2016.01. 21.

Ágyúgolyó futam - Rajt, első dörrenés

Ágyúgolyó futam - Rajt, első dörrenés

Egy újabb csütörtök, most tradicionálisan egy újabb tippelős játék kezdetét jelzi. Kezdődjön a harc hát  a dicsőségért és persze nem utolsó sorban az 5000 Ft-os Tippmixelési lehetőségért. Sok sikert kívánunk mindenek a játékhoz!

 

 

 

 

 

Alaphangon 10 napig tart a küzdelem. Minden tippelőnek lehetősége van az adott napra vonatkozó Tippmixes kínálatból kiválasztani eseményt, amelynek a kimenetelére tippet küld. (sorszám, esemény, nyereményszorzó). Nincs olyan megkötés, hogy háromesélyes fogadási lehetőségnek kell lennie (tehát tenisz, foci under/over 2,5 és mindkét csapat lő/nem lő gólt is szóba jöhet). A tippelőnek az a feladata, hogy az adott napi kínálatból kiválaszt egy tetszőleges eseményt, választ hozzá a kimenetelek közül  és melléírja a tippje leadása pillanatában érvényes Tippmix-oddszot. Fontos, hogy csak olyan esemény ér, amelyiket a Tippmixen élesben játszva kötés nélküli szelvényként is játékba lehetne küldeni. A valódi Tippmix-szel ellentétben itt tétösszeget sem kell feltüntetni, ugyanis pontokért megyünk. De az elsődleges szempont, a túlélés.

Továbbra is fennáll az a szabály, hogy a bármilyen szempontból szabálytalan tippeket (pl. csak kötésben tehető meccs választása; 5,00-nál magasabb nyereményszorzó; egy fordulóval későbbi megtehető tipp küldése, vagy nem a megfelelő formátumban leadott tipp) azonnal hibának vesszük, és a játékost kiejtjük. Ennek különösen az első egy, maximum két napban lesz jelentősége, a tapasztalat ugyanis az, hogy akinek megadtuk a javítás lehetőségét, úgyis kiesett egy-két napon belül, akik viszont sokáig jutottak, több napon át tippeltek sikeresen, nos, nekik már az első fordulótól sem okozott gondot figyelembe venni azt a néhány szabályt, ami eddig is megadta a játék keretét.

 Az első játéknapon kettő tippet várunk minden indulótól, de a második naptól már automatikusan csak egy tippet kell leadni. A Top10-től (tehát, amikor már csak tíz játékos viaskodik egymással  nem lehet olyan eseményt kiválasztani, amit a többiek közül más már korábban lestoppolt magának. Aki előbb csap le magának egy eseményt, onnantól az már az övé. Még vele ellentétes kimenetelre sem lehet tippelni ugyanarra a találkozóra. Az a meccs onnantól minden szempontból tabunak számít a játékon belül. Ha tehát az alaptipp pl. over 2,5, arra a meccsre mástól H-D-V, under 2,5 vagy over 3,5 fogadásokat sem fogadunk el; a később tippelők válasszanak más találkozót.

Hogy meddig lehet tippelni egy meccsre? Minden esetben 22:30 a fogadási határidő, akkor is, ha a játékos hajnali NHL vagy egyéb más hajnali eseményt választ .Reggel hat órai kezdetű eseményeket fogadunk elhajnalinak, még érvényes az aznapi fogadása, de a tippet MINDENKINEK le KELL ADNIA adott nap 22:30-ig! Továbbá amennyiben a játékosnak nincsen módja, hogy  a rendelkezésre álló időkereten belül tippeljen, akkor ezt megteheti a kapcsolati menün keresztül emailban is!

 A versenynap végén a rossz tippet adó játékostól elbúcsúzunk, a helyesen tippelők másnap is folytathatják a játékot. Mindaddig játékban marad egy játékos, amíg jól tippel a saját maga választotta eseményre. Amennyiben a 10. nap vége előtt mindenki kiesne, kezdjük elölről az egészet. Ha a 10. nap előtt marad pontosan egy játékos, akkor abban az esetben ő a győztes, ha rendelkezik az addig eltelt játéknapok másfélszeresének megfelelő ponttal. Ha pedig a 10. nap végére egynél többen maradnak versenyben, akkor pontozás alapján hirdetünk győztest.

