2019.08. 29.

Meddig tart az észak-ír csoda?

Evergreen11
Meddig tart az észak-ír csoda?

A Linfield 3-2-re nyert a Windsor Pakrban, ma ezt az előnyt kellene megtartania az észak-ír félprofi alakulatnak. Mutatjuk a részleteket!

Labdarúgás, EL-selejtező, 2019.08.29. 18:00, Qarabag Baku - Linfield

  • Az első mérkőzésen nagy meglepetésre az azeri együttes 3-2-re kikapott. A gárda a BL-ben az Apoellel szemben búcsúzott, méghozzá úgy, hogy az idegenbeli sikerét követően otthon vesztett 2-0-ra. A légiósokkal telitűzdelt alakulat tavaly magabiztosan nyerte meg a bajnokságot, eddig két meccset játszott le az idei kiírásban, és két siker áll a neve mellet. A hétvégi bajnokiján simán nyert a társulat, amelyben egy középpályás sérült.
  • A Linfield megnyerte hazája bajnokságát, a BL-búcsú után viszont az EL-ben parádéznak David Healy fiai. A Torshavn után a Sutjeska ellen is továbblépett az alakulat, és most is előnyből várja a visszavágót. Nyugodtabb helyzetben is lehetnének Laveryék, ám a hajrában szépítettek az azeriek, így egygólos sikert könyvelhettek el végül. A bajnokságban eddig egy győzelem és egy vereség áll a társulat neve mellett. A keret ma teljes lesz.
  • A Linfield már így is kisebbfajta csodát tett, hiszen a félprofi alakulat a főtábla kapujába jutott. Ám ma nem gondoljuk, hogy sikerrel járnának Bakuban. Gólos meccset várunk, jobbára a hazaiak oldaláról Tippünk így +2.5!
tipp
Qarabag Baku - Linfield
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.55 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Qarabag Baku - Linfield

2019. 08. 29. 18:00 | EL-selejtező Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2019-08-29 15:59:54
Hazai csapat nullra nyer!
Tippem olyan 2-0,3-0

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.08.29. 18:00
Qarabag Baku - Linfield
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Igen
1.50 2 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 150
Tutikapitány 2019-08-29 13:05:24
Így ni!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.08.29. 18:00
Qarabag Baku - Linfield
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.50 2 - 1
Tét 700
Nyeremény 1050

további témák a rovatból

A Ligabajnokságban rendeznek ma fordulót, Londonban a kiesés ellen harcoló Charlton Athletic a playoffokról álmodó Queens Park Rangerst fogadja.
A Ligabajnokságban rendeznek ma fordulót, Londonban a kiesés ellen harcoló Charlton Athletic a playoffokról álmodó Queens Park Rangerst fogadja.
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 3,2 és 3,9 között van a meccskínálat függvényében. Ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci stratégiára, bankrollmenedzsmenttel kombinálva. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!