Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára az Arouca – Porto portugál bajnokit hoztam, szelvénytipp érkezik!

- A hazaiak legutóbb idegenben tudtak győzni, amikor 2-1-re fordítottak a Nacional ellen, ezzel négymeccses nyeretlenségi sorozatukat szakították meg. A vendégek csütörtökön Salzburgban mutatták meg igazi erejüket, amikor a hajrában szerzett góllal arattak 1-0-s győzelmet az Európa Ligában. A mérkőzés esélyese egyértelműen a Porto. Bár a sorozatos idegenbeli fellépések fáradtságot okozhatnak, a vendégek lendülete és kiegyensúlyozott teljesítménye meghatározó tényező. A Porto képes volt szoros csatákban és magabiztos győzelmekben is bizonyítani, miközben támadása és védelme egyaránt a liga élvonalába tartozik. Az Arouca legutóbbi győzelme önbizalmat adhat, de a csapat védelmi gyengeségei komoly kockázatot jelentenek egy olyan riválissal szemben, amely képes bármely pillanatban eldönteni a találkozót. Ezért a Porto jó eséllyel folytathatja győzelmi sorozatát, és megőrizheti vezető helyét a tabellán.
Tipp: Porto nyer - 1.38

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Everton - West Ham
Everton
Univ. Cluj - CFR Cluj
Kevesebb, mint 3,5
Arouca - Porto
Porto
Ismaily - National Bank of Egypt
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
1,37
Összes esemény törlése
Nagy tét... 110%
tippszelvény
Genoa - Lazio
Döntetlen
tippszelvény
Everton - West Ham
Nem
tippszelvény
T.S. Rakotomanga Rajaonah - Har. Tan
T.S. Rakotomanga Rajaonah
tippszelvény
Parma - Torino
Kevesebb, mint 2,5
Genoa - Lazio
Nem
Leganes - Castellon
Leganes
Valencia - Oviedo
Valencia
Boulogne - Red Star FC
Nem
tippszelvény
Everton - West Ham
Páros
Honvéd - Karcag
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
J. Sinner - Marozsán Fábián
Hazai és kevesebb
E. Raducanu - J. Pegula
Több, mint 20,5
A. De Minaur - J. Mensik
A. De Minaur -1,5
J. Brooksby - T.H. Fritz
T.H. Fritz -3,5