A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!
Mire figyeljünk BTTS-tippválasztásnál?
- Először is nagyon fontos megnézni, hogy milyen stílusban játszanak a csapatok. Ha mindkét fél támadó szellemű, gyors szélsőkkel, kreatív középpályásokkal és gólerős csatárokkal rendelkezik, akkor nagyobb az esély arra, hogy mindketten betalálnak. Különösen jó jel, ha a csapatok sok gólt szereznek, de a védekezésük nem túl stabil, tehát sok gólt is kapnak. Ilyenkor a gólváltás valószínűsége magas.
- Szintén érdemes megnézni a statisztikákat. Ha az elmúlt 5-10 mérkőzésen mindkét csapatnál gyakori volt a BTTS kimenetel (például 6 meccsből 5-ször előfordult), az erős előjel. Az is beszédes, ha a csapat hazai vagy idegenbeli meccsein különösen gyakori a gólváltás. Emellett az átlagos lőtt és kapott gólok száma is sokat elárul, ha egy csapat átlagban például 1,8 gólt lő és ugyanennyit kap, az tipikusan „BTTS-esélyes”.
- A meccs tétje, motivációs helyzete is fontos. Olyan találkozókon, ahol mindkét csapatnak fontos a győzelem, például kiesés elleni harcban, vagy nemzetközi kupáért folytatott versenyben, gyakran nyíltabb játék alakul ki, ami növeli a gólváltás esélyét. Ugyanakkor, ha egyik csapatnak elég a döntetlen, vagy már egyik félnek sincs igazi tétje, akkor előfordulhat, hogy visszafogottabb lesz a játék, és nem születik gól mindkét oldalon. Itt a NEM szerez mindkét csapat gólt (BTTS No) opciót érdemes alkalmazni!
- A hiányzókra is figyelni kell, különösen a védelmeknél. Ha egy csapatban a kezdőkapus vagy több stabil védő hiányzik, akkor a védekezés gyengül, ami gólt hozhat az ellenfélnek. Ha viszont a támadósor sérült vagy eltiltott, akkor csökken az esély arra, hogy az adott csapat betalál.
- A korábbi egymás elleni meccsek (head-to-head) is jó támpontot adnak. Ha az előző néhány találkozón rendre gólváltás történt, akkor könnyen lehet, hogy a mostani is hasonlóan alakul, főleg ha a játékoskeretek nem változtak drasztikusan.
- Végül az időjárás és a pályakörülmények sem elhanyagolhatók. Ha például a pálya latyakos, esős, csúszós, az hibákhoz és védekezési bakikhoz vezethet, ez akár növelheti is a gólok számát, de nagyon szélsőséges időjárás inkább csökkentheti az esélyeket, különösen, ha nehéz a passzjáték.
Mai főtipp BTTS/NO BTTS-re:
Nömme Kalju – Paide
2026. június 14., vasárnap,13:30
Labdarúgás - Észt bajnokság
- Az észt Meistriliiga mai játéknapján a Nömme Kalju hazai pályán fogadja a negyedik helyezett Paide csapatát, ahol a tabellán elfoglalt pozíciók (2. és 4. hely), valamint a szezonbeli teljesítmények alapján, kiegyenlített, de támadófutballt ígérő mérkőzés várható. A Kalju 1,86-os rúgott gólátlaggal és 0,71-es kapott mutatóval stabilabb védelmet hoz, míg a Paide 1,57 gólt szerez és 1,36-ot kap meccsenként, de formája ingadozóbb (az utóbbi 5 meccsen 1 győzelem, 3 vereség, 1 döntetlen). Az egymás elleni meccseken a Paide dominál (3 győzelem, 2 döntetlen, Kalju nyeretlen), miközben a Kalju átlagosan 0,6, a Paide 1,4 gólt szerez ezeken a meccseken. Összesítve tehát, a statisztikák szerint 63% az esélye annak, hogy mindkét csapat gólt szerez, a Paide védelme gyengébb. Mindezek alapján mindkét oldalon várható a gól.

További tippek BTTS/NO BTTS-re
MP – Klubi-04
2026. június 14., vasárnap,17:30
Labdarúgás - Finn 2.
- A finn Ykkösliiga 8. és 10. helyezettje, az MP és a Klubi-04 találkozik Mikkeliben, ahol a tabellán elfoglalt pozíciók és a szezonmutatók alapján kiegyenlített összecsapás várható. Az MP 0,7-es rúgott gólátlaggal és 1 kapott góllal, míg a Klubi-04 0,6-os rúgott és 1,2-es kapott mutatóval érkezik, ráadásul a vendégek győzelem nélkül állnak a szezonban (0 győzelem, 6 vereség, 4 döntetlen), míg az MP 4 győzelmet és 6 vereséget hozott. A közelmúlt formája sem kiemelkedő egyik oldalon sem, az MP legutóbb 1–0-ra kikapott, a Klubi-04 pedig 1–1-es döntetlent játszott, miközben a közvetlen meccseken váltakozó eredmények születtek (MP 2 győzelem, Klubi-04 3 győzelem), és az átlaggólok is alacsonyak (MP 1,0, Klubi-04 1,4). A két gárda egymásban látja a legyőzhető ellenfelet, ezért az eddigi meccseikhez képest aktívabban fognak támadni, ez pedig gólváltást eredményezhet! A statisztikák szerint 60% az esélye annak, hogy mindkét csapat betalál.

