2025.09. 07.

Trükkök, taktikák - 2025.09.07

Trükkök, taktikák - 2025.09.07

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Sziasztok!

Mára a Litvánia – Hollandia VB-selejtező meccset hoztam. Szelvénytipp következik!

  • Litvánia hazai pályán fogadja Hollandia csapatát világbajnoki selejtezőn, ahol a vendégek célja, hogy megőrizzék veretlenségüket és újra győzelmi pályára álljanak a lengyelek elleni döntetlen után. A két válogatott első ízben találkozik tétmérkőzésen, és a papírforma alapján az Oranje egyértelmű esélyese a három pontnak. Litvánia nagyon gyenge, négy forduló után nyeretlenül, mindössze két döntetlennel állnak a csoport negyedik helyén, jelentős lemaradásban a hollandokhoz és a lengyelekhez képest. A hét közepén hazai pályán is csak nagy nehézségek árán tudtak egy pontot kiharcolni a sereghajtó Málta ellen. Ronald Koeman együttese eddig magabiztos teljesítménnyel vezeti a selejtezőcsoportot, még ha a lengyelek elleni hazai döntetlen némileg meg is törte lendületüket. Az Oranje három mérkőzésen tizenegyszer volt eredményes, amivel a legeredményesebb válogatottak közé tartozik a sorozatban. A két válogatott jelenlegi helyzetét összevetve egyértelmű, hogy Hollandia sokkal esélyesebb a győzelemre. Litvánia már 12 mérkőzés óta nyeretlen, ráadásul legutóbb is csak a hosszabbításban kiharcolt büntetővel kerülte el a vereséget Málta ellen. Ezzel szemben a hollandok nemcsak eredményességükben, hanem játékosállományukban is messze felülmúlják riválisukat: a topligákban edződött keret, a támadópotenciál és a védelem vezére, Virgil van Dijk jelenléte mind jelentős előnyt biztosít. Bár Koeman együttese a lengyelek ellen nem tudta kihasználni fölényét, éppen ez adhat extra motivációt arra, hogy Litvániában javítsanak. A forma, a keret mélysége és a támadók hatékonysága alapján teljesen reális forgatókönyv, hogy Hollandia akár két góllal is magabiztosan győzedelmeskedjen Kaunasban.

Tipp: Hollandia -1,5 – 1,32

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Litvánia – Hollandia
Hollandia -1,5 | 1.32 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
László Czihat 2025-09-07 23:25:26
Rhf

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 23:30
Cerro Porteno - Atl. Tembetary
1X2 + Gólszám 2,5
Hazai és több
1.91
2025.09.08. 00:00
Brusque - Nautico PE
Gólszám
2-3
1.94 0 - 1
Eredő odds 3.71
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3710
Vác_all_in 2025-09-07 22:28:31
109010 H
J. Sinner - C. Alcaraz Garfia
Kevesebb, mint 40,5 (Játékszám 40,5)
1,65
Összes esemény törlése

Ajándék odds... Alcaraz bedarálja Sinnert
Vác_all_in 2025-09-07 22:39:20
Vaj sima
Vác_all_in 2025-09-07 23:11:55
Soha könnyebb meccset
Vác_all_in 2025-09-07 22:11:17
452005 H
Németország - Észak-Írország
Kevesebb, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
2,45
Összes esemény törlése

