2025.03. 23.

Trükkök, taktikák - 2025.03.23

Trükkök, taktikák - 2025.03.23

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Sziasztok!

Mára a Franciaország – Horvátország Nemzetek Ligája negyeddöntő-visszavágót hoztam, erős szelvénytipp következik!

  • Az első találkozón Horvátország 2-0-ás előnyt kovácsolt ki, amit ma a gallok hazai pályán próbálnak megfordítani. A horvátok nagyon jól játszottak az odavágón, minden összejött nekik, de fontos kiemelni, hogy a kockásmezesek idegenben hagyományosan gyengébbek, a Nemzetek Ligája csoportkörében egyetlen idegenbeli meccset sem tudtak megnyerni. Franciaország számára mindenképpen biztató, hogy támadósoruk rendkívül erős, és hazai pályán többször is bizonyítottak már hasonló helyzetben, noha a Nemzetek Ligájában az utóbbi időben nem brillíroztak otthon sem. Horvátország minden bizonnyal visszahúzódik és próbálja megtartani előnyét, de ha a franciák felpörögnek, a horvát védelem nehéz estére számíthat. Az is elképzelhető, hogy a rendes játékidőben Franciaország ledolgozza a hátrányt, és a hosszabbítás, majd akár a tizenegyesek dönthetnek. Mint ahogy az is előfordulhat, hogy nyer Franciaország, de kiesik mégis. Egyvalami azonban erősen valószínű! Franciaország otthon jó eséllyel megnyeri a három pontot! A kérdés az, elég lesz-e a különbség.

