2025.11. 11.

Trükkök, taktikák - 2025.11.11

Trükkök, taktikák - 2025.11.11

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Sziasztok!​

Mára a Barnsley – Lincoln EFL Trophy meccset hoztam. Szelvénytipp következik.

  • A továbbjutás már gyakorlatilag biztosított mindkét együttes számára , ám a csoportelsőség és a kedvezőbb sorsolás miatt mégis komoly tétje lesz az összecsapásnak. A hazaiak jó formában várják a találkozót, hiszen minden sorozatot figyelembe véve két egymást követő győzelmet arattak: előbb az FA-kupában múlták felül a York Cityt, majd a bajnokságban a Doncaster Rovers otthonában diadalmaskodtak 2–1-re Vimal Yoganathan és Davis Keillor-Dunn góljaival. A Barnsley korábbi vereség után a Manchester United U21-es csapata ellen magabiztos 5–2-es sikert aratott, így most második helyen áll a csoportban, jelentős gólkülönbség-előnnyel. Lincoln City ugyan már biztosan ott lesz a kieséses szakaszban, de az utóbbi időben megtorpant, négy meccs óta nyeretlen, és legutóbb súlyos, 3–0-s vereséget szenvedett a Rotherham United vendégeként. Bár a Lincoln korábban két sima 3–0-s győzelemmel kezdte a sorozatot, jelenlegi formája alapján a Barnsley tűnik esélyesebbnek, különösen hazai pályán, erősebb kerettel és lendületesebb játékkal. Ennek fényében egy szoros, de hazai sikert-, vagy döntetlent hozó mérkőzés várható.

Tipp: 1X – 1,34

 

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Barnsley – Lincoln | 1X | 1.34 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Vác_all_in 2025-11-12 10:50:56
Moh. Zaki Ubaidillah
3,15
Panitchaphon Teeraratsakul - Moh. Zaki Ubaidillah
1
1

Kis tét
Zsoli 2025-11-11 21:41:43
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.11. 22:00
Cucuta Deportivo - Jaguares de Cordoba
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.67 2 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1670
Zsoli 2025-11-11 21:41:23
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.11. 22:00
Cucuta Deportivo - Jaguares de Cordoba
1. félidő - 1X2
Döntetlen
1.92 2 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1920
Zsoli 2025-11-11 19:55:16
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.11. 20:00
Doncaster - Bradford
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
2.29 3 - 1
Tét 1000
Nyeremény 2290
eden12 2025-11-11 18:05:31
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.11. 18:30
Angers - Gap
Vendégcsapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.78 1 - 1
2025.11.11. 19:00
Odense - Aalborg
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.34 0 - 3
2025.11.11. 20:15
Grenoble - Frölunda
Hendikep 1:0
Frölunda
1.46 1 - 3
Eredő odds 3.48
Tét 100
Kihagyott nyeremény 348
laca48 2025-11-11 18:04:59
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.11. 20:00
Stockport - Wigan
Gólszám 2,5
Kevesebb, mint 2,5
2.18 1 - 1
Tét 1000
Nyeremény 2180
laca48 2025-11-11 18:04:08
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.11. 20:00
Stockport - Wigan
Mindkét csapat szerez gólt
Nem
1.90 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1900
laca48 2025-11-11 18:02:59
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.11. 20:00
Barnsley - Lincoln
Gólszám: páros vagy páratlan
Páratlan
1.86 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1860
laca48 2025-11-11 18:00:11
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.11. 18:45
Roma - Valerenga
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.74 0 - 1
2025.11.11. 20:00
Stockport - Wigan
Gólszám 3,5
Kevesebb, mint 3,5
1.47 1 - 1
Eredő odds 2.56
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2560
KisK 2025-11-11 16:20:08
🏒⛹️‍♂️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.11. 20:15
Grenoble - Frölunda
Hendikep 3:0
Grenoble
1.70 1 - 3
2025.11.11. 17:00
BC Dubai - Crvena zvezda
Hendikep -5,5
Crvena zvezda +5,5
1.48 102 - 86
Eredő odds 2.52
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2520
Vác_all_in 2025-11-11 15:33:10
292001 V
J-L. Struff - B. Zhukayev
B. Zhukayev (A mérkőzés győztese)
1,70
Esemény frissítés:

Közepes tét
Vác_all_in 2025-11-11 15:29:08
514001 H
V. Durasovic - Shi. Mochizuki
V. Durasovic (A mérkőzés győztese)

Nagy tét
Vác_all_in 2025-11-11 15:23:58
108001 V
C. Alcaraz Garfia - T.H. Fritz
T.H. Fritz (A mérkőzés győztese)
1,50


Nagy tét
49ers_fan 2025-11-11 15:05:28
Bsktbll

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.11. 20:00
Fenerbahce - Maccabi TA
Pontszám 168,5
Több, mint 168,5
1.64 84 - 75
2025.11.11. 20:05
Hapoel TA - Baskonia Vitoria
Pontszám 174,5
Több, mint 174,5
1.64 114 - 89
2025.11.11. 20:30
Virtus Bologna - Anadolu Efes
A mérkőzés győztese + Pontszám 158,5
Hazai és több
3.45 99 - 89
2025.11.11. 20:30
Valencia - Real Madrid
Hendikep 1,5
Real Madrid -1,5
1.80 89 - 76
2025.11.11. 20:30
Partizan Belgrád - Monaco
Vendégcsapat - Pontszám 83,5
Több, mint 83,5
1.68 78 - 76
2025.11.11. 21:00
Tenerife - Tofas Bursa
Hazai csapat - Pontszám 87,5
Több, mint 87,5
1.64 80 - 70
Eredő odds 46.03
Tét 400
Kihagyott nyeremény 18412
jani75 2025-11-11 09:17:10
Sziasztok ! Egy tipp a mai napra, legyen szerencsénk ! 🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.11. 17:00
BC Dubai - Crvena zvezda
Hendikep -5,5
Crvena zvezda +5,5
1.48 102 - 86
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1480
Vác_all_in 2025-11-11 03:15:30
Washington
1,41
Detroit - Washington
100
107
Ki nyeri? - Hosszabbítással

Miami
1,90
Miami - Cleveland
76
69

további témák a rovatból

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Fővárosi rangadót rendeznek ma Portugáliában! Az Estadio da Luz ad otthont a Benfica–Sporting összecsapásnak, amelyet mindkét csapat remek formában vár, és a támadójátékok ereje alapján újabb gólgazdag derbi várható.
Fővárosi rangadót rendeznek ma Portugáliában! Az Estadio da Luz ad otthont a Benfica–Sporting összecsapásnak, amelyet mindkét csapat remek formában vár, és a támadójátékok ereje alapján újabb gólgazdag derbi várható.
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!