2012.04. 08.

Bandita9292 tipphadjárata - 2012-04-08

Bandita9292 tipphadjárata - 2012-04-08

A Tippfutam első győztese, bandita9292 a Tipplap.hu felkérésére igent mondott, és ezentúl naponta jelentkezik majd a Tippmix kínálatból általa kiválasztott mérkőzésekre kigondolt tippjeivel. Általában 3 és 5 mérkőzés között vacillál majd, ezeket gyűjtőben megjátszva tárja majd elénk. Ez eddig jól is hangzik, de hogy ne legyen ilyen könnyű a dolga, kicsit nehezítettünk rajta. Újdonsült tippadónk, bandita9292 kap egy virtuális kezdőtőkét - 2000 td-t (tipplap dollárt) -, ebből kell gazdálkodnia, és a hónap végére minél többet termelnie. A cél a 25x-ös alaptőke termelés, ezt bandita9292 bevállalta, lássuk sikerül-e neki.

Lássuk akkor a mai tippjeit:

Arsenal – Manchester City
Premier League, 2012.04.08. 14:30

A Premier League két meghatározó csapata csap össze. Azt nem is merem megtippelni, hogy melyik csapat fogy győzni, csak egy gólgazdag mérkőzést várok. Az Arsenal-nak megvan otthon a meccsenkénti kettes gólátlaga, a City-nek is majdnem megvan ugyanez idegenben, én ehhez nem is fűznék sokkal többet. A mérkőzésen 2,5-nél több gól lesz reményeim szerint.

 

Athletic Bilbao - Sevilla
Primera Division, 2012.04.08. 18:00

Az EL-ben parádézó Bilbao a Sevilla csapatát látja vendégül a Primera Division 31. fordulójában. A Bilbao-nak jelenleg nemigazán megy a bajnokságban a szekér, de azért rendkívül jó hangulatú meccsre számítok. A Sevilla jobb formában van jelenleg, utóbbi 3 meccsüket meg is nyerték ( igaz ez a három csapat a kiesés elől menekül), de legalább nagy arányú győzelmek vannak, ebből szerintem következik hogy most sem fognak gól nélkül maradni. A Bilbao otthon tuti szerez gólt/gólokat, én egy jó kis D-ben bízok.

 

Real Madrid - Valencia
Primera Division, 2012.04.08. 22:00

A BL-ben az Apoel-t 5-2-re verő, a bajnokságban 3. helyezett Madrid és az EL-ben továbbjutó Valenciát fogadja. A Valencia hiába 3., még így is 30 pont hátránya van a Realhoz képest, ami tovább nőhet ma este.
A Real-nak győznie kell, hiszen a Barca lemaradása már „csak” 3 pont, mert könnyen elolvadhat az előnye, ha még a barcelonai El Classicot is beleszámoljuk, ahol azért elég nehéz lesz győzni a Realnak. Szóval én szerintem győzni fog a Real.

 

Mérkőzés Tipp Odds
Arsenal - Manchester City A mérkőzésen 2,5-nél több gól lesz 1,73
Athletic Bilbao - Sevilla döntetlen 3,20
Real Madrid - Valencia Real Madrid 1,20
  Eredő 6,64
  Tét 200 td
  Egyenleg 700 td

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
petruska 2012-04-09 11:41:25
hát mikor az 5000-et jósoltam az sok volt még 3 tipped lesz és vége azért nem volt rossz
bandita9292 2012-04-08 13:12:29
hát nagyon nem bánnám ha ez már végre bejönne mindíg egy meccsen megy el remélem most nem fog
riverside 2012-04-08 12:15:30
Drukkolok hogy ez a mai 6x-os tipp jöjjön, mert nagyon apad az egyenleg. Én erre ma nem fogadok, hátha akkor bejönnek a tippek.

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.