2015.10. 24.

ATP Stockholm: Jack Sock - Richard Gasquet

ATP Stockholm: Jack Sock - Richard Gasquet

Stockholmban 604,155 € összdíjazású tornán mulatják az időt a férfiemberek, és már odáig fajultak a dolgok, hogy az elődöntőben mérettetnek meg a tudások. Az egyiken az amerikai Jack Sock a francia Richard Gasquet-val, a másik ágon pedig a cseh Tomas Berdych a ciprusi kalózzal, Marcos Baghdatisz-szal meccsel. Előbbire okoskodom.

Jack Sock - Richard gasquet, 13:00

Socktól tegnap szettet vártam a Gilles Simon elleni, stockholmi ATP versenyen, ami meg is jött, sőt az amerikai fiú nem csak egy szettet hozott, hanem egyből kettőt, és ezzel nyerte is a meccset. Nem volt egyszerű a dolga, hiszen két szoros partit játszott a franciával. Az elsőben egészen 6-5-ig mindenki hozta a saját adógatóját, ám míg Simon inkább simán hozta azokat, addig Socknak meg kellett melóznia a sajátjáért. Szembetűnő az az adat is, hogy amíg a franciának volt 7 breaklabdája, addig Socknak azt az egyetlent, ami adódott, sikerült kihasználnia, ezzel hozta 6-5-nél a meccset. A másodikban már jóval nagyobb volt az adok-kapok, hatszor lopták el egymástól a gémeket a felek. Aztán valahogy csak eljutottak a tiebreak-ig, ahol szintén lopkodtak egymástól, ám 3-3-nál Simon elveszítette az egyiket, így Sock 6-3-ra elléphetett, és 6-5-ről hozva sajátját nyerte a meccset.

Mai ellenfele szintén egy francia lesz, a kicsit rutinosabb Gasquet, aki honfitársán, Chardy-n lépett át, hogy elődöntőzhessen. A két francia három szettben izzasztotta egymást, ahol Chardy simán nyerte az elsőt, ahol Gasquet háromszor, Chardy pedig egyszer adta oda a szerváját. Chardy így könnyednek tűnő 6-2-vel zárta az első bulit. A másodikban aztán összekapta magát Gasquet, az elején ellépett 3-0-ra, ami különbséget meg is tartott a szett végéieg, 6-3-mal egalizált. A döntő szett aztán nagy csatát hozott, mindegyikőjük egyszer bukta el a saját adogatójátékát, 5-4-nél Gasquet már a meccsért adogathatott, ekkor Chardy megrázta magát és életben tartotta magaát a tiebreak-ig. Ott megint lőpárbajt rendeztek, öt alkalommal loptak pontot, de Gasquet volt a koncentráltabb és mehetett az elődöntőbe.

Egymás ellen eddig egyszer játszottak, idén Washingtonban a nyolcaddöntőben találkoztak, ahol három, igen szoros szettekkel tarkított mérkőzésen a hazai közönség előtt játszó Sock behúzta a mérkőzést. Akkor az első kettő tiebreak-es volt, a döntőben pedig 2-2-nél Gasquet bukta a sajátját, ezt azonban Sock kihasználta és 6-4-re lehozta.

Hogy ma ki nyerheti ezt a bulit, nehéz megmondani, alapvetően még mindig Gasquet az esélyesebb, de mivel jó adogatókról beszélünk, ismét várható egy szoros meccs, ahol sok game-t játszanak a felek. Amennyiben három szettre kényszerülnek, mint ahogy Washingtonban is tették, akkor tutinak tűnik a sok game. Sock nem adja könnyen magát, szettet biztosan várok tőle, ám hogy Gasquet két szettben kikapjon a fiatal amerikaitól, arra sem látok esélyt, tehát szerintem itt is meg lesz a három szett. Ha mégsem jön be a számításom, vagyis valahova 2-0, akkor is várom a szoros szetteket (pl. 7-6, 6-4), és még akár úgy is beeshet ez...

Tipp: 22,5 game felett
Odds: 1.72

Eredmény: 6-4, 6-2

További tippek:

  • Élőben fogadni, Sock nyer egy szettet
  • Sock +2,5 game

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

2025.12. 05. Teniszbabák - 12.05.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

2025.11. 29. Teniszbabák - 11.29.

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!