2012.10. 29.

Brann Bergen – Lilleström 2012-10-29

Brann Bergen – Lilleström 2012-10-29

 

A múltkori sikeres tipp után felbuzdulva úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok ismét egy mérkőzést megtippelni, és így profitot csinálni.

 

Ezúttal egy skandináv bajnokira esett a választásom, mivel ezekbe a ligákba elég kevés az esély a bundára. A bajnokság már javába tart itt, ugyanis a huszonhatodik fordulónál járnak a fiúk, és már egyértelműen lehet látni az erőviszonyokat is a tabella alapján. Remek oddsot kínál a tippmix a hazaiak sikerére, főképp még ezért is lettem rá figyelmes, ugyanis szerintem elég kicsit a kockázat/nyereség aránya. A Brann elég jól teljesít az utóbbi időben, főképp saját közönsége előtt. A Lilleström-ről már nem mondható el ugyanez, mivel elég lagymatag formát mutatnak mostanság. Végezetül megvizsgálva minden fontosabb paramétert, így a vendéglátok mellett teszem le a voksom, és személy szerint megjátszom egy Bethlen Gáborral.

 

Tipp: Brann Bergen győzelem 1,58

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
barcelona manchester utd 2012-10-29 22:24:21
tényleg nincs bunda ebben a bajnokságban?bethlen gabi bácsit fel lehet akasztani bakker 1ütt tudod kivel? :(
Szabadim91 2012-10-29 21:51:15
áááá Korcsmáron megy el, 2 olyat fejelt mellé... :S kár érte nagyon
sepe 2012-10-29 13:56:34
Jónak tünik a tipped. Én a Sporting- Académikára H raknám a fél házam, de mivel ennyit nem kockáztatok , a te és az én tippemet játszom meg egy Mátyással hisz így az igazságos!!!

további tippjeink a Foci világából

Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
friss 7 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!