2014.04. 10.

Euroliga: Barcelona - Laboral Kutxa

Euroliga: Barcelona - Laboral Kutxa

A kosárlabda Euroliga második csoportköre is elérkezett a végéhez, a csütörtöki illetve a pénteki játéknapon már az utolsó forduló meccsei vannak műsoron, ezek közül lehet válogatni. Számomra leginkább tippelhetőnek a Laboral barcelonai vendégszereplése tűnik, nézzük is ezt a meccset kicsit részletesebben.

 

Barcelona - Laboral Kutxa

A mai meccs mindkét csapat számára tétnélküli, a Barcelona biztos csoportelső, a Laboral pedig biztosan búcsúzik a sorozattól ez a meccs után. Több tényező is van, ami miatt a hazaiak nagyarányú sikerét várom, nézzük is őket szépen sorjában.

A Barcelona játékoskerete sokkal erősebb, mint a vendégeké és az előző Euroliga meccsükhöz képest ma már ott lesz a pályán a csapat nehéztüzére Juan Carlos Navarro is. Xavi Pascual mesternek minden poszton van legalább két kiváló játékosa, kintről a már említett Navarro mellett Marcelinho Huertas, Lorbek, Sada és a fiatal Jacob Pullen, a kosok alatt Tomic, Dorsey, Papanikolaou, Nachbar révén képeznek nagyon komoly játékerőt a hazaiak. Bárki is legyen a pályán a katalánok nagyon veszélyesek és ez a hosszú pad még nagyon sok kellemes percet eredményezhet a Barcelona szurkolóknak.

A Barcelona egészen az előző fordulóig veretlen volt a második csoportkörben, Milanóban azonban egy nagyon komoly verést kaptak. Ez után jött a Zaragoza elleni bajnoki, ahol szintén alulmaradtak Navarroék, azaz két vereséget is szenvedtek zsinórban. Ezt a csorbát ki kell köszörülni a mai meccsen, egy Barcelona ugyanis nem engedheti meg magának, hogy nyeretlenségi sorozatokat produkáljon. Ennek tudatában azt mondom, hogy akármennyire is tét nélküli a mai meccs, a hazai srácok biztosan motiváltak lesznek és feledtetni akarják szurkolóikkal az előző két kisiklást.

A mai meccshez való hozzáállás szintén döntő fontosságú lehet. Mint ahogyan leírtam az előbb, a hazai oldalon nem lesz gond a motivációval, de mi van a vendégeknél? Biztos kiesők, ami egyébként nem is meglepetés, de nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy míg a Barcelonának bebetonozott harmadik helye van a spanyol bajnokságban, a Laboral foggal-körömmel küzd azért, hogy bejusson a rájátszásba. Pillanatnyilag a 7.-8.-9. helyet osztják a Badalónával és a Cajasollal, hétvégén pedig a kiesés ellen küzdő Manresa érkezik hozzájuk, ahol kötelező a győzelem a Laboralnak. Magyarul kisebb gondjuk is nagyobb a mai meccsnél a vendégeknek. Hétvégén kötelező nyerni, ezen a meccsen pedig csak túl kell lenni minél hamarabb és menni haza. Ennek tudatában egyszer sem vagyok benne biztos, hogy Sergio Scariolo mester a legerősebb felállítását küldi ma pályára, főleg azért mert a húzóemberek már nem mai gyerekek, San Emeterio 30 Nocioni pedig 35 éves, nekik már nem árt egy kis pihenő ebben a nagy iramban.

Végül, de nem utolsó sorban pedig a Laboral rövid padja lehet az, ami döntő jelleggel bír a mai meccsen. Nagyon jó példa erre a csapat előző bajnokija, ahol a Murcia otthonában szenvedtek 89:80-as vereséget. Sem Nocioninak, sem San Emeterionak nem ment a játék, (utóbbi 4 labdát adott el 10 perc alatt) a többiek pedig Huertelen kívül nem tudtak felnőni a feladathoz, hogy helyettesítsék a húzóembereket.

Mindent összegezve úgy gondolom, hogy a Barcelona előző két meccses veresége miatt úgy fog hozzáállni a mai meccshez mintha élet-halál lenne, hazai pályán nem engedhetik meg maguknak, hogy elkényelmeskedjenek egy Euroliga meccset és ehhez ma egy ideális ellenfelük is lesz, egy olyan Laboral aki a háta közepére nem kívánja ezt a mai meccset. Nagyon sima hazai győzelmet várok Barcelonában.

  • Tipp: Barcelona -10,5
  • Tippmixpro: 1,75
  • Erősség: 8/10

Eredmény: 86-97

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
oregsrac 2014-04-11 21:34:31
Azt sem gondoltam volna,hogy a Jekatyerin kiesik otthon ma,de mondjuk ez nem volt bundi gondolom.Ezt úgy értem,ha ez a papír se jön akkor mit várjunk egy mindeggy meccsen?Tegnap szerintem az onlinesek buktak kurva sokat.Sajnálom Őket.
Kagawa 2014-04-11 00:24:02
Terveztem holnapra is összedobni valamit, de ugye megértitek, hogy ezt most inkább kihagyom. Olyan szinten baszott fel ez a meccs, hogy el sem tudom mesélni, ráadásul így nem ért semmit a Kuban és a Fener győzelme sem.... Ekkora vadbarmokat én még nem láttam.
dawe84 2014-04-11 00:17:00
Helló! Nem nézem a meccset, de ezt nem nagyon tudom elhinni, hogy egy Barcelona, otthon megy 15-tel félidőben, és egy negyed és egy kicsit alatt 25-öt ver rá a Laboral..Valami nagyon bűzlik itt...bár mondom, nem nézem, csak az eredményt követem...Maccabi is jól bebukta utolsó negyedben...
gjonwalker 2014-04-10 14:40:49
koszonjuk! :)
Kagawa 2014-04-10 13:23:05
Bele akartam írni a z elemzésbe a többi tippemet is de a végén lemaradt.
Szóval: -Kuban szerintem nagy tuti, nyerniük kell és akkor reménykedhetnek abban, hogy a Partizan meglepi a törököket holnap.
-Fenerbahce sokkal jobb csapat mint az Anadolu, mindkettő kiesett már, de ez presztizs meccs lesz, ahol szintén sima hazai sikert várok. Akár hendivel is.
-A görög derbit nem ajánlom senkinek, ott háború lesz, szurkolói rendbontás, lehet meg is szakad a meccs egyszer-kétszer. Nincs benne érték.
-A Maccabi-CSKA meccsen pedig a hazai felé hajlok. Az oroszoknak már szinte mindegy, elsők csak akkor birnak lenni ha a Real botlik Kaunasban, amire nincs sok esély. Az izraeliek otthon mindig nagyon jók, a Nokia Arénában pedig fergeteges a hangulat. Tippem hazai, vagy több mint 152,5 pont, de egyik sem számít erős tippnek.
hege1990 2014-04-10 13:01:33
Helló!!

Mit gondolsz a fenerbahce és a kuban-ról sztem nekik is hozni kéne nem?

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.