Minden eltalált napi tippünkhöz tartozik egy pontérték, maga a szorzó lesz az az összeg, amit a játékos felír a gyűjteményébe! A napi sikeres fogadások nyereményszorzóit viszi magával minden talpon maradt játékos tovább, a következő körbe. Az újabb találatot pedig a következő nap végén hozzáadjuk (tehát nem szorozzuk vele, hiszen kvázi új szelvényről volt szó), így a végére kialakul egy erősorrend akkor is, ha többen túlélnék a 10 próbatételt. Alsó határ persze nincs, viszont a felső határ legutóbb is jól működött, így nem változtattunk rajta, most is 5,0. VISZONT a 10 nap alatt mindenkinek össze kell gyűjtenie minimum 15 pontot! Viszont. ha a játék úgy ér véget, hogy egy versenyző marad talpon akkor abban az esetben, ha megvan az előírt pontszáma (a játékban töltött napok szorozva 1,5-el) akkor ő a győztes, ha nincsen, meg akkor újra indítjuk a versenyt (Vagyis ösztönözve lesztek a jobb szorzók választására is, de alsó határa az oddsznak nincs továbbra sem)

Többen is kérték, hogy szabályozzuk le egyértelműen a félbeszakadt meccseket. Nos, ha törölnek egy meccset, akkor 1,00-ás az oddsz, ehhez mérjük a pontokat, de a tippelőjének megvan a továbbjutás arra a napra. Ha elkezdik, de félbeszakítják a meccset, ha még azon a napon folytatják (és be is fejezik), akkor a pályán elért eredmény számít, ám, ha portugál-módra elnapolják a találkozó egy részét, a Tippmix hivatalos eredményhirdetésére nem várva, nálunk 1,00-ás oddsz és továbbjutás. Itt kell megemlíteni az elnapolt teniszmeccsek esetét. Ha pl. van egy hétfői teniszmeccs, amelyet keddre napolnak, értelemszerűen érvénytelen tipp, mert ahhoz, hogy valaki keddi eseményre tippeljen, szüksége van arra, hogy hétfőn egy jó tippel életben maradjon. Ilyenkor két eset van. Ha a játékos a tippje leadásakor az m1 Teletext 887. oldaláról még nem értesülhetett az időpont-módosításról, akkor a tippért kapható pont nélkül ugyan, de továbbjut a következő dörrenésre, ám ha pusztán szórakozottságból nem ellenőrizte a tippjét közvetlenül a játékba küldése előtt, menthetetlenül kiesik.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
elgreco 2016-01-22 00:07:23
Üdvözlet!

16605 H Pittsburgh -Philaderphia H 1,80x
16601 H Dallas -Edmonton H 1,60x

jó ágyuzást mindenkinek!
Bognár Zalán 2016-01-21 22:39:15
16605 Pittsburgh-Philadelphia H 1,8
16601 Dallas-Edmonton H 1,6
Braunka 2016-01-21 22:35:07
16601 Dallas Edmonton H 1,60
16605 Pittsburgh - Philadeplhia H 1,80
animal74 2016-01-21 22:18:56
na akkor hokizzunk egy picit :-)

16605 Pittsburgh - Philadelphia H 1,8
16601 Dallas -Edmonton H 1,6
Jocek 2016-01-21 22:18:00
Sziasztok!
16605 Pittsburgh-Philadelphia H 1,9
16591 Boston-Vancouver H 1,8
tutisanya 2016-01-21 21:59:21
26043 1 St-Etienne - Ajaccio H 1.60
06577 1 Sevilla - Mirandes H 1.55 Hendikep 0:1 - Sevilla
actara12 2016-01-21 21:52:46
06376 St-Etienne - Ajaccio 03 3.30
Hazai csapat góljainak a száma - 2
06578 Sevilla - Mirandes 02 2.10
Gólszám - 2-3
hero08 2016-01-21 21:51:19
26043 St-Etienne-Ajaccio H 1,60
32083 Sevilla-Mirandes H 1,18
hekim10 2016-01-21 21:39:30
Hello

