Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Benfica - Gil Vicente portugál bajnokit hoztam. Szelvénytipp érkezik.

- Mourinho bemutatkozása hazai pályán nem sikerült győzelemmel és ebbe Nikitscher Tamás is szerepet játszott, hiszen ő adta a gólpasszt a Benfica – Rio Ave 1-1 alkalmával! Vajon ma sikerül A Special One-nak hazai pályán nyernie? A legnagyobb gond, hogy a közelmúltban mindhárom botlásuk hazai pályán történt, ráadásul rendre a hosszabbításban kaptak gólokat. Ez történt a Santa Clara elleni mérkőzésen is, ahol emberelőnyben sem tudtak nyerni, és a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-fiaskóban is kétgólos előnyről veszítettek, ami Bruno Lage menesztéséhez vezetett. Mourinho feladata most a rossz sorozat megtörése, de bizakodásra ad okot, hogy a bajnokságban eddig veretlenek, négy győzelemmel és két döntetlennel állnak. Nem lesz könnyű, hiszen a Gil Vicente nagyszerű rajtot vett az idényben, hiszen az eddigi hat fordulóból négyszer győzött, egyszer döntetlent játszott és csak a Porto ellen kapott ki. Legutóbb az Estoril Praia ellen aratott 2–0-s sikerrel jutott 13 pontra, ami a tabella negyedik helyére repítette, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a mostani ellenféltől, a Benficától. Mourinho csapata olyan kerettel rendelkezik, amely képes dominálni és megtörni a vendégek masszív védekezését. A támadóalakzatban Pavlidis és Lukebakio jelenléte, valamint a hazai közönség támogatása komoly előnyt jelent. Bár a vendégek szervezetten futballoznak és szoros mérkőzéseket játszanak, a Benfica minőségi fölénye és a közvetlen riválisoktól való lemaradás ledolgozásának kényszere egyaránt arra mutat, hogy a hazaiak végül begyűjtik a három pontot, még ha a különbség várhatóan nem is lesz nagy.
Tipp: Benfica nyer – 1,27

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Bayern München - Bremen
Hazai és több
Zürich Lions - Davos
Igen
tippszelvény
Al-Ittihad (KSA) - Al-Nassr
Igen és több, mint 2,5
Girona - Espanyol
Vendég és több
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Igen
Schalke - Fürth
Igen
Twente - F. Sittard
Több, mint 2,5
Girona - Espanyol
Több, mint 3,5
Ha 3 zöldül jó,ha minden akkor super✌️
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Igen
Alanyaspor - Galatasaray
Igen és több, mint 2,5
Catanzaro - Juve Stabia
Döntetlen
Girona - Espanyol
Vendég és több
tippszelvény
Anadolu Efes - Esenler Erokspor
Anadolu Efes -8,5
Sopron - Fehérvár
Több, mint 169,5
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Nem
Alanyaspor - Galatasaray
Igen
Girona - Espanyol
Igen
tippszelvény
Damac - Al-Ettifaq
Nem
tippszelvény
Vaasa PS - Haka
Döntetlen
tippszelvény
Strasbourg - Marseille
Több, mint 7,5
C. Scutt - C. Rydz
Kevesebb, mint 5,5 (180-ak száma 5,5)
2,03
Összes esemény törlése
Muszáj megraknom, mert gyanúsan megy le az odds
Lotte Giants - Samsung Lions
Kevesebb, mint 8,5 (Pontszám 8,5)
2,35
Összes esemény törlése
Nagy tét
tippszelvény
Strasbourg - Marseille
Igen
OH Leuven - Anderlecht
Igen
Girona - Espanyol
Igen
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Páros
West Bromwich - Leicester
Igen
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Páros
Darmstadt - Dynamo Dresden
Igen
Schalke - Fürth
Több, mint 2,5