2016.11. 06.

Ágyúsok a Sarkantyúsok ellen, kőkemény londoni derbi!

Ágyúsok a Sarkantyúsok ellen, kőkemény londoni derbi!

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket!  Ezúttal egy szimplával jöhet a "dupla"!   

16979.  Arsenal - Tottenham
DÖNTETLEN – 3,50 

  • Derby Londonból, s e klasszikuson a klasszikus első számú centerei nélkül néznek egymás ellen farkasszemet a felek. Ez talán elsősorban a Spursnek fáj, hisz Kane az utolsó négy egymás elleniükből három alkalommal gólt szerzett. A másik oldalon bármennyire is tartottak Sanchez föltolásától, parádésan teljesít centerben, így feledtetni tudta Giroud hiányát. Noha a fehér mezesek a nyáron gondoskodtak alternatíváról, a fiatal holland Janssen még nem igazán kapta el a fonalat, de talán ennél is nagyobb gond lehet Lamela eltiltása. Hogy jó hírt is közöljek a Tottenham szurkolókkal, a már említett válogatott csatár már a kerettel készült a héten, s a pletykák szerint ma visszatérhet a zöld gyepre. Ahogy ilyenkor szokás hatalmas küzdelemre van kilátás, s a BL. meccsekkel a lábukban elképzelhető hogy ez a "küzdelem" túlságosan is rányomja a bélyegét a derbyre, amiből leeshet a pontosztozkodás. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2016-11-06 16:47:10
hali!
Le is esett az X! Szép volt!
Tettek kombiba még a United és a Leichester kell!

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!