2014.03. 18.

Eurocup: Budivelnik - Crvena Zvezda

Eurocup: Budivelnik - Crvena Zvezda

Hétről-hétre fogyatkozik a második számú kupasorozat, az Eurocup mezőnye, már csak nyolc csapat van versenyben a végső sikerért, amelyek négy párost alkotva egy egyszerű oda-visszavágón döntenek a továbbjutó kilétéről. A keddi játéknapot mindössze egy mérkőzést rendeznek, mégpedig a Budivelnik-Crvena Zvezda találkozót. Nézzük ezt az összecsapást kicsit közelebbről.

Budivelnik - Crvena Zvezda

Az ukrajnai cirkuszok miatt a Budivelnik semleges pályán, egészen pontosan Kaunasban fogadja a szerb Crvena Zvezdát. Nem kis hátrány ez az ukránok számára, gyakorlatilag a hazai pálya előnye nem is létezik a számukra. Az ukránok az Euroliga búcsú után elvesztették Deaquan Cook-ot, aki nem kívánt Ukrajnában maradni és Eurocupot, illetve egy viszonylag gyenge ukrán bajnokságot játszani. Az amerikai légiós elvesztése komoly érvágásnak számít, ugyanis Cook komoly rutinnal rendelkezik, játszott a Chicagóban, az Oklahomában és a Miamiban is, sőt az NBA All Star gálán megnyerte a tripladobó versenyt. A csapat elsőszámú fegyvere a nagyöreg 35 éves Darjus Lavrinovic, aki nagy formában játszik, a Nanterre elleni előző két Eurocup meccsen több mint 40 pontot dobott és főként neki köszönheti a Budivelnik, hogy még mindig versenyben van a nemzetközi porondon. Vele nincs is baj, még így bőven 30-on túl is komoly teljesítményre képes, viszont ha ő nem hozza a tőle megszokott kiváló játékot, akkor komoly bajba kerül a Budivelnik, ugyanis a csapat többsége formán kívül játszik mostanában. Az agyonfizetett Ricky Minard nincs sehol, a Nanterre elleni visszavágón azzal tette le a névjegyét, hogy 19 perc alatt sikerült 5 labdát is eladnia és mindössze két ponttal tudott hozzájárulni a csapata sikeréhez, pedig tőle ettől sokkal többet várnak. Az ő pocsék formájára miatt a Zvezda ellen különösen ráfizethetnek az ukránok, ugyanis kintről sokkal gyengébbek lesznek, mint a szerbek. Strelnieks nem egy akkora kaliber, aki fel tudná venni a harcot a Zvezda hátvédjeivel, Ahern és Minard pedig fényévekre vannak a jó játéktól. A kosok alatt ott van ugye a kiváló formában levő Lavrinovic, de ő nem az a "klasszikus ötös" sokkal jobban érzi magát a négyes poszton, ami miatt a center pozíción a litván Anisimov Bagatskis mester első számú játékosa. A litván egy átlagos center, nem mondok róla semmi rosszat, mert nem rossz, viszont közel sem olyan jó, hogy fel tudná venni a harcot a komolyabb európai ellenfelekkel.

A Crvena Zvezda idén az Euroligában kezdte meg a szezont és nem is vallottak szégyent a szerbek, több szép győzelmet is arattak, verték többek között a Laboralt és a Lietuvost is, de a Maccabival, a Panathinaikossal és a Kubannal is végig meccsben voltak. A továbbjutás nem sikerült a legjobbak között, viszont itt a második számú európai kupasorozatban ők az egyik legkomolyabb csapatnak számítanak. A hátvédsor félelmetes, DeMarcus Nelson és Charles Jenkins is még nemrég az NBA-ben vitézkedtek, mindketten a Golden State Warriorsban élték fénykorukat. Rajtuk kívül a szlovén fenegyerek, Jaka Blazic, és Európa egyik legjobb védekező játékosa, Branko Lazic képezik a szerb csapat kinti vonalát. A kosok alatt sincs gond, a szerb válogatott Rasko Katic és a 222 centis Boban Marjanovic is tiszteletet parancsoló jelenségek a rakétában, és ha valaki képes lehet megfogni a Budivelnik csillagát, Lavrinovicot, akkor azok pont ők ketten. A Zvezda formájával sincs semmi gond mostanában, pár napja a Zadar ellen bebiztosították az alapszakasz első helyét az Adria ligában, így teljesen ráfókuszálhatnak az Eurocupra és úgy gondolom, hogy ennek meg is lesz az eredménye.

Mindent összegezve a két csapat hátvédsora között hatalmas különbség van, Jenkins, Nelson és Blazic majmot fognak csinálni a hazai hátvédekből, akik nem is lesznek hazaiak ezen a meccsen. A kosok alatt nagyon sok fog múlni Lavrinovicon, ő az egyetlen, aki fel tudja venni a kesztyűt a szerbekkel, viszont mint tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat. A párharc két mérkőzésből áll, ezért azt mondom, hogy ne legyünk telhetetlenek és biztosítsuk ki a vendégek sikerét egy +4,5-es hendikeppel, mivel a Zvezda első számú feladata ezen a meccsen az, hogy ha ki is kapnak, azt minél kisebb különbséggel tegyék, hogy a visszavágón, hazai közönség előtt, ne legyen gond a továbbjutás kiharcolásával. Bátrabbaknak természetesen a sima vendég siker is vállalható, de én azt mondom, hogy a +4,5 a legjobb választás 1.55-ért.

  • Tipp: Crvena Zvezda +4,5
  • Odds : 1.55 (9/10)
  • Iroda: Tippmixpro

Eredmény: 82-79

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
miklos.robert.3 2014-03-19 12:58:24
Aki sport fogad tudnia kell veszteni is !

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.