Tipp: Franciaország nyer – 1,46

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Franciaország – Horvátország
Franciaország nyer | 1.46 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2025-04-22 19:46:08
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.22. 20:00
Paks - ZTE
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
2.03 2 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2030
zsoma88 2025-04-22 19:45:50
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.22. 20:00
Paks - ZTE
1X2
Paks
1.65 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1650
zsoma88 2025-04-22 19:45:29
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.22. 20:00
Paks - ZTE
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
2.03 2 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2030
zsoma88 2025-04-22 19:45:05
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.22. 20:00
Paks - ZTE
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
2.03 2 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2030
zsoma88 2025-04-22 19:44:45
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.22. 20:00
Paks - ZTE
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
2.03 2 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2030
zsoma88 2025-04-22 19:44:25
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.22. 20:00
Paks - ZTE
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
2.03 2 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2030
zsoma88 2025-04-22 19:44:01
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.22. 20:00
Paks - ZTE
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
2.03 2 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2030
zsoma88 2025-04-22 18:21:46
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.22. 19:00
Valencia - Espanyol
Gólszám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
2.75 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2750
zsoma88 2025-04-22 18:21:16
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.22. 19:00
Valencia - Espanyol
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.73 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1730
zsoma88 2025-04-22 18:20:56
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.22. 19:00
Valencia - Espanyol
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.73 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1730
zsoma88 2025-04-22 18:20:38
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.22. 19:00
Valencia - Espanyol
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.73 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1730
zsoma88 2025-04-22 18:20:19
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.22. 19:00
Valencia - Espanyol
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.73 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1730
zsoma88 2025-04-22 18:20:01
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.22. 19:00
Valencia - Espanyol
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.73 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1730
zsoma88 2025-04-20 20:28:10
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 21:00
Real Madrid - Ath. Bilbao
Kétesély
Döntetlen vagy Ath. Bilbao
2.25 1 - 0
Tét 600
Kihagyott nyeremény 1350
zsoma88 2025-04-20 20:27:41
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 21:00
Real Madrid - Ath. Bilbao
Kétesély
Döntetlen vagy Ath. Bilbao
2.25 1 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2250
zsoma88 2025-04-20 20:27:24
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 21:00
Real Madrid - Ath. Bilbao
Kétesély
Döntetlen vagy Ath. Bilbao
2.25 1 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2250
zsoma88 2025-04-20 20:27:08
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 21:00
Real Madrid - Ath. Bilbao
Kétesély
Döntetlen vagy Ath. Bilbao
2.25 1 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2250
zsoma88 2025-04-20 20:26:51
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 21:00
Real Madrid - Ath. Bilbao
Kétesély
Döntetlen vagy Ath. Bilbao
2.25 1 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2250
zsoma88 2025-04-20 20:26:36
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 21:00
Real Madrid - Ath. Bilbao
Kétesély
Döntetlen vagy Ath. Bilbao
2.25 1 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2250
zsoma88 2025-04-20 20:26:19
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 21:00
Real Madrid - Ath. Bilbao
Kétesély
Döntetlen vagy Ath. Bilbao
2.25 1 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2250
zsoma88 2025-04-20 20:26:00
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 21:00
Real Madrid - Ath. Bilbao
Kétesély
Döntetlen vagy Ath. Bilbao
2.25 1 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2250
zsoma88 2025-04-20 20:25:42
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 21:00
Real Madrid - Ath. Bilbao
1X2
Döntetlen
4.65 1 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4650
zsoma88 2025-04-20 20:25:20
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 21:00
Real Madrid - Ath. Bilbao
1X2
Ath. Bilbao
7.00 1 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 7000
zsoma88 2025-04-20 20:22:32
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 20:45
Milan - Atalanta
1. félidő - Hazai csapat - Gólszám 0,5
Több, mint 0,5
1.80 0 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1800
zsoma88 2025-04-20 20:22:09
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 20:45
Milan - Atalanta
1. félidő - Hazai csapat - Gólszám 0,5
Több, mint 0,5
1.80 0 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1800
zsoma88 2025-04-20 20:21:39
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 20:45
Milan - Atalanta
Kétesély
Döntetlen vagy Atalanta
1.40 0 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1400
zsoma88 2025-04-20 20:20:52
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 20:45
Milan - Atalanta
2. félidő - Hazai csapat - Gólszám 0,5
Kevesebb, mint 0,5
2.10 0 - 1
Tét 1000
Nyeremény 2100
zsoma88 2025-04-20 20:20:29
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 20:45
Milan - Atalanta
2. félidő - Hazai csapat - Gólszám 0,5
Kevesebb, mint 0,5
2.10 0 - 1
Tét 1000
Nyeremény 2100
zsoma88 2025-04-20 20:19:58
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 20:45
Milan - Atalanta
2. félidő - Hazai csapat - Gólszám 0,5
Kevesebb, mint 0,5
2.08 0 - 1
Tét 1000
Nyeremény 2080
zsoma88 2025-04-20 20:19:34
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 20:45
Milan - Atalanta
2. félidő - Hazai csapat - Gólszám 0,5
Kevesebb, mint 0,5
2.08 0 - 1
Tét 1000
Nyeremény 2080
zsoma88 2025-04-20 20:19:07
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 20:45
Milan - Atalanta
2. félidő - Hazai csapat - Gólszám 0,5
Kevesebb, mint 0,5
2.08 0 - 1
Tét 1000
Nyeremény 2080
zsoma88 2025-04-20 19:04:20
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 19:30
St. Pauli - Leverkusen
Gólszám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
3.70 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3700
zsoma88 2025-04-20 19:04:01
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 19:30
St. Pauli - Leverkusen
Gólszám 2,5
Kevesebb, mint 2,5
1.97 1 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1970
zsoma88 2025-04-20 19:03:44
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 19:30
St. Pauli - Leverkusen
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.88 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1880
zsoma88 2025-04-20 19:03:15
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 19:30
St. Pauli - Leverkusen
Gólszám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
3.70 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3700
zsoma88 2025-04-20 17:37:30
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 18:00
Bologna - Internazionale
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.89 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1890
zsoma88 2025-04-20 17:37:10
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 18:00
Bologna - Internazionale
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.89 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1890
zsoma88 2025-04-20 17:36:16
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 18:00
Bologna - Internazionale
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.89 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1890
zsoma88 2025-04-20 17:35:57
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 18:00
Bologna - Internazionale
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.89 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1890
zsoma88 2025-04-20 17:35:38
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 18:00
Bologna - Internazionale
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.89 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1890
zsoma88 2025-04-20 17:35:20
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 18:00
Bologna - Internazionale
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.89 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1890
zsoma88 2025-04-20 17:35:02
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 18:00
Bologna - Internazionale
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.89 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1890
zsoma88 2025-04-20 17:34:40
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 18:00
Bologna - Internazionale
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.89 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1890
zsoma88 2025-04-20 17:34:16
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 18:00
Bologna - Internazionale
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.89 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1890
zsoma88 2025-04-20 15:28:57
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 16:00
C. Alcaraz Garfia - H.V.N. Rune
H.V.N. Rune - Játékszám 10,5
Kevesebb, mint 10,5
1.57 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1570
zsoma88 2025-04-20 15:28:31
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 16:00
C. Alcaraz Garfia - H.V.N. Rune
Pontos végeredmény
C. Alcaraz Garfia 2:0
1.58 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1580
zsoma88 2025-04-20 15:28:09
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 16:00
C. Alcaraz Garfia - H.V.N. Rune
A mérkőzés győztese
C. Alcaraz Garfia
1.19 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1190
zsoma88 2025-04-20 15:27:49
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 16:00
C. Alcaraz Garfia - H.V.N. Rune
H.V.N. Rune nyer legalább egy játszmát
Nem
1.63 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1630
zsoma88 2025-04-20 15:27:31
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.20. 16:00
C. Alcaraz Garfia - H.V.N. Rune
Játszmák száma
2
1.38 0 - 2
Tét 1000
Nyeremény 1380
zsoma88 2025-04-19 13:45:16
,