06791 Gent - FC Bruges 04 4.85
Félidő/végeredmény - Döntetlen/Gent
32629 Real Madrid - Barcelona 04 4.95
Nyertes különbség - Vendégcsapat 1-5 ponttal nyer
broschz 2016-01-21 21:12:26
06733 Mindkét csapat szerez gólt (Gent - Brugge) H Igen 1,6

06599 V Több, mint 2,5 (Sevilla - Mirandes) 1,45
ANONNIM69 2016-01-21 21:08:50
hali
32083 1 Sevilla - Mirandes
1.18
00193 Döntetlen vagy Renon/Ritten V
1.15
GyuroP 2016-01-21 21:05:47
Sziasztok!

New Orleans - Detroit
16947 Kevesebb, mint 206,5 H 1,80
Denver - Memphis
16679 Kevesebb, mint 195,5 H 1,80
yloz 2016-01-21 20:59:06
06398 ST Etienne- Ajaccio H 2,00 mindkét cs szerez golt
06634 Sevilla-Mirandes H 2,00 mindkét csapat szerez golt
york111 2016-01-21 20:45:18
06375 St-Etienne - Ajaccio 04 3.65
Félidő/végeredmény - Döntetlen/St-Etienne

30143 Valencia - Las Palmas V 2.80
Gólszám 3,5 - Több, mint 3,5
gombi007 2016-01-21 20:38:39
Üdv!

22072 H Columbus - Calgary Columbus 1,75 (a mérkőzés győztese )

34430 04 Macedónia - Horvátország Vendég csapat 1-5 góllal nyer 2,20 (Nyertes különbség )
ossybacsy 2016-01-21 20:38:18
06636 1 Gent - FC Bruges H 2.00
24239 1 Real Madrid - Barcelona V 2.30
zsoli2003 2016-01-21 20:35:18
Sziasztok!

24810 Reál Madrid-Barcelona 1.félidő több mint 82.5 pont V 1.80


37870 Montenegro-Magyarország H 2.90
Jules 2016-01-21 20:33:52
Hali!

28194 H 1,6 Valencia
26043 H 1,6 St.-Etienne
tothotto33 2016-01-21 20:27:33
Törölt hozzászólás
Jósolok 2016-01-21 20:27:05
Üdvözlet!

06733. Gent -Fc Bruges > mindkét csapat lő gólt H 1.60
28194. Valencia -Las Palmas > H 1.60
SNAKE-1 2016-01-21 20:26:03
Üdv,

28194 Valencia - Las Palmas H 1.60
32083 Sevilla - Mirandes H 1.22
Manyi44 2016-01-21 20:25:54
Sziasztok!

16601 1 Dallas - Edmonton H 1.65
32739 1 Laboral Kutxa - CSZKA Moszkva V 1.90
Pontszám 170,5 - Több, mint 170,5
arniman 2016-01-21 20:20:51
Jó estét!

28194 Valencia - Las Palmas 1,6 H

26043 St-Etienne - Ajaccio 1,6 H
ildus88 2016-01-21 20:18:51
Sziasztok!

32628 1 Real Madrid - Barcelona V 1.75
Pontszám 165,5 - Több, mint 165,5
30141 1 Valencia - Las Palmas V 1.22
Gólszám 1,5 - Több, mint 1,5
pamesz 2016-01-21 20:15:33
Sziasztok!
06559 Sevilla-Mirandes több, mint 2,5 gól 1,45 V

06733 Gent -FC Bruges mindkét csapat szerez gólt igen 1,60 H
nyunyo 2016-01-21 20:10:16
Sziasztok
Valencia-LasPalmas 32073 H
Fenerbahce - Tuzlaspor 38129 02
ricsirich1 2016-01-21 19:59:19
Sziasztok! Az én tippem,

26044 St-Etienne - Ajaccio V 2.05 Döntetlen vagy Ajaccio

23326 Fenerbahce - Tuzlaspor H 1.22 Fenerbahce nyer
petu87 2016-01-21 19:41:38
Sziasztok!
08988 Skelleftea - Linköping H 1,55
37870 Montenegró - Magyarország V 1,50
velking 2016-01-21 19:37:56
23326 1 Fenerbahce - Tuzlaspor H 1.25
28599 1 G. Garcia-Lopez - K. Nishikori V 1.75
Játékszám 33,5 - Több, mint 33,5
Bukemano 2016-01-21 19:35:15
38128 1 Fenerbahce - Tuzlaspor H 1.75 Töröl
Hendikep 0:1 - Fenerbahce
06665 1 Gent - FC Bruges V 1.75 Töröl
Gólszám 2,5 - Több, mint 2,5
ossian13 2016-01-21 19:25:32
Sziasztok!