Ekkora egy hulladék csapatot... Kezet foghatnak az angolokkal, de ők legalább nyertek... Ha itt nem nyernek a németek akkor nagy esély van arra, hogy még VB se lesz
eden12 2025-09-07 19:53:53
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 20:45
Belgium - Kazahsztán
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.20 6 - 0
2025.09.07. 20:45
Törökország - Spanyolország
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
3.05 0 - 6
2025.09.07. 20:45
Luxemburg - Szlovákia
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.21 0 - 1
Eredő odds 4.43
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4430
Vác_all_in 2025-09-07 19:25:57
Franciaország Kevesebb, mint 49,5
2,25
Franciaország - Dél-Afrika
43
3
eden12 2025-09-07 15:00:05
3/4 kombi✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 15:00
Grúzia - Bulgária
Hendikep 0:1
Grúzia
1.78 3 - 0
2025.09.07. 20:45
Törökország - Spanyolország
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
3.05 0 - 6
2025.09.07. 20:45
Lengyelország - Finnország
Vendégcsapat nyer legalább egy félidőt?
Igen
3.05 3 - 1
2025.09.07. 20:45
Luxemburg - Szlovákia
1X2 + Gólszám 1,5
Vendég és több
2.41 0 - 1
Eredő odds 39.91
Tét 100
Kihagyott nyeremény 3991
eden12 2025-09-07 14:12:34
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 20:45
Luxemburg - Szlovákia
1X2 + Gólszám 1,5
Vendég és több
2.43 0 - 1
2025.09.07. 20:45
Németország - Észak-Írország
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.69 3 - 1
Eredő odds 6.54
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 6540
eden12 2025-09-07 14:11:18
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 15:00
Grúzia - Bulgária
1X2
Grúzia
1.34 3 - 0
2025.09.07. 20:45
Lengyelország - Finnország
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.74 3 - 1
2025.09.07. 20:45
Luxemburg - Szlovákia
1X2
Szlovákia
1.83 0 - 1
Eredő odds 4.27
Tét 1000
Nyeremény 4270
eden12 2025-09-07 14:09:49
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 15:00
Grúzia - Bulgária
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
1.58 3 - 0
2025.09.07. 20:45
Törökország - Spanyolország
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.92 0 - 6
2025.09.07. 20:45
Luxemburg - Szlovákia
Vendégcsapat nyer legalább egy félidőt?
Igen
1.44 0 - 1
Eredő odds 4.37
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4370
kisskin 2025-09-07 14:03:43
holi

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 15:30
Südtirol Bolzano - Mountfield HK
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.47 0 - 4
2025.09.07. 16:30
Bremerhaven - Lukko
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.45 2 - 2
2025.09.09. 19:45
Zug - Bern
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.54 3 - 0
2025.09.09. 19:45
Basel - Sierre
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.53 4 - 5
Eredő odds 5.02
Tét 700
Kihagyott nyeremény 3514
kisskin 2025-09-07 14:02:07
mai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 18:30
Almería - R. Santander
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.46 2 - 3
2025.09.07. 18:00
Észak-Macedónia - Liechtenstein
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
1.83 5 - 0
2025.09.07. 20:45
Törökország - Spanyolország
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.56 0 - 6
2025.09.07. 20:45
Németország - Észak-Írország
Hendikep 0:1
Németország
1.53 3 - 1
2025.09.07. 19:00
Levante - Alhama
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.75 0 - 0
Eredő odds 11.16
Tét 500
Kihagyott nyeremény 5580
magyardanika 2025-09-07 13:47:36
🍀🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 15:45
Ger. Price - J. Clayton
A mérkőzés győztese
J. Clayton
2.16 6 - 4
2025.09.07. 16:10
M. van Gerwen - Josh Rock
A mérkőzés győztese
Josh Rock
1.61 4 - 6
Eredő odds 3.48
Tét 500
Kihagyott nyeremény 1740
magyardanika 2025-09-07 13:46:35
🍀🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 14:05
S. Bunting - P. Wright
A mérkőzés győztese
S. Bunting
1.22 6 - 5
2025.09.07. 14:45
J. Wade - Ross Smith
A mérkőzés győztese
J. Wade
1.79 6 - 4
Eredő odds 2.18
Tét 700
Nyeremény 1526
Silas 2025-09-07 12:40:58
Darts

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 13:00
ET 11, Czech Open 2025
Outright
L. Humphries
7.00 L. Humphries
Tét 1000
Nyeremény 7000
Lalika 2025-09-07 11:19:41
Jók ezek a hendikepek...tegnap is 1.14-re nem jött le az Angolon :D
Lalika 2025-09-07 23:07:12
ma se lett másképp :D
tomi65 2025-09-07 10:56:46
⚽, 🎾

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 18:00
Litvánia - Hollandia
1X2 + Gólszám 1,5
Vendég és több
1.15 2 - 3
2025.09.07. 20:45
Németország - Észak-Írország
1X2
Németország
1.14 3 - 1
2025.09.07. 20:30
J. Sinner - C. Alcaraz Garfia
Játékszám 40,5
Több, mint 40,5
1.70 1 - 3
Eredő odds 2.23
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2230
49ers_fan 2025-09-07 09:17:42
*+*

