2016.10. 04.

Babosék a nyolc közé, Gasquet a 16 közé vágyik

Babosék a nyolc közé, Gasquet a 16 közé vágyik

Főként Pekingre figyel ezen a héten a teniszvilág, ugyanis női Premier tornát és 500-as ATP-viadalt is rendeznek a kínai fővárosban. Női párosban Babos Tímea Svedovával a nyolc közé jutásért játszik kedden. A férfiaknál egyesben a francia Gasquet esélyesnek számít Querrey ellen. Szoros mérkőzésnek ígérkezik viszont a Ramos-Mannarino összecsapás. Lássuk az esélyeket.

Babosék a nyolc közé, Gasquet a 16 közé vágyik. 2016.10.04.

Bacsinszky, Osztapenko – Babos, Svedova. Várhatóan 11:00 (magyar idő szerint)

  • Babos Tímea idén szép sikereket ért el partnerével a kazah Jaroszlava Svedovával párosban is. Wimbledonban és Miamiban döntőt játszottak. A formájuk is jónak nevezhető, hiszen a múlt héten Wuhanban bejutottak a legjobb nyolc közé és ott a náluk esélyesebbnek számító Mirza, Sztricova kettőstől kaptak ki. Papírforma szerint ezúttal is be kellene jutniuk negyeddöntőbe, ugyanis 8. kiemeltek a tornán. Az első kört könnyedén vették Szavcsuk és Wang ellen. Ezúttal a Bacsinszky Tímea, Jelena Osztapenko duó vár rájuk. Ez a kettős nem éppen összeszokott, hiszen most szerepelnek először együtt WTA-verseny főtábláján. Érdekesség, hogy a múlt héten is Bacsinszkyvel (és akkori párjával, Kuznyecovával) játszottak a 16 között Babosék. Akkor 12 perc után feladta az ellenfél a találkozót. Babosék esélyesnek számítanak ezen az összecsapáson. Mellettük szól az összeszokottság és a közelmúlt eredményei is. A negyeddöntőben akár az első kiemelt Garcia, Mladenovic egység is következhet számukra.

Richard Gasquet – Sam Querrey. Várhatóan 12:30

  • Querrey örök emléket szerzett magának Wimbledonban azzal, hogy legyőzte a világelső Novak Djokovicsot a 32 között. Ez a siker olyan nagy hatással lehetett rá, hogy azóta sem találja a formáját. Washingtonban volt negyeddöntős, de azon kívül egyik tornán sem tudott két meccset nyerni egymás után, de egyet is csak Winston-Salemben. Ez a pekingi az első versenye Ázsiában. Gasquet egy héttel hamarabb megérkezett Kínába és nem is hiába, hiszen Senzhenben döntőt játszhatott Tomas Berdych-hel, amit ugyan elveszített, de így nagy siker volt számára az a viadal. Neki már nem kell törődnie az átállással és önbizalma is lehet, hiszen remek formát mutatott a múlt héten, vagyis egyértelmű favoritja Gasquet ennek a mérkőzésnek.

Albert Ramos – Adrian Mannarino. Várhatóan 11:00

  • Gasquet-hez hasonlóan Ramos is jó hetet zárt, hiszen ő is döntőt játszott, csak ő  Csengduban. Számára még nagyobb siker volt a fináléba kerülés, ugyanis a spanyol csak az 5. kiemelt volt Csengduban. Menetelése során legyőzte a TOP 10-es Thiemet és az augusztus óta remeklő Dimitrovot is. A döntőben az orosz Kacsanovtól kapott ki. Ramosnak ezt leszámítva is remek éve van, hiszen negyeddöntős volt a Roland Garroson, Bastadban pedig tornát nyert. Elsősorban salakjátékos, de a múlt héten bizonyította, hogy kemény pályán is képes jó eredményekre. Mannarino sokkal alacsonyabb színvonalon játszik ebben az évben, mint riválisa. Ritkán képes két találkozót egymás után megnyerni. Ez itt Pekingben már sikerült neki, hiszen a selejtezőt két sikerrel abszolválta, de Ramos ellen a legjobbjára lenne szüksége.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.

Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.