Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Hvidovre – Lyngby dán bajnokit hoztam, szelvénytipp következik!

- Október 6-án este 19:00-kor a Pro Ventilation Arénában rendezik meg a dán másodosztály egyik izgalmas rangadóját, ahol a hazai Hvidovre fogadja a vendég Lyngby Boldklub csapatát. A tabellán egymáshoz közel álló együttesek összecsapása fontos pontokról dönthet, hiszen mindkét fél az élmezőnyben szeretné megerősíteni pozícióját. A statisztikák kiegyenlített, ugyanakkor gólokban gazdag mérkőzést ígérnek. A Hvidovre jó formában van, a bajnokság harmadik helyén áll, és eddig 5 győzelmet, 2 vereséget, valamint 4 döntetlent könyvelhetett el. Átlagosan 1,36 gólt szereznek mérkőzésenként, miközben 1,09-et kapnak, ami stabil védekezésre és kiegyensúlyozott támadójátékra utal. Legutóbbi találkozójukon idegenben győzték le a HB Køge együttesét 2–0-ra, ami önbizalmat adhat a Lyngby elleni összecsapásra is. A Lyngby Boldklub szintén erős idényt fut, és jelenleg a tabella második helyén áll. Hat győzelem, két vereség és három döntetlen fűződik a nevükhöz a szezonban. Az utóbbi öt bajnoki találkozójukon három győzelem, egy vereség és egy döntetlen a mérlegük, meccsenként 2,2 szerzett és 1 kapott góllal. Legutóbb 2–1-re múlták felül az Aalborg BK-t, ami jelzi, hogy támadóerejük továbbra is meghatározó. Mivel mind a Hvidovre, mind a Lyngby az utóbbi hetekben stabilan és hatékonyan támad, miközben mindkét oldalon előfordulnak kapott gólok is, logikus arra számítani, hogy a meccs nyílt játékot és több találatot hoz majd. A két formában lévő csapat összecsapása így minden esélyt megad arra, hogy a szurkolók legalább 1,5 gól fölötti, látványos találkozót lássanak Hvidovrében.
Tipp: Több, mint 1,5 gól a meccsen – 1,26

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
S. Bunting - N. Springer
N. Springer
tippszelvény
G. Anderson - R. van Barneveld
R. van Barneveld
tippszelvény
Vitesse - Den Bosch
Nem
tippszelvény
Hvidovre - Lyngby
Nem
tippszelvény
Botosani - UTA Arad
Hazai és igen
Hvidovre - Lyngby
Döntetlen
Sandviken - Örgryte
Örgryte
Landskrona - Varberg
Vendég és több
tippszelvény
Hvidovre - Lyngby
Igen
Vitesse - Den Bosch
Igen és több, mint 2,5
Landskrona - Varberg
Varberg
A. Lazaro Garcia - T. Zidansek
Kevesebb, mint 21,5 (Játékszám 21,5)
1,80
Összes esemény törlése
A nőknél ma ilyen 2:0-as eredményeket nyomnak? 😂
A. Zverev - A. Rinderknech
A. Rinderknech (A mérkőzés győztese)
1,20
Összes esemény törlése
Zverev🤡🤡
tippszelvény
BC Dubai - Split
BC Dubai -12,5
Fenerbahce - Socar Petkimspor
Socar Petkimspor +15,5
Le Mans - Paris BC
Több, mint 175,5
A. Zverev - A. Rinderknech
Kevesebb, mint 22,5 (Játékszám 22,5)
1,90
Összes esemény törlése
Ez sima lesz... Nem is értem miért várják fölé
tippszelvény
A. Davidovich Fokina - D. Medvedev
D. Medvedev
tippszelvény
L. Tien - C. Norrie
C. Norrie
tippszelvény
Botosani - UTA Arad
Nem
Harrogate Town - Crewe
Kevesebb, mint 3,5
Hvidovre - Lyngby
Nem
General Caballero JLM - Nacional Asuncion
Nem
Landskrona - Varberg
Nem
tippszelvény
Otelul Galati - Metaloglobus Bukarest
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Cultural Leonesa - Albacete
Páros
tippszelvény
C. Dobey - C. Menzies
C. Dobey
J. Wade - Joe Cullen
J. Wade
tippszelvény
J. Wade - Joe Cullen
J. Wade
Virtus Bologna - Napoli
Virtus Bologna
tippszelvény
Brynäs - Storhamar
Hazai és több
Lillehammer - Narvik
Lillehammer
tippszelvény
L. Darderi - L. Musetti
L. Darderi