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 14:15
Franciaország - Grúzia
Hazai csapat - Pontszám 83,5
Több, mint 83,5
1.63 70 - 80
2025.09.07. 10:30
Japán - Brazília
Pontszám 179,5
Több, mint 179,5
1.76 2 - 3
2025.09.07. 14:30
Törökország - Olaszország
Pontszám 179,5
Több, mint 179,5
1.77 2 - 3
2025.09.07. 14:00
Dortmund - Győr
1X2 + Gólszám 58,5
Vendég és több
1.92 30 - 43
Eredő odds 9.75
Tét 100
Kihagyott nyeremény 975
debrecen 2025-09-07 08:58:46
Ffi kosár Eb. ⛹🏼‍♂️⛹🏿🏀🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 11:00
Lengyelország - Bosznia-Hercegovina
Vendégcsapat - Pontszám 77,5
Több, mint 77,5
1.79 80 - 72
2025.09.07. 14:15
Franciaország - Grúzia
YABUSELE, GUERSCHON hány lepattanót szerez? 4,5
Több, mint 4,5
1.76 70 - 80
2025.09.07. 17:30
Olaszország - Szlovénia
DONCIC, LUKA hány lepattanót szerez? 7,5
Több, mint 7,5
1.71 77 - 84
2025.09.07. 20:45
Görögország - Izrael
ANTETOKOUNMPO, GIANNIS hány pontot szerez? 28,5
Több, mint 28,5
1.78 84 - 79
Eredő odds 9.59
Tét 200
Kihagyott nyeremény 1918
laca48 2025-09-07 04:57:35
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 16:15
Burgos - Las Palmas
Gólszám 0,5
Több, mint 0,5
1.05 0 - 0
2025.09.07. 18:30
Almería - R. Santander
Döntetlennél a tét visszajár
Almería
1.38 2 - 3
2025.09.07. 18:30
Cultural Leonesa - Leganes
Gólszám 3,5
Kevesebb, mint 3,5
1.21 0 - 0
2025.09.07. 18:00
Közép-afrikai Köztársaság - Comore-szigetek
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.36 0 - 2
Eredő odds 2.38
Tét 100
Kihagyott nyeremény 238
laca48 2025-09-07 04:48:25
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.07. 16:15
Real Sociedad B - Cadiz
Gólszám: páros vagy páratlan
Páros
1.74 3 - 3
2025.09.07. 20:45
Törökország - Spanyolország
Gólszám: páros vagy páratlan
Páratlan
1.84 0 - 6
2025.09.07. 20:45
Lengyelország - Finnország
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
2.02 3 - 1
Eredő odds 6.47
Tét 700
Kihagyott nyeremény 4529
BG1991 2025-09-07 00:09:25
Teljesen tuti, ez mind bejön.
:) :)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.09. 19:30
Eisbären Berlin - Dresden
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
5.00 6 - 2
2025.09.07. 14:00
Zug - Belfast
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
4.65 6 - 3
2025.09.07. 14:00
Lausanne - Ingolstadt
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
4.80 1 - 3
2025.09.07. 14:00
Bern - Brno
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
5.00 5 - 3
2025.09.07. 15:30
Südtirol Bolzano - Mountfield HK
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
5.25 0 - 4
2025.09.07. 16:30
Bremerhaven - Lukko
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
5.25 2 - 2
Eredő odds 999.99
Tét 700
Kihagyott nyeremény 699993

további témák a rovatból

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Fővárosi rangadót rendeznek ma Portugáliában! Az Estadio da Luz ad otthont a Benfica–Sporting összecsapásnak, amelyet mindkét csapat remek formában vár, és a támadójátékok ereje alapján újabb gólgazdag derbi várható.
Fővárosi rangadót rendeznek ma Portugáliában! Az Estadio da Luz ad otthont a Benfica–Sporting összecsapásnak, amelyet mindkét csapat remek formában vár, és a támadójátékok ereje alapján újabb gólgazdag derbi várható.
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!