Thór – ÍBV
2026. június 14., vasárnap,19:00
Labdarúgás - Izlandi bajnokság
- Az izlandi Besta deild alsóházi rangadóján a 10. helyezett Thór fogadja a 11. ÍBV csapatát Akureyriben, ahol a szezonmutatók alapján kifejezetten nyílt, gólgazdag meccs várható! A Thór 0,78-as rúgott gólátlag mellett 2,56-ot kap, míg az ÍBV 1,56 gólt szerez és szintén 2,56-ot kap, miközben mindkét csapat formája ingadozó, a hazaiak az utóbbi öt meccsüket elveszítették, az ÍBV pedig 1 győzelem, 3 vereség és 1 döntetlen mellett érkezik. A közelmúlt eredményei is gólgazdag képet mutatnak, a Thór 1–3-as vereség, az ÍBV 6–1-es győzelem, a közvetlen egymás elleni meccseken pedig az ÍBV dominál (3 győzelem, 2 döntetlen, Thór nyeretlen), miközben az átlagos góltermelés is az vendégek felé billen (0,8 vs 1,8). Összességében masszív BTTS várható, mert a statisztikák szerint 64% az esélye annak, hogy mindkét csapat gólt szerez, mindkét védelem rendkívül gyenge és átjáróház (2,56 kapott gól mindkét oldalon), és mindkét támadójáték is képes legalább egy-egy találatra, így a gólváltás esélyes!

Keflavík – FH
2026. június 14., vasárnap,19:00
Labdarúgás - Izlandi bajnokság
- Maradunk Izlandon, ahol gejzír és vulkán mellett gólból is rengeteget láthatunk! Az élvonalban 7. helyezett Keflavík fogadja a 12. FH csapatát, ahol a hazaiak egyértelműen kedvezőbb helyzetből várják a találkozót, 68%-os győzelmi esélyük mellett 1,33-as rúgott és 2-es kapott gólátlag áll, miközben az FH nyeretlenül, 0 győzelemmel és 7 vereséggel érkezik, 1,33-as rúgott, de 2,89-es kapott mutatóval. A pillanatnyi forma is a hazaiak felé billenti a mérleg nyelvét, a Keflavík az utóbbi öt meccsén 2 győzelmet, 2 vereséget és 1 döntetlent hozott, míg az FH 0 győzelem mellett 4 vereséggel és 1 döntetlennel áll, ráadásul legutóbb 6–1-es vereségből érkezik, míg a hazaiak szintén gólgazdag meccset játszottak (6–1-es vereség az ÍBV ellen). A közvetlen egymás elleni párharcok kiegyenlítettekebb képet mutatnak, de összességében az FH gyengébb formája és védelmi sebezhetősége hangsúlyos. Összességében erős tipp a BTTS, a statisztikák szerint 65% az esélye annak, hogy mindkét csapat gólt szerez, miközben mindkét védelem kifejezetten sebezhető (2 és 2,89 kapott gólátlag), és a Keflavík ugyan esélyesebb, de rendszeresen kap gólt, míg az FH támadójátéka még gyenge formában is képes legalább egy találatra.

Asane – Odd
2026. június 14., vasárnap,16:00
Labdarúgás - Norvég 2.
- Ez pedig már a gólgazdag norvég második liga! Nincs szarakodás, támadófoci, gólra törő játékkal! A tabellán 14. helyezett Asane hazai pályán fogadja a 4. helyen álló Odd együttesét Ulsetben. A minőségi különbség és a pillanatnyi forma alapján vendégfölény látható, de kifejezetten nyílt, gólokkal teli mérkőzés várható! Az Asane 1,3-as rúgott és 2,2-es kapott gólátlaggal, míg az Odd 2,3-as rúgott és 1,2-es kapott mutatóval érkezik, miközben a hazaiak a legutóbbi meccsen 3–1-re kikaptak, a vendégek viszont 3–0-s győzelemmel hangoltak. A közvetlen egymás elleni meccsek egyértelmű Odd-dominanciát mutatnak (3/3 győzelem, Åsane gól nélkül maradt), ugyanakkor a mostani szezonban mindkét csapat támadójátéka aktív, különösen az Odd részéről, amely 2,3 gólt átlagol meccsenként. Az Asane védelme 2,2-es kapott átlaggal sebezhető, az Odd pedig erősebb és stabilabb, de támadó fókuszú játéka miatt rendszeresen kinyílnak hátul és így várhatóan mindkét kapus a háta mögé nyúl majd!

