinten versenyez, mint amit jelenlegi helyezése mutat, Rottgering hazai pályán, a közönség támogatásával talán egy szettet is megfoghat, de győzelemre nem sok esélye van.
tippszelvény
B. Bonzi - M. Rottgering
Hazai és több
Igazad van. Elrakjuk holnapra. Mára meg Legyen a Bonzi-Fokina kettős győztesre akkor! Köszönöm, hogy szóltál!
2026. június 08., hétfő,11:00
Tenisz - ATP S-Hertogenbosch
Terence Atmane a balkezes erőtenisz egyik legfrissebb, legrobbanékonyabb képviselője, hatalmas szervával, gyors ritmusváltásokkal és rövid pontokra épülő agresszív játékkal érkezik Hertogenboschba, kifejezetten szereti a füves borítást! Vele szemben Nuno Borges a portugál tenisz egyik legkiegyensúlyozottabb alapvonaljátékosa, aki stabil lábmunkával, megbízható fonákkal és türelmes pontépítéssel igyekszik felőrölni ellenfeleit. Borges-ben megvan a megfelelő ütőerő is ahhoz, hogy kemény pályán is gyors legyen, de azért a fű nem a kedvence, sőt... A mai meccsen Atmane a gyors befejezésekben bízik, Borges pedig abban, hogy a hosszabb labdamenetekre tudja kényszeríteni a franciát, ezzel megtöri lendületét. A gyors holland füvön Atmane szervája komoly fegyver lehet, de Borges stabilitása miatt ez könnyen szoros, taktikus csatává válhat. A bukik Borgest favorizálják, de Atmane erőtenisze simán jó az overre!
tippszelvény
N. Borges - T. Atmane
Több, mint 22,5
2026. június 08., hétfő,11:00
Tenisz - ATP Stuttgart, Main Draw
Alejandro Davidovich Fokina univerzális játékos, minden felületen jó. A spanyol egyik legnagyobb fegyvere a gyorsasága, a kiváló lábmunka, mindent elér és a labdákat hamar elüti, amivel már kevesebb időt ad a reakcióra. Az első adogatása erős, pontos, de a második szervája kevésbé megbízható, itt meg lehet fogni. A kétkezes fonákja különösen hatékony, tenyerese erős, de eredményessége ingadozó. Mentálisan intenzív, érzelmes játékos, ami egyszerre erősség és gyengeség is, képes extra sebességre kapcsolni, de hullámvölgyekbe is belecsúszhat. A füves borítás fekszik neki, mert gyorsasága érvényesül rajta! Mattia Bellucci alapvonaljátékos, rendkívül technikás, nem a nyers erőre épít, hanem a variációs lehetőségekre és a taktikai váltásokra. A kétkezes fonákja stabil, jól irányítható, a tenyerese hatékony. Bellucci kiválóan olvassa az ellenfél játékát, returnje remek, de adogatásban gyenge ászátlaga alacsony, és a második szervája még gyengébb. Skillszettje bőséges, képes variálni a játékot, de a gyors borításokon, így füvön is, kevésbé hatékony a szervája, és a fizikai terhelésre sem reagál jól. Bellucci csúnyán kikapott a múlt heti birminghami Challenger első fordulójában, de az ott szerzett meccsterhelés előnyt jelenthet számára, mivel Alejandro Davidovich Fokina ezen a héten játssza első mérkőzését füvön. Emiatt benne lehet az, hogy hosszabb meccsre kényszeríti Fokinát, ám szerintem a spanyol rutinból lehozza a meccset még akkor is, ha ez az első füves meccs a szezonban!