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.19. 16:00
C. Alcaraz Garfia - A. Fils
A mérkőzés győztese
A. Fils
3.25 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3250
zsoma88 2025-04-19 13:44:52
,

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.19. 16:00
C. Alcaraz Garfia - A. Fils
A mérkőzés győztese
A. Fils
3.25 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3250
zsoma88 2025-04-19 13:44:29
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.19. 16:00
C. Alcaraz Garfia - A. Fils
A mérkőzés győztese
A. Fils
3.25 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3250
zsoma88 2025-04-19 13:44:00
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.19. 16:00
C. Alcaraz Garfia - A. Fils
A mérkőzés győztese
A. Fils
3.25 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3250
zsoma88 2025-04-19 13:43:37
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.19. 16:00
C. Alcaraz Garfia - A. Fils
A mérkőzés győztese
A. Fils
3.25 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3250
zsoma88 2025-04-13 17:52:53
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.13. 18:00
Como - Torino
1X2
Como
1.67 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1670
zsoma88 2025-04-13 17:52:35
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.13. 18:00
Como - Torino
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.80 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1800
zsoma88 2025-04-13 17:52:16
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.13. 18:00
Como - Torino
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.80 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1800
zsoma88 2025-04-13 17:51:59
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.04.13. 18:00
Como - Torino
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.80 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1800
49ers_fan 2025-03-29 09:06:05
🤡

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.29. 18:30
Rostock - Ulm
A mérkőzés győztese + Pontszám 164,5
Vendég és kevesebb
2.59 85 - 67
2025.03.29. 18:00
Körmend - Oroszlány
Hendikep -7,5
Körmend -7,5
1.69 103 - 71
2025.03.29. 18:00
Szeged - Atomerőmű
A mérkőzés győztese + Pontszám 163,5
Vendég és több
1.89 75 - 89
2025.03.29. 18:00
Szolnok - NKA Pécs
A mérkőzés győztese + Pontszám 164,5
Hazai és több
2.41 91 - 92
2025.03.29. 18:00
Piestanske Cajky - Kosice
Pontszám 145,5
Kevesebb, mint 145,5
1.76 80 - 65
Eredő odds 35.09
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 35090
49ers_fan 2025-03-25 15:14:57
(-)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.25. 18:45
Fenerbahce - Paris BC
Hendikep -5,5
Fenerbahce -5,5
1.54 101 - 100
2025.03.25. 19:00
Monaco - Zalgiris Kaunas
A mérkőzés győztese + Pontszám 164,5
Hazai és több
2.39 80 - 80
2025.03.25. 20:45
Partizan Belgrád - Alba Berlin
Pontszám 166,5
Több, mint 166,5
1.66 85 - 71
2025.03.25. 20:30
Valencia - Hapoel TA
Pontszám 175,5
Több, mint 175,5
1.69 91 - 82
2025.03.25. 20:45
Benfica - GOG
Gólszám 62,5
Több, mint 62,5
1.78 33 - 31
2025.03.25. 20:00
Tenerife - Manresa
1. félidő - Hazai csapat - Pontszám 41,5
Több, mint 41,5
1.58 81 - 71
Eredő odds 29.04
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 29040
TRXman007 2025-03-23 23:19:16
Sziasztok! 03 21 Trükkök után újra itt.
No: Argentin - Brazil
Rangadó. Vérszegény csatársor elöl, de full teltház. Éles játékosok a brazil oldalon és kezdő kapus nélkül idegenben. A braziloknak az állandó füttyel és durvuló argentinokkal is meg kell birkózniuk. Sok fault lesz a szabálytalanságok száma magas lesz. Végeredményre nem tennék. Az Argentin gól számát 1,5 alá a brazil gól számát 0,5 fölé tenném. Minkét oldalon lesznek lapok, az 2,5 - 2,5fölé. Ez fogadás készítővel: 4.45.