Az én tippjeim: 00094 V Real Madrid - Barcelona Barcelona +9,5 (Hendikep -9,5) 1.3

06839 H Montenegró - Magyarország Kevesebb, mint 18,5 (Gólszám 18,5) 1.6
eden12 2016-01-21 19:16:12
Hali!

32071V Valencia kapott gól nélkül játsza le a mérkőzést? NEM 1,55X
08996H Lulea 1,25X
Revan10 2016-01-21 19:13:37
Sziasztok!

32083 Sevilla - Mirandes H 1.20
28194 Valencia - Las Palmas H 1.60
deseo 2016-01-21 19:03:22
01489 F. Delbonis - G. Simon H 4.95,
15354 N. Kyrgios - T. Berdych H 2.10
balamber 2016-01-21 18:51:01
24189 H Lok Kubany Krasznodar- Panathinaikos Krasznodar-2,5 hazai
05691 H Cedevita Zagreb-Anadolu Efes kevesebb mint 157,5 pont
cimpi73 2016-01-21 18:42:01
Sziasztok!

06756 Lokomotiv Kuban-Panathinaikos (több mint 145.5 pont) V 1.8
06577 Sevilla-Mirandes (0-1) H 1.6
zende1@ 2016-01-21 18:40:11
SZIASZTOK!!!

06791 Gent - FC Bruges 05 4.80
Félidő/végeredmény - Döntetlen/Döntetlen
06377 St-Etienne - Ajaccio D 4.40
Hendikep 0:2 - Döntetlen
algida9 2016-01-21 18:35:08
Sziasztok!

32511 Lok.Kubany Krasznodar - Panathinaikosz 07 3.45
Pontszám tartomány (rendes játékidő) - 151-160 között
32520 Cedevita Zagreb - Anadolu Efes 08 3.20
Pontszám tartomány (rendes játékidő) - 161-170 között
atesz1224 2016-01-21 18:34:46
sziasztok!

06646 1 Gent - FC Bruges D 4.70
Hendikep 1:0 - Döntetlen
06377 1 St-Etienne - Ajaccio D 4.40
Turee 2016-01-21 18:29:41
28194 Valencia - Las Palmas H 1,60
32083 Sevilla - Mirandes H 1,20
Lulemin 2016-01-21 18:24:41
Hali!
26043 St-Etienne - Ajaccio H 1,60
28194 Valencia - Las Palmas H 1,60
Lasy 2016-01-21 18:23:17
Üdv!

06636 Gent - FC Bruges D 3,10
32083 Sevilla - Mirandes H 1,20
Dávid Petkes 2016-01-21 18:21:06
Sziasztok!

23360 1 SZKA Szentpétervár - Admiral Vlagyivosztok H 1,45
12080 1 Macedónia - Horvátország V 1,30
Bicikli25 2016-01-21 18:19:54
23357 Jokerit - Metallurg Novokuznyeck 1.harmad Gólszám 1,5 több mint 1,5 V 2,00
23503 SZKA Szentpétervár - Admiral Vlagyivosztok 1. harmad Gólszám 1,5 több mint 1,5 V 1,85
vodapeti 2016-01-21 18:18:29
24239 1 Real Madrid - Barcelona V 2.30 Töröl
37870 1 Montenegró - Magyarország V 1.50
Deliverance 2016-01-21 18:05:31
Hali!

06557 Sevilla - Mirande (0-1) H 1,60
06638 Gent - Bruges 1. félidő D 2,10
Tiger 2016-01-21 17:52:27
Törölt hozzászólás
UnluckyNewbie 2016-01-21 17:42:29
Sziasztok!