tippszelvény
A. Davidovich Fokina - M. Bellucci
A. Davidovich Fokina
2026. június 08., hétfő,16:00
Tenisz - ATP Stuttgart, Main Draw
Fábi agresszív alapvonal-teniszt játszik, amelyben a nagy ütőerő és a tempóváltások dominálnak. A statisztikák szerint magas első szervaszázalékkal dolgozik, a második szervája sebezhetőbb és ez a fő gyengesége. Tenyerese lapos, gyors, és képes azonnal átvenni a kezdeményezést, míg a kétkezes fonákja stabil, de kevésbé támadó jellegű. Marozsán akkor a legerősebb, amikor diktálhatja a ritmust, viszont a hosszabb védekező labdamenetekben kevésbé hatékony, és a borításváltásokhoz időnként lassabban alkalmazkodik. A füvön felemás teljesítménye van, kemény pályán és a salakon kiegyensúlyozottabb játékot mutat. Gauthier Onclin fiatal belga játékos, aki remekül return-özik, gyors és technikás, mentálisan erős! A második szervák elleni játékban különösen erős, és ez pont az, amiben Marozsánt meg lehet fogni. Kiváló mozgása van, gyors és meglepően játékintelligens. A szervája nem tartozik a jobbak közé, különösen a gyors pályaborításokon nem hatékony fegyver, így itt sem! Nem extrém agresszív, de folyamatos nyomást helyez az ellenfélre, és jól kezeli a hosszabb labdameneteket is. Marozsán nincs jó formában, gyenge európai salakszezon után érkezik Stuttgartba, a füves borításon szerzett tapasztalata is korlátozott, nehézséget jelenthet számára, hogy a gyors, alacsonyan pattogó stuttgarti pályákon a legjobb játékát nyújtsa. Gauthier Onclin, Orlando Luz és Marc-Andre Huesler legyőzésével már két füves győzelemmel a kvalifikációból jutott fel a főtáblára, meccsben van ezen a borításon, így kiegyenlíti az alapvetően esélyesebb Marozsán játékát, még akár -sajnos- nyerhet is! Egy szettre jó lesz!
tippszelvény
G. Onclin - Marozsán Fábián
Igen
026. június 08., hétfő,12:10
Tenisz - ATP Stuttgart, Main Draw
Martin Landaluce a spanyol teniszgeneráció tagja, akinek játékstílusa feltűnően eltér a klasszikus spanyol, salakos alapvonalas iskolától! Nem darálós salakos, hanem agresszív, támadó szellemű, lapos, gyors ütésekre építő teniszt játszik, amelyet a Rafa Nadal Akadémián tökéletesített. A gyors borításokon, különösen kemény pályán érzi a legjobban magát, ahol a nagy első szerva, és a kemény határozott tenyeresek révén képes uralni a meccset. Salakon is képes jó teljesítményre, de a kemény pálya a kedvence. Mentálisan nagyon erős! Egy-egy vereség után hamar túllendül a kudarcon, fiatal kora ellenére meglepően érett gondolkodása van. Gyengesége, hogy fizikai állóképességén és a védekező stabilitásán még van fejlesztenivaló, illetve hogy a salak továbbra sem a kedvenc borítása, ahol a hosszabb labdamenetek kevésbé kedveznek neki. Pierre-Hugues Herbert a modern francia teniszezők egyik példánya, agresszív, támadójáték jellemzi, sokat megy fel a hálóhoz! Kifejezetten a röptékre, a gyors befejezésekre építette fel a játékát, az első edzője, az apja is tudatosan formált. Herbert kiemelkedően hatékony az első szervákból szerzett pontjai alapján és a breakpontok hárításában is az ATP‑mezőny egyik legjobbja. Nagyon finom keze van, technikás, igazi oldschool szerva-röpte játékos. A füves borítás különösen kedvez neki! Gyengesége, hogy a hosszabb alapvonalcsatákban kevésbé stabil, és a fizikai terhelésre érzékenyebb, ami felemás eredményekhez vezethet. A bukik a spanyolt favorizálják a tehetsége miatt, Martin Landaluce fiatal, tehetséges játékos, ám a füves borításon korábban még soha nem játszott ATP Tour‑szintű mérkőzést ezen a felületen! Tavaly két CH-tornán viszont jól szerepelt, Nottingham elődöntő, Ilkley negyeddöntő! Idén remek salakszezont zárt, a füvön való alkalmazkodáshoz időre lehet szüksége. Pierre-Hugues Herbert ugyan a világranglista 200-on kívül áll, mégis jelentős előnnyel bír a borítás ismeretében, rutinosabb és már több győzelemmel a kvalifikációból érkezik, ami további magabiztosságot ad számára. A francia füves-pályás rutinja és mentális ereje kiegyenlíti az esélyeket. Könnyen elképzelhető három szett is ezen a meccsen!