Kolumbia - Paraguay
Kolumbia szorzója alacsony Paraguay-é magas ez el van rontva. Kolumbia kezdő belső védő off. Paraguay kapusa nagyon jó, pontrúgásokban nagyon erősek. Védelmük stabil. Kolumbia negatív szériában is van. Ennek ellenére K. megnyerheti ezt a meccset de az szoros lesz. Paraguay szerintem kettővel nem kap ki. +2 gólról Paraguay: 1,42.
A két szorzó egyben: 6,39.
Vác_all_in 2025-03-23 21:42:31
361099 01
Belgium - Ukrajna
0 (Hazai csapat góljainak a száma)
3,25
589097 01
Franciaország - Horvátország
0 (Hazai csapat góljainak a száma)
3,50
Összes esemény törlése

Az egyik csapat biztos nem rúg gólt
Vác_all_in 2025-03-23 21:42:44
1/2
eden12 2025-03-23 20:07:40
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 20:45
Németország - Olaszország
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.69 3 - 3
2025.03.23. 20:45
Belgium - Ukrajna
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.63 3 - 0
2025.03.23. 20:45
Portugália - Dánia
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
1.78 3 - 2
Eredő odds 4.90
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4900
zsoma88 2025-03-23 20:03:05
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 20:45
Spanyolország - Hollandia
Gólszám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
4.20 2 - 2
Tét 700
Kihagyott nyeremény 2940
zsoma88 2025-03-23 20:02:32
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 20:45
Spanyolország - Hollandia
Gólszám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
4.20 2 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4200
zsoma88 2025-03-23 20:02:13
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 20:45
Spanyolország - Hollandia
Gólszám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
4.20 2 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4200
debrecen 2025-03-23 19:34:38
NL

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 20:45
Németország - Olaszország
1X2 + Gólszám 4,5
Hazai és kevesebb
2.16 3 - 3
2025.03.23. 20:45
Spanyolország - Hollandia
1X2 + Gólszám 4,5
Hazai és kevesebb
2.01 2 - 2
2025.03.23. 20:45
Portugália - Dánia
1X2 + Gólszám 4,5
Hazai és kevesebb
1.84 3 - 2
Eredő odds 7.99
Tét 200
Kihagyott nyeremény 1598
kbogi 2025-03-23 17:51:57
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 18:00
Szlovénia - Szlovákia
Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le az 1. félidőt
Nem
2.36 0 - 0
2025.03.23. 18:00
Skócia - Görögország
2. félidő - Gólszám 0,5
Több, mint 0,5
1.30 0 - 3
Eredő odds 3.07
Tét 100
Kihagyott nyeremény 307
zsoma88 2025-03-23 17:13:05
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 18:00
Magyarország - Törökország
Gólszám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
3.40 0 - 3
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3400
zsoma88 2025-03-23 17:08:04
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 18:00
Skócia - Görögország
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Igen
2.66 0 - 3
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2660
eden12 2025-03-23 15:37:05
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 18:00
Magyarország - Törökország
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.24 0 - 3
2025.03.23. 18:00
Izland - Koszovó
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.31 1 - 3
2025.03.23. 20:45
Belgium - Ukrajna
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.59 3 - 0
2025.03.23. 20:45
Spanyolország - Hollandia
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.00 2 - 2
Eredő odds 9.11
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 9110
eden12 2025-03-23 15:32:45
3/6 eés 4/6 kombi 300,—os alaptéten

