2017.10. 19.

EL: A csoportelsőségről dönthet a meccs

EL: A csoportelsőségről dönthet a meccs

Az A csoportban nagy eséllyel a mai főszereplők folytathatják majd tavasszal is a nemzetközi kupasorozatot. De ki végez a négyes élén?

Villarreal-Slavia Praga EL, A csoport, 21.05
Tipp A: Hazai és 4.5 gól alatt (1.55-tippmixpro)
Tipp B: Hazai és 3-5 gól alatt (1.90-tippmixpro)

  • Az A jelű csoportban a Villarreal, a Slavia Praga, a Maccabi Tel-Aviv és az Astana szerepel.
  • Fran Escribát, a Villarreal edzőjét a gyenge szereplés miatt elbocsátották, helyére Javier Cellaja került szeptember közepén. A váltás jót tett a sárga tengeralattjárónak, azóta a Maccabinál ikszettek, majd a La Ligában verték az Eibart és a Gironát. Az EL-ben jelenleg 4 pontosak Baccáék, akik komolyan veszik a sorozatot. A keret alkalmas is a rotálásra, most már csak Bruno Soriano, Marin, Semedo és Andres Fernandes sérült. Korábban kapusgondjai voltak az együttesnek, de Barbosa jól oldja meg a feladatot, Sergo Asenjo pedig visszatérhet.
  • A Slavia Praga tavasszal bajnok lett, az idén nehéz lesz a címvédés, mert a Plzen a táv harmadánál már nyolcpontos előnnyel megy előttük. A piros-fehérek is veretlenek még, de idegenben sokat döntetleneztek (1-4-0). A formájában bízhat Jaroslav Silhavy csapata: az izraelieket otthon legyőzték, és a kazahoktól is ponttal tértek haza. A bajnokságban végre megszerezték első idegenbeli sikerüket. A keret nem lesz teljes, a szombati bajnokin lesérült egy belső bekk, az elefántcsontparti hátvéd szereplésére kicsi az esély. Rajta kívül egy rutinos válogatott középpályás sem lesz ott a csapattal, és egy támadó, de ő peremember.
  • A mai mérkőzés akár a csoportelsőségről is dönthet, ha nyernek a spanyolok, bebiztosítják továbbjutásukat. Az eddigi EL-mérkőzéseken a Villarreal erős csapattal szerepelt, ma is így lesz. Ez pedig győzelmet érhet haza pályán.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!