tippszelvény
P-H. Herbert - M. Landaluce
Több, mint 22,5
2026. június 08., hétfő,15:00
Tenisz - ATP Challenger Ilkley
Budkov Kjaer stabilabban, hatékonyabban teniszezik füvön, mint Holmgren. A norvég formája az elmúlt évben látványosan jobb, magasabb meccsnyerési aránnyal és sokkal erősebb döntő szett‑mutatóval érkezik. Ritkán engedi ki a kezéből az irányítást, ha egyszer fölénybe kerül. Játéka gyorsabb, agresszívebb, korábban támadja a labdát, és a második szervák elleni hatékonysága is magasabb, ez pedig füvön nagy fegyver. Holmgren ugyan több ászt üt, de a játéka lassabb ritmusú, kevésbé robbanékony, és a gyors borításon nem tud olyan könnyen dominálni. Kjaer több pontot nyer fogadóként, és összességében kevesebb hullámvölggyel játszik. Ő az esélyesebb a meccsen!
tippszelvény
A. Holmgren - N. Budkov Kjaer
N. Budkov Kjaer
2026. június 08., hétfő,15:40
Tenisz - ATP Challenger Ilkley
Harry Wendelken brit ITF-szintű játékos. Jó szerva, nagy lendítésű, erőteljes alapvonalütések, sok tenyeres‑dominancia és kifejezetten agresszív játék jellemzi. A statisztikák alapján pályafutása során leginkább a beltéri fedett kemény borításon érzi jól magát, ahol a gyors tempó és a kiszámíthatóbb pattanás támogatja a támadó alapvonaljátékát. A füvön kevesebb tapasztalata van, és a rövidebb, gyorsabb pontokhoz való alkalmazkodás nem mindig megy zökkenőmentesen: a szervája ugyan megbízható, de nem tartozik a legnagyobb fegyverek közé, így ritkábban szerez könnyű pontokat az adogatásból. A hosszabb labdamenetekben stabil, de a technikai variáció hiánya miatt a kreatívabb ellenfelek könnyebben megverik. Mindezeken túl a mentális téren is hullámzó teljesítményt mutat, ami a szoros meccsekben gyakran visszaüt. Jack Pinnington Jones szintén brit, de már véget is ért a hasonlóság, mert ő a brit új generáció egyik legígéretesebb-, már Challenger‑szinten bizonyított játékosa, aki az elmúlt években több nagy győzelmet is aratott, közte ATP‑szintű eredményeket is, például a Dallas Openen való menetelésével. Stílusa agresszív, gyors lábmunkára és korai labdaütésre épül, ami különösen hatékony füvön. Nagyon jól védekezik, különösen az ellenfél második szervájára, ahol közel 48,5%-os hatékonysággal dolgozik, ami jelentős előny ezen a borításon! Mindenben jobb, mint Wendelken, a nyomáshelyzetekben stabilabb, több breakpontot hárít, és összességében magasabb meccsnyerési arányt produkál az elmúlt évben. A füves borításon szerzett tapasztalata is nagyobb, hiszen Ilkley és Nottingham rendszeres szereplője, és tavaly döntőt is játszott Ilkleyben. A két játékos korábbi egymás elleni mérlege is ezt támasztja alá, 2–0‑ra vezet, és mindkét alkalommal füvön vagy gyors borításon győzött, legutóbb a Nottingham Challenger második körében. Pinnington Jones ma jó eséllyel megnyeri ezt a meccset!
tippszelvény
H. Wendelken - J. Pinnington Jones
J. Pinnington Jones