Augusztus utolsó-előtti napján elrajtol az idei teniszszezon negyedik-, egyben utolsó Grand Slam tornája is, mégpedig az Egyesült Államokban, New Yorkban. A borítás kemény és gyors, a mérkőzések három nyert szettre mennek, nagyon komoly presztízs és magas pénzdíj jellemzi. Itt van a teniszvilág színe-java, innen csemegézünk az elkövetkezendő két hét során. Tavaly Alcaraz - Sinner álomdöntő volt, idén nem ez lesz és már Djokovic sincs versenyben.
Az ATP Tour nagyon feszített, nagyon kemény munka! A játékosok hétről-hétre utaznak, szállodáról-szállodára, távol a családjuktól és teszik a dolgukat, a megélhetési munkájukat: teniszeznek. Sajnos nem tudom előre megmondani, hogy melyik játékos, milyen motivációval lép pályára az adott meccsen! Nem tudom megmondani, hogy a barátnőjével összeveszett-e előző nap, vagy hiányzik-e neki a gyereke! És ezek behatások NAGYON megváltoztathatják a tenisz-hatékonyságot! Nem tudom megmondani, hogy Bublik adott esetben csak azért jött Halléba, hogy az elsőkörös fellépési pénzét felvegye! Nem tudom megmondani, bundáznak-e vagy sem! Azt tudom, milyen stílusban teniszeznek, tudom, hogy milyen a borítás és hogyan viszonyul hozzá a két játékos, valamint meg tudom nézni az utóbbi hetek eredményeit! Ezekből állítom össze az előrejelzésemet! Éppen ezért nem azt mondom, hogy játszd meg az összes tippem! ÉS NEM IS JAVASLOM EZT! Olvasd el az érvelésemet, tedd hozzá a magadét és DÖNTS! A rosszindulattal nem tudok mit kezdeni, ezért ignorálom. Szeretem a teniszt, szeretek ezzel foglalkozni, ezért csinálom! Nekem is egy gondolat-összeszedés ez a munka és öröm, ha valaki más is hasznosítja. Hát így olvassátok!
NYEREMÉNYJÁTÉK:
A rovat be van taggelve, ha rámentek a rámentek a Tipplap fő menüsorában a TIPPEK menüpontra, a lenyíló menü legalján ott van a TIPPSTER TOPLISTA, ahol a TIPPLAP CLUB-ot kell választani. Akinek a hónap végén legmagasabb a ROI-ja, az 10.000 forint TIPPMIX-lehetőségben részesül! SZABÁLYOK:
- Naponta 1-3 SINGLE tippet lehet adni, a legjobbakat válasszátok ki, öröm, ha indokoltok is! Tehát maximum hármat egy nap! Nyilván csak teniszt! Aki más sportág tippjét betippeli, kiesett a játékból! Mindenféle tenisz lehet, ami a lehulló menüben van! single, páros, női, férfi, Challenger, ATP, ITF. Minden, ami a lehulló menüben, tehát a TIppmix ajánlatában benne van!
- Egy tipp szorzója MAXIMUM 5,00 lehet! Nem szeretnénk, ha ész nélküli szerencsejátékká silányulna a verseny, azt szeretnénk, ha egymást- és az olvasókat segítenénk a tippekkel a fogadásban!
- Kimaradhat nap, de egy hónapban minimum 15 tippnek meg kell lennie!
- A LEHULLÓ MENÜBŐL lehet csak tippet adni, a rendszer csak ezeket számolja be! Tehát ez a papíros Tippmix ajánlatai!
- A meccs kezdetete előtt 10 perccel meg kell adni a tippet és papíron másnap reggel 7-ig be kell fejeződnie. Tudom, gyakran van időjárási csúszás, természetesen ezeket megvárjuk ugyanúgy. De azért keddre, mondjuk, ne adjatok csütörtöki tippet!
Ha kérdés van, igyekszünk választ adni!
Sziasztok!
A 2-i nap nem lett betaggelve, ezt majd hozzáadjuk a végén. Sajnos lemaradt. De most előre taggelve kirakom az alapcikkeket, így nem marad el többször.
Mára egy overes meccset hoztam!

- Megmondom őszintén annyira nem is értem a szorzókat. Oké, hogy Ceru a legkeményebb tenyeresek egyikével rendelkezik, de Struffi bivaly nagyot szervál, nagyon rutinos és kiváló kemény pályákon! Augusztusban csak három meccset játszott, de hát 1990-es születésű, teljesen jogos, hogy nem hajtja túl magát. Még mindig 44. helyen áll és arra pont jó lesz, hogy megszorongassa Cerundolót, a saját adogatásainak zömét hozza, így várható legalább 35 game a meccsen!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!