Sogndal – Moss
2026. június 14., vasárnap,16:00
Labdarúgás - Norvég 2.
- Maradunk a fjordok országában, ahol a másodosztályban 10. helyezett Sogndal fogadja a 8. Moss csapatát. Az aktuális forma alapján kiegyenlített, gólgazdag mérkőzés várható! A Sogndal 1,7-es rúgott és 2,2-es kapott gólátlaggal, a Moss 1,6-os rúgott és 2-es kapott mutatóval érkezik, miközben mindkét együttes gyakran vesz részt magas gólszámú találkozókban (Sogndal 8/10, Moss 8/10 over 2,5). A legutóbbi eredmények is a nyílt játékot erősítik, a Sogndal 2–3-as győzelemmel, a Moss 2–2-es döntetlennel hangolt, a közvetlen egymás elleni meccseken pedig kiegyenlített párharc látható (Sogndal 3 győzelem, Moss 2 győzelem), miközben mindkét csapat rendszeresen talál gólt egymás ellen is. Mindkét védelem 2 körüli kapott gólátlaggal rendelkezik, de a támadójáték mindkét oldalon stabilan működik, így a gólváltás reális egy támadáscentrikus mérkőzésen!

Hödd – Kongsvinger
2026. június 14., vasárnap,16:00
Labdarúgás - Norvég 2.
- A norvég másodosztály élmezőnyéhez tartozó Kongsvinger vendégként lép pályára Höddvoll Stadionban, ahol a 7. helyezett Hödd fogadja a 2. helyezettet, és a pillanatnyi formák alapján gólgazdag mérkőzés várható! A Hödd 1,3-as rúgott és 1,3-as kapott gólátlaggal, míg a Kongsvinger 2,3-as rúgott és 1,1-es kapott mutatóval érkezik, miközben a hazaiak 1–0-s vereséggel, a vendégek 3–1-es győzelemmel hangoltak. A közvetlen egymás elleni mérleg kiegyenlített (2–2–1), de a legutóbbi találkozón a Kongsvinger 3–0-ra nyert, és összességében támadásban stabilabb teljesítményt mutat. Összességében a BTTS stabilan várható, mert a Hödd hazai pályán kiegyensúlyozott, de sebezhető védelemmel bír, a Kongsvinger pedig magas támadóhatékonyság mellett idegenben is rendszeresen betalál, így a gólváltásnak jó esélye van!

Haugesund – Ranheim
2026. június 14., vasárnap,16:00
Labdarúgás - Norvég 2.
- Megyünk tovább a vikingek földjén, a norvég második liga élmezőnyéhez tartozó Haugesund hazai pályán fogadja a 6. helyezett Ranheim csapatát, ahol a 3. és 6. pozícióban álló együttesek a pillanatnyi formák alapján kifejezetten gólgazdag mérkőzést játszhatnak! A Haugesund 3-as rúgott és 1,7-es kapott gólátlaggal, míg a Ranheim 2,8-as rúgott és 2-es kapott mutatóval érkezik, miközben mindkét csapat utóbbi meccsei is magas gólszámot hoztak (Haugesund 3–4, Ranheim 2–2). A közvetlen egymás elleni párharc kiegyenlített (2–3–0), ugyanakkor mindkét oldal támadójátéka erős, és a góltermelés mindkét csapatnál stabilan magas. A támadójáték mindkét gárdánál aktív és eredményes, miközben a védelmek lyukasak. A statisztikák szerint 67% az esélye annak, hogy mindkét csapat betalál!

Sandnes Ulf – Strömmen
2026. június 14., vasárnap,16:00
Labdarúgás - Norvég 2.
- És még egy gólváltós meccs a kőolaj európai országából! A norvég 2. alsóházi mérkőzésén a 12. helyezett Sandnes Ulf fogadja a 16. Strömmen csapatát, ahol a pillanatnyi formák alapján szintén egy kiegyenlített, de gólgazdag mérkőzés várható! A Sandnes Ulf 1,2-es rúgott és 1,8-as kapott gólátlaggal, míg a Strømmen 1,4-es rúgott és 3,1-es kapott mutatóval érkezik, miközben a hazaiak legutóbb 5–1-re kikaptak, a vendégek pedig 2–2-es döntetlennel hangoltak. A közvetlen egymás elleni párharcok is a gólokat erősítik (átlagosan 1,4 vs 2,6), és a legutóbbi találkozó 2–2-es döntetlent hozott, ami tovább növeli a nyílt játék esélyét. A Strömmen védelme rendkívül sebezhető (3,1 kapott gólátlag), a Sandnes Ulf pedig szintén rendszeresen kap gólt (1,8), így a gólváltás erősen valószínű egy alacsonyabb szintű, de támadásorientált meccsen!