28194 Valencia- Las Palmas H 1.60
06839 1 Montenegró - Magyarország Gólszám Kevesebb, mint 18,5 H 1.60
Potyka71 2016-01-21 17:26:27
Sziasztok!

06636 H Gent - FC Bruges Gent 2,00
32073 H Valencia - Las Palmas Igen (Mindkét csapat szerez gólt) 1,80
norbesz1212 2016-01-21 17:15:49
Sziasztok!

32071 Valencia - Las Palmas V 1.65
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést - Nem
34389 Macedónia - Horvátország V 1.40
1. félidő - Hendikep 0,5 - Horvátország -0,5
gazdag74 2016-01-21 17:02:50
Sziasztok!

06636 Gent - FC Bruges H 2.00
28194 Valencia - Las Palmas H 1.60
Nimród 2016-01-21 17:01:02
Hello!

23238 Vizura Belgrád - Uralocska Szverdlovszk V 1.09
17778 Trefl Gdansk - Modena V 1.14
methos2424 2016-01-21 16:58:38
Halihó!


37662 Slask Wroclaw - Türk Telekom Türk Telekom -12,5 (Hendikep 12,5) V 1,55
37872 Montenegró - Magyarország Magyarország (Ki jut tovább?) V 1,40
Azazaz97 2016-01-21 16:11:21
Hali! :)

32083 Sevilla vs Mirandes / H. 1.20
28194 Valencia vs Las Palmas / H. 1.55

Hajrá mindenkinek!
wrendel 2016-01-21 14:20:27
Halihó
18874 V Barisz Asztana - Avangard Omszk Több, mint 1,5 (1. harmad - Gólszám 1,5) 2,10
08998 H Färjestad - Rögle Färjestad (1X2) 1,45
pep04 2016-01-21 14:11:06
28194 Valencia-Las Palmas H 1,60

37934 Hollandia-Spanyolország V 2,30
ToMMo 2016-01-21 13:58:50
BoooM! :)
12080 Macedónia - Horvátország V 1.25
01352 A-L. Friedsam - R. Vinci V 1.20
pufoka 2016-01-21 13:43:54
Szevasztok! Nos kezdjük el
05566: Basel ~ Freiburg. D.2.20
1.félidő-1x2-
Döntetlen.
24427: Y.Wei ~ A.Giri. D.1.42
(sakk)
chilis bab 2016-01-21 13:14:01
Üdv
24183 Lok.Kubany Krasznodar - Panathinaikosz H 1.45
34376 Magyarország - Olaszország V 1.53
Silver01 2016-01-21 13:11:17
Sziasztok!
06636 1 Gent - FC Bruges H 2.00
32083 1 Sevilla - Mirandes H 1,22
kocsaba 2016-01-21 12:56:36
23349 Jokerit -Metallurg Novokuznyeck 0-1 H Jokerit 1.6
12722 Lulea- Karlskrona 0-1 H Lulea 1.5
szaki76 2016-01-21 12:54:50
Sziasztok!
32618 1 Laboral Kutxa - CSZKA Moszkva V 1.80
Pontszám 169,5 - Több, mint 169,5

32628 1 Real Madrid - Barcelona V 1.80
Pontszám 165,5 - Több, mint 165,5
focky 2016-01-21 12:51:46
Sziasztok!

06636 1 Gent - FC Bruges D 3.10
28194 1 Valencia - Las Palmas D 3.55
krathos 2016-01-21 12:49:15
Hali!

18872 1 Barisz Asztana - Avangard Omszk D 2.35 Töröl
1. harmad - 1X2 - Döntetlen
19108 1 Szalavat Julajev Ufa - Szocsi V 2.00 Töröl
Gólszám 5,5 - Több, mint 5,5
Szerencsés lövészetet mindenkinek!
Csaszko 2016-01-21 12:36:56
Üdv,
34377 - Magyarország - Olaszország H 2,01 (Magyarország vagy döntetlen)
37936 - Hollandia - Spanyolország V 2,00 (Spanyolország jut tovább)
jatszanijo 2016-01-21 12:32:25
23290 H 1,18 Jokerit (Jokerit - Metallurg Novokuznyeck)

