2012.06. 19.

EB-Jósda: Franciaország - Svédország

EB-Jósda: Franciaország - Svédország

Ma este Kijevben és Donyeckben, 20.45-kor megkezdődnek a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság utolsó csoportküzdelmei. A „D” csoportban Ukrajna – Anglia és Svédország – Franciaország találkozókat rendeznek. Az már biztos, hogy Svédország búcsúzik a kontinenstornától, a másik három válogatott még reménykedhet a továbbjutásban. Még teljess lesz a negyeddöntők párosítása, kiderül, hogy kivel kerül össze a „C” csoport két továbbjutója, Spanyolország és Olaszország.

FRANCIAORSZÁG - SVÉDORSZÁG
  "D" csoport 3. kör, 2012.06.19. 20:45, Kijev, Játékvezető: Pedro Proença (portugál)  
   
Ma este a „D” csoport van terítéken, abból is az utolsó minden eldöntő forduló, ahol 20:45-től 2 mérkőzés is zajlik majd párhuzamosan, mi ebből a svéd-francia csatát vesszük nagyító alá, ahol előbbinek vajmi kevés esélye maradt a továbbjutásra, míg utóbbinál egészen más a helyzet. Elég kedvező helyzetből vágnak neki ennek az összecsapásnak, bár teljesen nyugodtan ők se dőlhetnek hátra a „fotelben”, ugyanis a házigazda ukránok a másik találkozón az angolok legyőzésére törekszenek és amennyiben sikerrel járnak, akkor Franciaország lecsúszhat a csoportelsőségről.

Svédország (4-4-1-1): Isakkson, Olsson, Olsson, Mellberg, Granqvist, Elm, Kallstrom, Sevensson, Larsson, Ibrahimovic, Elmander

Franciaország (4-5-1): Lloris, Debuchy, Rami, Mexes, Clichy, Menez, Nasri, Diarra, Cabaye, Ribery, Benzema

A svédek már matematikailag is kiestek erről a kontinens viadalról, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy szeretnének szépen búcsúzni és meglepni a franciákat néhány góllal, ami nem tűnik egyszerű feladatnak finoman szólva sem. A támadásokat valószínűleg Ibrahimovicsra és Elmanderre fogják majd kihegyezni, akik még egy jónak mondható védelem feltörését is meg tudják oldani, azonban attól félek a középpálya egy átjáró ház lesz a szélen való labdavesztések miatt. Nagy tetteket nem várnék ma a skandinávoktól, csak egy emeletfővel való szép távozást.

A franciáknak már van miért izgulniuk, ami a továbbjutást illeti, ha jól értelmeztem, akkor a második hely az már biztos, de nem gondolom, hogy ennyivel megelégszenek majd és minden áron azon lesznek majd, hogy begyűrjék az északiakat. Egy centerező Benzemával és a szélen Riberyvel életveszélyes támadásokat tudnak vezetni, míg a védelem egyre stabilabb kezd lenni, Mexes és Clichy remek formájának köszönhetően. A középpálya szintén remekül zár és az előre való játékból is kiveszi a szerepét. Ezen az estén meglepne, ha nem gallok sikerét jelentő számsor állna a meccs végén az eredményjelzőn.

Junkuncz tippjei a Svédország - Franciaország mérkőzésre:

  • Kinyitják a franciák a gólcsapokat. - *(1-0) Franciaország (2,43)
  • Legalább háromszor zördül majd a háló. – 2,5-nél több gól (1,75)
  • Benzema eddig adós a gólokkal, ma törleszteni fog. – K. Benzema szerez gólt (2,10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Kisvárda két meccs után egy ponttal áll a tavaszi idényben és ez bizony nem tett jót a csapat pontjainak, de még mindig a 6. helyen állomásoznak. A mai ellenfél viszont a kötelezően verni kell-kategóriába tartozik és ha ma sem szerez három egységet a Várda, akkor Révész Attila alighanem bosszús lesz az öltözőben!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Ligue 1 21. fordulójának nyitómérkőzésén két, 2026-ban még nyeretlen csapat csap össze péntek este a Stade Saint-Symphorienben, ahol a sereghajtó Metz a tabella ötödik helyén álló Lille-t fogadja.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt az idény során hullámzóan teljesítő Union Berlin otthonában lép pályára a Bundesligában.