Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Lyon - Auxerre francia elsőosztályú bajnokit hoztam, szelvénytipp következik!

- A Lyon pénteki nyitómeccsen fogadja az Auxerre-t a Ligue 1. harmadik fordulójában és egyértelmű esélyesként várja az összecsapást. A Lyon a nyitófordulóban 2–0-ra nyert Toulouse-ban, majd otthon 1–1-et játszott a Le Havre-ral, így négy ponttal áll a tabellán. A Bajnokok Ligája-selejtezőben a Fenerbahce jelentette a végállomást! Az Auxerre két vereséggel kezdte a szezont, az Angers elleni 3–1-es hazai kudarc után pedig pont nélkül sereghajtó úgy, hogy nyolc kapott góljuk a liga legrosszabb védekezését jelenti! A Lyon legutóbb 3–2-re verte az Auxerre-t, és hazai pályán hét meccs óta veretlen ellene, ebből ötöt megnyert. Ma ez a sorozat folytatódik majd!
Tipp: Lyon nyer – 1,54

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
P. Badosa Gibert - C. Gauff
Igen