24664 H 1,17 MAC Budapest (MAC Budapest - FTC)
bullseye 2016-01-21 12:28:21
hAjrÁ

18927 Dallas - Edmonton
H Mérkőzés győztese Dallas 1,40

06636 Gent - FC Bruges D 3,10
pic-lac 2016-01-21 12:16:13
Sziasztok!

23648 1 Vityaz Podolszk - Szeversztal Cserepovec V 1.80
Gólszám 4,5 - Több, mint 4,5
19095 1 Szalavat Julajev Ufa - Szocsi V 1.85
Kétesély - Döntetlen vagy Szocsi
Totti80 2016-01-21 12:05:42
Üdv!

18940 Dallas - Edmonton, Dallas vagy Döntetlen H 1,20
18643 Los Angeles - Minnesota, Los Angeles vagy Döntetlen H 1,25
Niké 2016-01-21 11:56:15
Sziasztok!

Sok sikert mindenkinek a mai napra!
18853Barisz Asztana-Avangard Omszk több mint (gólszám 4.5) V 1.75
38135Fenerbahce-Tuzlaspor Fenerbahce(1.féldiő) H 1.60
MegaKino 2016-01-21 11:52:48
Sziasztok!

Labdarúgás

16531 Sanliurfaspor - Istanbul Basaksehir V 1,75

Kosárlabda

24193 Cedevita Zagreb - Anadolu Efes V 1,30
tapaszto76 2016-01-21 11:52:20
Sziasztok !

18960 Jugra Hanti-Manszijszk - Lada Toljatti 1x2 . 2 Lada Toljatti odds : 2.50
05574 Basel-Freiburg 2.5 gólnál több IGEN odds : 1.60
drummer6 2016-01-21 11:43:00
Üdv!

06636 Gent - FC Bruges H 2.00
06577 Sevilla - Mirandes H 1.65
(Hendikep 0:1 - Sevilla)

Sok sikert mindenkinek!
agcsaja 2016-01-21 11:38:54
Üdv.

06389 H 1,70
St-Etienne - Ajaccio
Kevesebb, mint 2,5 (Gólszám 2,5)

06557 H 1,60
Sevilla - Mirandes
Igen (Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést)
dzso1971 2016-01-21 11:29:37
Durrrrrrrr!

23351 Jokerit-Metallurg Novokuznyeck V 1,60
Gólszám 4,5-Több,mint 4,5
12604 Lulea-Karlskrona V 1,85
Gólszám 5,5-Több,mint 5,5
THX.
EXg 2016-01-21 11:26:07
18760 Barisz Asztana - Avangard Omszk H 2,45
18960 Jugra Hanti-Manszijszk - Lada Toljatti H 2,15
Derm 2016-01-21 11:18:19
Szevasztok!
06665 Gent-Fc Bruges (több mint 2,5 gól) V 1,75
06599 Sevilla-Mirandes (több mint 2,5 gól) V 1,6
zsinor_ 2016-01-21 11:16:40
Hajrá,

06839 Montenegró – Magyarország Kevesebb, mint 18,5 H 1,80
23648 Vityaz Podolszk - Szeversztal Cserepovec Kevesebb, mint 4,5 H 1,80
kufstein4 2016-01-21 11:07:48
Bocsánat lehet rosszul irtam le a hendikeppet +2.5 pont előny a Barcelonának!!!
Joe146 2016-01-21 11:03:56
Üdv!
19032 Metallurg Magnyitogorszk - Barsz Kazany Mérk. győztese H 1,55
21463 Tampa Bay - Chicago Mérk. győztese H 1,75
cobra17 2016-01-21 10:51:54
Sziasztok !

06636 1 Gent - FC Bruges, H 2.00
34142 1 Boluspor - Eskisehirspor H 2.25
bihalaci 2016-01-21 10:48:00
hali

32073 Valencia - Las Palmas Mindkét csapat szerez gólt H (igen) 1.85

00614 1 Magyarország - Olaszország H 1.80
Gólszám 18,5 - Kevesebb, mint 18,5

19032 Metallurg Magnyitogorszk - Barsz Kazany H 1.60
A mérkőzés győztese - Metallurg Magnyitogorszk
Zizou 2016-01-21 10:34:26
CSáó

23683 V 3.65 Navara - So (sakk)
34142 H 2,25 Boluspor - Eskisehirspor
perez12 2016-01-21 10:24:25
Hali! Próba cseresznye.

