2017.07. 04.

Akad-e majd problémája Máltán a Videotonnak?

Akad-e majd problémája Máltán a Videotonnak?

Az 50 első körös Európa-liga selejtezőből kettőnek a visszavágójára már kedden sor kerül. Ezek közül az egyiken ráadásul a Videoton is érdekelt, amely 2-0-s előnyből várhatja a máltai visszavágót.  A szebb napokat is megélt Glasgow Rangers Luxemburgban vendégszerepel a mai napon az odahaza elért 1-0-s sikert követően. Lássuk az esélyeket!

Balzan – Videoton

  • Felcsúton igencsak nehezen jött össze a győzelem a fehérváriak számára. Sokáig 0-0 volt az állás és amikor már azt gondolhattuk, hogy megszerzik Juhászék a vezetést, akkor Scsepovics kapufára rúgta a büntetőt. A hajrában aztán éppen a szerb csatár jutatta előnyhöz a Vidit, majd Danko Lazovics a hosszabbítás utolsó percében szerezte meg a második fehérvári gólt. Egy máltai csapattal szemben kiesni óriási szégyen lenne, bárhogyan is nézzük, pláne 2-0-s előnyből. Ilyenre nem is szabad gondolni Suljicéknak, akiknek Máltán még simábban kellene nyerniük, mint ahogyan tették azt hazai környezetben.

  • Marko Nikolics biztosan nem fog tartalékolni, hiszen hetente (még) csak egy meccset játszanak a piros-kékek. Az első találkozón jó húzásnak bizonyult Géresi Krisztián beállítása, így nem lenne meglepő, ha a fiatal támadó ezúttal a kezdőben kapna szerepet. A Videoton sokkal magasabb szintet képvisel és a költségvetése is messze meghaladja a Balzanét, ezért illene a visszavágót is behúzni.

Niedercorn – Glasgow Rangers

  • Odahaza 1-0-ra nyert a Rangers a Niedercorn ellen, így a visszavágó még akár izgalmasan is alakulhat. Múlt hét csütörtökön a korábbi horvát válogatott középpályás Niko Kranjcar átadásából szerezte meg a győzelmet jelentő gólt a rutinos Kenny Miller. Ez az előny elég szűkös, így biztosan mindent beleadnak majd a skótok, hogy összejöjjön a biztos továbbjutás. Ehhez mindenképpen győzelemre van szükség, amire papíron jó esélyük is van. A játékoskereteket figyelve ég és föld a különbség a két gárda között. A luxemburgi pontvadászat jelenleg is tart, ebből adódóan a Niedercorn jobban játékban volt az első összecsapáson. A Rangersnek a múlt heti volt az első tétmérkőzése május közepe óta, vélhetően a mai összecsapáson már jobb formát fognak mutatni Kranjcarék és ebben az esetben könnyed sikert arathatnak.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
vizihal 2017-07-04 10:56:59
Balzan – Videoton 1:1

további tippjeink a Foci világából

A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.

Kicsit olyan múlt vs. Jövő érzésem van ezzel a meccsel kapcsolatban. A Puskás egyelőre lefelé süllyed a tabellán, a Debrecen meg bejelentkezett a dobogó alsó fokára. A felcsúti helyszín kiegyenlíti az esélyeket, ebből lehet egy pörgős jó kis meccs, és lehet egy lagymatag semmise is. Hozzám most ez utóbbi áll közelebb!