2014.01. 22.

Eurocup: Crvena Zvezda - Panioniosz

Eurocup: Crvena Zvezda - Panioniosz

A kosárlabda Eurocup második csoportkörének harmadik fordulója van műsoron a mai napon, ahol az "L" jelű négyesben egy nagyon sima meccset kell, hogy játszon egymással a belgrádi Crvena Zvezda és a görög Panionios. Nézzük ezt a meccset kicsit közelebbről.

 



CRVENA ZVEZDA - PANIONIOSZ, 19:15

A Crvena Zvezda egy piszkosul erős csapatot rakott össze az idei évre, ugyanis hosszú évek után visszatérhettek az Euroligába a belgrádi piros-fehérek. A bravúr nem sikerült, a csapat nem jutott be a TOP16-ba, de szégyenkezésre semmi ok, ugyanis 4 győzelmet is arattak a 10 meccsükön a legjobbak között és ha kicsit több szerencséjük van a Kuban elleni két meccsen, illetve hazai pályán a Panathinaikosz és a Maccabi ellen akkor simán meglehetett volna a bravúr, azaz a továbbjutás. Beletörődtek a sorsukba a szerbek, és most azt hangoztatják, hogy ha már belecsöppentek az Eurocupba, akkor ott akarnak lenni a végelszámolásban és úgy gondolom, hogy ezzel a kerettel erre minden esélyük meg is van. A csapatból ki kell emelni Charles Jenkinst, aki élete formájában játszik az utóbbi időben. Az amerikai irányító megszerzése telitalálatnak bizonyult a Zvezda számára, az egykoron a Golden State Warriors kezdőemberének számító irányító 15 pont körül termel minden meccsen, gyorslábú, jól szervező játékos, aki nem véletlen húzott le két szezont az NBA-ben. Az Adria Liga legutóbbi fordulójának ő lett a leghasznosabb játékosa (MVP-je), ugyanis az Olimpija ellen megnyert meccsen 23 pontot dobott, 5 lepattanót szedett és 4-4 gólpassza, illetve megszerzett labdája is volt. Ha már a Golden State szóba jött az előbb, akkor meg kell említeni DeMarcus Nelsont a csapat másik amerikai légiósát, aki pályafutása során szintén megfordult a "harcosoknál". Persze nem csak amerikaiak vannak a Zvezdában, szóljunk pár szót a hazai srácokról is. Aki kiemelkedik a mezőnyből, a szó legszorosabb és átvitt értelmében is, az Boban Marjanovic a Zvezda égimeszelője. A szerb centerrel nagyon kevesen tudják felvenni a harcot, de ez nem is csoda, ha figyelembe vesszük azt, hogy Marjanovic 221 centi magas. Érdekes, sőt sűrűn nevetséges is az ami zajlik a kosok alatt egy-egy Zvezda meccsen. Mire gondolok? Arra, hogy az ellenfél centerei ugrálnak, birkóznak, igyekeznek a labdához jutni, Marjanovic pedig csak felteszi a kezét, megfogja a labdát és gyakorlatilag ugrás nélkül bezsákolja azt. A Bilbao ellen az első fordulóban 14 pontot dobott, ami mellé nem kevesebb mint 12 lepattanót is összeszedett. Center partnere Rasko Katic, aki a szerb válogatott tagjaként résztvett a tavalyi Európa-bajnokságon. Alacsonyabb ugyan 13 centivel mint Marjanovic, de ezt fizikai erejével bőven tudja pótolni, aminek köszönhetően ők ketten egy piszkosul erős párost alkotnak a kosok alatt. Igazság szerint felsorolhatnám a Zvezda összes játékosát, ugyanis Lazic, Radenovic, Simonovic és a hazacsábított Tadija Dragicevic is kiváló játékosok, akik bármikor, bárhonnan képesek betalálni, legyen szó tripla dobásról vagy éppen betörésről. A Zvezda legnagyobb ereje tehát az, hogy a két vezér Jenkins és Nelson mögött van gyakorlatilag 6-7 olyan játékos, aki bármikor képes vezérré előlépni és meccset eldönteni. Hosszú pad, erős játékoskeret és jó forma, röviden tömören ez ami jellemzi a belgrádi csapatot.

A Panioniosz számára már a sorsoláskor világossá vált, hogy ők ebből a csoportból nem fognak tudni továbbjutni. Az első körben a Novgorod 14 pont különbséggel nyert Görögországban a másodikban pedig a Panioniosz a Bilbao otthonában szaladt bele egy 93:62-es kiütéses vereségbe. A görög bajnokság mint már többször írtam, nagyon csalóka. Van két kiváló csapat, akik Európa szinten is kiemelkedőek, gondolok itt az Olympaikoszra és a Panathinaikoszra természetesen, de mögöttük egy nagy űr van, és hiába harmadik a görög bajnokság tabelláján a Panioniosz, az ő játéktudásuk bőven elmarad Európa vezető csapataitól. Mit kell tudni a görög csapatról, azon kívül, hogy két nagy verést kaptak az első két fordulóban? Azt, hogy Errick McCollum az Eurocup legjobb pontszerzője őket erősíti, az amerikai irányító 31-et szórt a Novgorod ellen, 28-at pedig a Bilbao otthonában, viszont ez az emberfeletti teljesítmény még egy tisztes helytállásra sem volt elég, ugyanis a csapat többi tagja nincs sehol, teljesen el vannak veszve az utóbbi időben. Mindent elmond róluk az a tény, hogy a Bilbao otthonában elszenvedett 31 pontos vereség alkalmával McCollum mögött a második legjobb ponttermelő a mindössze 9 pontig jutó Carter volt. Hiába van a csapatban egy Marios Batis, aki régebben egy egész jó játékos volt, így 30-on túl már nem egy nagy kaliber, a szerb Duvnjak is már csak árnyéka régi önmagának, szóval szinte senki nem tud felnőni McCollum mellé, egy fecske meg mint tudjuk, nem csinál nyarat.

Mindent összegezve ezen a meccsen nem szabad, hogy bármiféle kérdés is felmerüljön a győztes kilétével kapcsolatban. A Crvena Zvezda vereséget szenvedett az előző körben a Novgorod vendégeként, ami miatt ezt a meccset kötelező megnyernie, de ez nem is szabad, hogy gondot okozzon a kiváló kerettel rendelkező piros-fehéreknek. Belgrádban mindig teltház van, nem lesz ez másképp ma sem, több ezer Zvezda szimpatizáns fogja bíztatni a csapatot, amely egy újabb nagyarányú vereséget fog mérni a gyengécske görög csapatra. McCollum játéktudásával tisztában van a Zvezda szakmai stábja is, őrá biztosan külön fognak figyelni, ha pedig őt kiveszik a játékból akkor nincs is miről beszélni. Nagyon sima meccset várok.

Tipp: Crvena Zvezda -12,5
Odds: 1.75 (8/10)
Iroda: Tippmixpro

Eredmény: 84-64

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kagawa 2014-01-22 22:19:34
Sokat buktam az említett meccsen azért kesergek.... Nekem nagyon kellett a Zvezda , de ahogy látom fél világ észre se vette ezt a tippet. Már csak a megtekintések száma is 3x kevesebb.

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.