Ha 3 zöldül jó,ha több,akkor nagyon jó✌️🤣

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 18:00
Magyarország - Törökország
1X2
Törökország
3.10 0 - 3
2025.03.23. 18:00
Szerbia - Ausztria
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
5.25 2 - 0
2025.03.23. 18:00
Izland - Koszovó
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
5.25 1 - 3
2025.03.23. 20:45
Németország - Olaszország
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Döntetlen és igen
4.65 3 - 3
2025.03.23. 20:45
Belgium - Ukrajna
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.21 3 - 0
2025.03.23. 20:45
Spanyolország - Hollandia
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
3.20 2 - 2
Eredő odds 999.99
Tét 100
Kihagyott nyeremény 99999
kisskin 2025-03-23 15:26:53
hoki

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 16:30
Salzburg - Südtirol Bolzano
Hazai csapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.15 2 - 2
2025.03.23. 17:30
Klagenfurt - Linz
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.33 5 - 2
2025.03.23. 16:30
Nürnberg - Ingolstadt
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
1.23 2 - 2
2025.03.23. 17:00
Trencin - Kosice
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
1.28 5 - 2
2025.03.23. 16:00
Motor Ceske Budejovice - Pardubice
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
1.24 1 - 1
Eredő odds 2.99
Tét 500
Kihagyott nyeremény 1495
eden12 2025-03-23 15:26:33
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 18:00
Magyarország - Törökország
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.31 0 - 3
2025.03.23. 18:00
Izland - Koszovó
Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.29 1 - 3
2025.03.23. 20:45
Németország - Olaszország
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.72 3 - 3
2025.03.23. 20:45
Belgium - Ukrajna
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.24 3 - 0
Eredő odds 6.51
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 6510
kisskin 2025-03-23 15:25:39
mai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 18:00
Szerbia - Ausztria
Vendégcsapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
2.37 2 - 0
2025.03.23. 18:00
Skócia - Görögország
Hazai csapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
2.70 0 - 3
2025.03.23. 20:45
Németország - Olaszország
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.21 3 - 3
2025.03.23. 20:45
Spanyolország - Hollandia
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.63 2 - 2
Eredő odds 12.62
Tét 500
Kihagyott nyeremény 6310
eden12 2025-03-23 14:56:32
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 15:00
Grúzia - Örményország
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
1.65 6 - 1
2025.03.23. 18:00
Szerbia - Ausztria
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.29 2 - 0
2025.03.23. 18:00
Izland - Koszovó
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.75 1 - 3
2025.03.23. 20:45
Spanyolország - Hollandia
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.63 2 - 2
Eredő odds 6.07
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 6070
VM_99 2025-03-23 14:14:15
Vasárnapi foci dupla

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 20:45
Spanyolország - Hollandia
1X2
Spanyolország
1.54 2 - 2
2025.03.23. 20:45
Portugália - Dánia
1X2
Portugália
1.44 3 - 2
Eredő odds 2.22
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2220
VM_99 2025-03-23 14:09:56
Vasárnapi kosár dupla

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 16:45
Sassari - Vanoli Cremona
Hendikep -3,5
Sassari -3,5
1.62 93 - 89
2025.03.23. 19:00
Monaco - ASVEL Lyon-Villeurbanne
Hendikep -5,5
Monaco -5,5
1.53 86 - 94
Eredő odds 2.48
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2480
Robben 2025-03-23 13:51:15
Így!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 20:45
Németország - Olaszország
1X2
Németország
1.69 3 - 3
2025.03.23. 20:45
Spanyolország - Hollandia
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.63 2 - 2
2025.03.23. 18:00
Magyarország - Törökország
Fiola Attila kezdőként büntetőlapot kap?
Igen
2.50 0 - 3
Eredő odds 6.89
Tét 500
Kihagyott nyeremény 3445
UltrasKispest 2025-03-23 09:49:42
Kontrázó törököket meg kell állítani

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 18:00
Szlovénia - Szlovákia
Gólszám 2,5
Kevesebb, mint 2,5
1.46 0 - 0
2025.03.23. 18:00
Magyarország - Törökország
Büntetőlap-szám 4,5
Több, mint 4,5
1.66 0 - 3
Eredő odds 2.42
Tét 100
Nyeremény 242
surda64 2025-03-23 11:10:29
Willi Orban...Lap..4.90....
Reklamálni szeret....Barni....3.05....
Dibusz is kaphat ha netalán úgy állnánk...7.25....
UltrasKispest 2025-03-23 12:56:50
Varga sztem nem is játszhat mert kapott kint is, de nem agyok benne biztos
surda64 2025-03-23 09:16:42
meglesz ez ma ezen a Mérkőzésen.....Manzano J.......Spanyol Spori tesz róla....