Estudiantes de Buenos Aires - All Boys
2026. június 14., vasárnap,20:00
Labdarúgás - Argentin 2.
- A gólváltások után jöjjön néhány NO BTTS is, természetesen az UNDERES bajnokságok királyától, az argentin másodosztályból! Itt a gól olyan ritka, mint az ovifociban! A tabellán 10. helyezett Estudiantes de Buenos Aires hazai pályán fogadja a 16. All Boys csapatát Caserosban, ahol a szezonadatok alapján rendkívül zárt, kevés gólos mérkőzés várható! Az Estudiantes 0,63-as rúgott és 0,81-es kapott gólátlaggal, míg az All Boys 0,56-os rúgott és 1-es kapott mutatóval érkezik, miközben mindkét együttes utóbbi meccsei is alacsony tempót és kevés találatot hoztak, az Estudiantes 0–0-s döntetlennel, az All Boys 1–1-gyel hangolt. A közvetlen egymás elleni párharcok is visszafogott képet mutatnak, 0–0-s legutóbbi találkozóval és alacsony gólszámú meccsekkel, miközben mindkét csapat szezonbeli mutatói is a kevés találatra utalnak (0,63 és 0,56 gólátlag). Az Estudiantes 10/10, az All Boys 8/10 meccsen játszott 2,5 gól alatt, és mindkét csapat támadójátéka kifejezetten alacsony hatékonyságú! Itt bizony a 0-0-nak is kiemelt esélye van, de ha az egyikük betalálna, utána úgy ráül az eredményre, hogy még úgy sem fog a másik gólt lőni!

Club Ferro Carril Oeste – Acassuso
2026. június 14., vasárnap,20:30
Labdarúgás - Argentin 2.
- A Primera B Nacional tabelláján 2. helyezett Club Ferro Carril Oeste hazai pályán fogadja a 12. Acassuso csapatát Buenos Airesben, ahol taktikus és kevés gólos mérkőzés várható. Mutatom a számokat! Ferro 1,06-os rúgott és 0,75-ös kapott gólátlaggal, míg az Acassuso 0,69-es rúgott és 0,94-es kapott mutatóval érkezik, miközben mindkét együttes utóbbi meccsei is szűk eredményeket hoztak, a Ferro 1–2-es győzelemmel, az Acassuso 2–1-es sikerrel hangolt. A pillanatnyi formák alapján a Ferro Carril Oeste stabilabb védekezést és jobb eredménysort mutat (4 győzelem, 1 döntetlen az utóbbi 5 meccsen), míg az Acassuso vegyesebb teljesítménnyel érkezik, és támadásban is visszafogottabb. A Ferro 7/10, az Acassuso 8/10 mérkőzésen játszott 2,5 gól alatt, és mindkét csapat alacsony gólátlaggal dolgozik (1,06 és 0,69), így nagy esély van arra, hogy legalább az egyik fél nem szerez gólt a mai találkozón!

Racing de Córdoba - Chaco For Ever
2026. június 14., vasárnap,21:00
Labdarúgás - Argentin 2.
- Utolsó NO BTTS-meccsünkön a Racing de Cordóba fogadja a Chaco For Ever alakulatát, a statisztikák pedig kevés gólt várnak! A Racing 0,88-as rúgott és 1,19-es kapott gólátlaggal, míg a Chaco For Ever 0,75-ös rúgott és 1,38-as kapott mutatóval érkezik, miközben mindkét csapat gyenge pillanatnyi formát mutat (Racing 0 győzelem az utóbbi 5 meccsen, Chaco For Ever szintén 0 győzelem). A közelmúlt eredményei sem utalnak gólgazdag játékra, a Racing 1–1-es döntetlennel, a Chaco For Ever 1–2-es vereséggel hangolt, a közvetlen egymás elleni mérleg pedig kiegyenlített, de alacsony gólszámot tükröz. A liga alsó-középcsapatainak párharcában taktikus mezőnyharc várható a pályán, mindkét oldal alacsony támadási hatékonysággal bír (0,88 és 0,75 gólátlag) és gyenge formában van, így a küzdelem a védekezés köré összpontosul majd, a meccsen egy gól dönthet.

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget! A VEGAS-regisztráció szükséges a Vegas és a Tipplap 500.000 forintos fődíjjal kecsegtető Privát Ligájában való részvételhez is! LIGA MEGHÍVÓ KÓD: C65C8D2F
FIGYELEM! Háromszintes üdvözlőbónusz, akár 120.000 forint értékben a TIPPMIXPRÓn! Regisztrálj, hogy hozzáférj a bónuszodhoz!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!