06665 1 Gent - FC Bruges V 1.75 Töröl
Gólszám 2,5 - Több, mint 2,5
06599 1 Sevilla - Mirandes V 1.60 Töröl
Gólszám 2,5 - Több, mint 2,5
szelektiv 2016-01-21 10:15:11
ÜDV MNDKI!!!


26043 St.Ettiene-Ajjacio H 1,45
28194Valencia-Las Palmas H 1,60
Nunika 2016-01-21 10:11:35
Szia Mindenkinek!
06636 Gent-FC Bruges H
06398 St Etienne-Ajaccio H mindkét cs.sz.gólt
TheHunterxxx 2016-01-21 10:02:42
06839 1 Montenegró - Magyarország Gólszám Kevesebb, mint 18,5 H 1.80
32083 1 Sevilla - Mirandes H 1.22
csík73 2016-01-21 09:10:21
Szép napot!

38109 Sanliurfaspor - Istanbul Basaksehir Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5) V 1,22
24217 Laboral Kutxa - CSZKA Moszkva (A mérkőzés győztese)V 1,25
gilbert.poszmik 2016-01-21 09:09:16
06570 Sevilla-Mirandes Hendikep 0:2 H 2.60
06636 Gent - FC Bruges, H 2.00
Lali68 2016-01-21 09:08:16
Űzzük!
00063 Stepanek-Wawrinka H 1,80 (játékszám kevesebb, mint 33,5)
34379 Franciaország-Fehéroroszország H 1,35 (Hendikep -4,5 Franciaország)
motor68 2016-01-21 09:05:56
Sziasztok!

24443 V 1,75 Lok.Kubany Krasznodar - Panathinaikosz több mint 146,5 pont

32628 V 1,75 Real Madrid - Barcelona több mint 165,5 pont
berdiszabi 2016-01-21 08:59:16
Sziasztok!

Montenegró-Magyarország 06839 V (18,5 gólnál több) 1,80
Macedónia - Horvátország 34384 V ( Horvátország -3,5) 1,85
AC Milan 2016-01-21 08:33:58
Sziasztok!

24189 H Lok.Kubany Krasznodar - Panathinaikosz Lok.Kubany Krasznodar -2,5 (Hendikep -2,5) 1,60
00069 V Real Madrid - Barcelona Barcelona +7,5 (Hendikep -7,5) 1,40
zodiyack 2016-01-21 08:29:39
Sziasztok!

34011 J. Görges - Ka. Pliskova V 1,30
26043 St-Etienne - Ajaccio H 1,45
kecso1014 2016-01-21 08:00:13
26043 1 St-Etienne - Ajaccio H 1.45
32083 1 Sevilla - Mirandes H 1.22
badzsó 2016-01-21 03:58:51
11795 Groningen - Nijmegen H 2,10
06636 Gent - FC Bruges H 2,00
Liverpool4ever 2016-01-21 02:53:35
Üdv,

06636 Gent - FC Bruges / H 2,00
28194 Valencia - Las Palmas / H 1,60
G a b e s z 2016-01-21 01:58:19
Hali

Sevilla-Mirandes több mint 2.5 gól 06599 V 1.60
Francia-Fehérorosz hendikep -4,5 34379 H 1.35

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Nice két gyengébben sikerült meccs után ismét győzelmet szeretne szerezni, hogy a Ligue 1-ben továbbra is harcban maradjon a Bajnokok Ligája következő szezonbeli helyéért.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Nice két gyengébben sikerült meccs után ismét győzelmet szeretne szerezni, hogy a Ligue 1-ben továbbra is harcban maradjon a Bajnokok Ligája következő szezonbeli helyéért.
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Bundesliga 30. fordulójának nyitómeccsén a 11. Paderborn fogadja a 9. Nürnberg csapatát.
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Bundesliga 30. fordulójának nyitómeccsén a 11. Paderborn fogadja a 9. Nürnberg csapatát.