2018.07. 02.

Wimbledoni beharangozó, az Urakon a sor (Brainstorming)

Wimbledoni beharangozó, az Urakon a sor (Brainstorming)

Ma elkezdődik…A legnagyobb hagyományokkal bíró Grand Slam egyértelműen Wimbledon…ahol csak fehérben lehetsz. Persze ez a kis apróság valójában biztos a hölgyeket zavarja jobban. Mi viszont ma a férfiak ágrajzaira vetjük tekintetünket. :)

Federer negyede:

  • Hát mit mondjak…nehezen fogják adni így 20 gs után a pluszokat úgy tűnik. Szerintem egészen kemény az öreg ága. Vannak érdekes első körös párosítások, de már a 32 közt szembejöhet egy Karlovic/Youzhny akik abszolút adogatók. Egyébként Lajovic ellen sem lesz egyszerű ez a kezdés. Számomra a sláger meccs a Coric – Medvedev az első körben, és természetesen ők is itt vannak ebben a negyedben. Azért a Gasquet – Monfils se rossz. És akkor még itt van Müller és Anderson is. És akkor még csak erről a negyedről beszéltünk…megmondom őszintén bármekkora korszakalkotó zseni is Federer, a kor egyszer akkor is ki fog ütközni rajta. Nagyon nem könnyű ágot kapott. Mivel a csajoknál is írtam valamit, ezért itt is fogok… egy Federer – Anderson negyeddöntőt gondolnék innen, ami szinte papírforma. De, megmondom őszintén pont az öreg mögé nem tudok teljes hittel beállni.

Cilic negyede:

  • Azt hiszem ez lesz az a negyed amiről a legkevesebbet tudok írni. Egyrészt azért mert mindenki tudja, hogy inkább a női teniszt követem, másrészt azért mert Cilic olyan formában van jelenleg, hogy simán esélyese az egész tornának. És a nevek alapján nem is tudom pl. itt az ő negyedében a győzelmét, csak ímmel-ámmal megkérdőjelezni. Persze nagy szavak ezek, mikor Isner, Raonic, Dimitrov és Wawrinka is ott van. Ennek ellenére mondom ezt. Dimitrov is bármennyire felnőtt magához képest, most hirtelen a „modellkedés lett fontosabb”. Ezek mellett a nevek mellett szerintem ő nem jut el a negyeddöntőig se. Raonic abszolút kedvenc terepe ez, de olyan sokat hagyott ki ő is, hogy nem tudom. Nekem ez Cilic – Isner negyeddöntő.

Zverev/Thiem negyede:

  • Remélem nem veszi senki zokon, hogy így fogalmazom az ő negyedüket attól függetlenül, hogy itt van Djokovic is. Szerintem ez a talán legérdekesebb negyed. Thiem, Djoko, Zverev, Kyrgios, Nishikori, stb. És akkor még a füvön mindig veszélyes Tomic is itt van, na meg Edmund is. Dzumhur, Marterer, stb. tényleg kemény ez a negyed. Zverev ha rendben van az adogatása és úgy játszik, ahogy tud, akkor nehezen verhető itt. De ez igaz Kyrgiosra is meg sokan másokra. Áhh, itt nagyon nehéz tippelni. Djoko szerintem nem jut sokáig, ezért én nagyon szeretném látni a Kyrgios – Thiem negyeddöntőt, ahol a kis osztrák végre áttöri ezt a „salakos gátat”.

Nadal negyede:

  • Del Potro, Murray, Nadal, Goffin. Megmondom őszintén teljesen pozitív meglepetés nekem Sir Andy Murray! Nem gondoltam, hogy egyből felveheti a ritmust, főleg a pletykák után, hogy lehet el se indul. De felvette. Azért egy Kyrgiost nem késztet akárki 3 szettre, meg Wawrinkát se vernek csak úgy, még ha ő sincs toppon. Edmund ellen szerintem teljesen világos volt a vereség. Aki világ életében kilábalta a meccseket, és a stabilitásával nyert, az ha nincs 100%-on, akkor kikap a tehetséges fiataltól. Márpedig nem volt Murray még ott, de nyilván napról napra erősebb. Szerintem ő nagy meglepetés lehet itt. És azzal nőne fel igazán a nagy négyeshez, ha innen ő menne tovább. Mégis egy Delpo – Nadal negyeddöntőt várok. És ott nem tudnám megmondani ki nyer. De nagyon igaz amiket írtak pl. a salakblogon, pedig nem nem vagyok nagy rajongója a szerzőnek, de remek dolgot írt a Nadal – Federer dologról. Amikor már Agassiék se tudnak mit mondani erről mi hajtja őket… :)
  • Ennek örülni kell, bármennyire kivégeztek több generáció tehetséget, pont azért akkora bajnokok amiért még most is ott vannak. És egymást hajtják, én erre a nyakamat teszem. Nekem életem egyik legszebb sportmomentuma volt ahogy örültek a Laver Kupán a páros győzelemnek, később meg Federer óriási meccsének a végén. Nem tudom látunk-e még valaha ilyet, mint ők, épp ezért örüljünk annak hogy még láthatjuk. És akkor a slusszpoén, ami egyáltalán nem vicces, szerintem idén nem nyeri meg Federer Wimbledont, és vissza is vonul akkor viszont év végén.

Mint mindig mondom, ezek csak szubjektív vélemények a részemről. Senkit nem akarok bántani ezzel, tudom, hogy a Federer – Nadal tábor nagy, akik simán lehurrogják egymást. Én nem tartozok ezek közé, mindkettőt sportemberileg hatalmasnak tartok. De valamikor a kornak ki kell ütközni, és szerintem ez most lesz.

Sok sikert mindenkinek a Wimbledoni fogadásokhoz! Igyekszem majd én is jó tippeket adni! ;)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Stefan 2018-07-02 22:12:20
Tipico

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul. Tegnap nyert a szelvény, ismét hízott a bank és új sorozat indul. Ma ide várom a tippeket, ötleteket a mai napra! Sok sikert mindenkinek!