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 18:00
Izland - Koszovó
Büntetőlap-szám 5,5
Több, mint 5,5
1.79 1 - 3
Tét 100
Nyeremény 179
debrecen 2025-03-23 19:39:57
👏🏻👏🏻👏🏻
Lalika 2025-03-23 19:37:57
Nem lett az sőt...már 7
UltrasKispest 2025-03-23 09:46:22
Soknak tűnik
surda64 2025-03-23 10:15:02
Annak de benne van a Két csapatban....Tét is van még....
debrecen 2025-03-23 08:22:53
⛹🏽‍♂️⛹🏻🏀♨️❓🔢

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 17:00
Barcelona - Zaragoza
Hendikep -6,5
Barcelona -6,5
1.59 97 - 95
2025.03.23. 18:30
Anadolu Efes - Fenerbahce
A mérkőzés győztese + Pontszám 170,5
Hazai és kevesebb
3.30 81 - 82
2025.03.23. 19:00
Monaco - ASVEL Lyon-Villeurbanne
Pontszám 165,5
Több, mint 165,5
1.66 86 - 94
2025.03.23. 16:00
Olympiakosz - Panioniosz
Hendikep -15,5
Olympiakosz -15,5
1.63 95 - 64
2025.03.23. 20:00
Győr - Diósgyőr
A mérkőzés győztese
Diósgyőr
1.65 81 - 87
Eredő odds 23.43
Tét 200
Kihagyott nyeremény 4686
surda64 2025-03-23 07:03:18
Nem hinném hogy ma is vereséget szenvedünk....

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.23. 18:00
Magyarország - Törökország
1X2
Magyarország
2.45 0 - 3
Tét 100
Kihagyott nyeremény 245
E.T 2025-03-23 08:22:29
Remire teszek. Hajra. Ezba torok csapat eros csapat es nem hinnem hogy beallnak kivedekezni a merkozest.
UltrasKispest 2025-03-23 09:45:49
Ha ők erősek, akkor mi is...mert az ég világon semmi különbség nem volt a két csapat között jatékban, beverték azt a két helyzetüket, meg Fiola ajándékozott egyet
surda64 2025-03-23 10:16:56
Mi meg kihagytuk....szerencse is kell......
surda64 2025-03-23 10:15:27
Mért Fiola....a védelem....
UltrasKispest 2025-03-23 12:57:46
Róla fejelt a nem túl magas gyerek gólt hat méterről, lemaradt

további témák a rovatból

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Sajnos becsúszott az első hiba a playoffban. Kőkemény meccs volt a Tampa - Florida, ahol igazából egyetlen gól döntött és még a végén egy üres kapussal fejelték meg. Néztem a meccset és a Panthers nagyon keményen odateszi magát eddig a rájátszásban, komolyan számolni kell velük. Lássuk viszont a mai kínálatot!
Sajnos becsúszott az első hiba a playoffban. Kőkemény meccs volt a Tampa - Florida, ahol igazából egyetlen gól döntött és még a végén egy üres kapussal fejelték meg. Néztem a meccset és a Panthers nagyon keményen odateszi magát eddig a rájátszásban, komolyan számolni kell velük. Lássuk viszont a mai kínálatot!
A fővárosiak veretlenül tolták le az elmúlt heteket, ennek köszönhetően elszakadtak a kiesőzónától. Ma a feljutásra hajtó Magdeburg érkezik az Olimpiai Stadionba.
A fővárosiak veretlenül tolták le az elmúlt heteket, ennek köszönhetően elszakadtak a kiesőzónától. Ma a feljutásra hajtó Magdeburg érkezik az Olimpiai Stadionba.