2014.04. 17.

Euroliga: Real Madrid – Olympiakosz

Euroliga: Real Madrid – Olympiakosz

Alig hogy elkezdődött, máris a második meccs van műsoron a Real Madrid és az Olympiakos párharcában. A pályaelőny a spanyoloknál van, ha csütörtökön nyernek, akkor mindössze egy győzelemre kerülnek a Final Fourtól, ha viszont botlanak, akkor az Olympiakos hazai pályán akár be is fejezheti a párharcot, ugyanis a harmadik és a negyedik meccsnek az Euroliga címvédője ad otthont. Nézzük mire is érdemes fogadni a két csapat második meccsén.

Real Madrid – Olympiakosz

  Madrid, 2014.04.17. 19:00  

Kedden, a két csapat első összecsapásán, jött a papírforma és a Real sima győzelmet aratott. Azon a meccsen 1,20-as oddsért fogadhattuk a hazaiak sikerét és nincs ez máshogy csütörtökön sem. Sokan erre az oddsra csak legyintenek, viszont én azt mondom, hogy bőven van benne érték. A Real idén a végső győzelem legnagyobb esélyese, piszkosul erős csapatuk van, szemrevaló, gyors, pörgős és mindenekelőtt eredményes kosárlabdát játszanak. Ki tudja őket megállítani? A mai nap előtt azt mondtam, hogy talán a CSKA, de látva a mai vérszegény teljesítményüket, úgy gondolom, hogy egyre inkább a Realnak áll a zászló, ami a végső győzelmet illeti. Az első meccsről annyit, hogy a Real végig saját kezében tartotta az irányítását, szinte minden 2-3 percben hallhattuk legalább egyszer a hangosbemondót, hogy Rudy-Rudy-Rudyyy, amit a spanyol csillag kiváló játékával és főleg elsüllyesztett tripláival érdemelt ki. Fernandez mellett, a kosok alól Mirotic rukkolt ki eredményes játékkal, a fiatal center duplából szinte hibátlan volt (7/8) és a 15 dobott pontja mellett 6 lepattanót és 5 elcsent labdát is elkönyvelt. Az egész csapat kiváló teljesítményt nyújtott, de ezt már megszokhattuk a madridiaktól. Kintről teljesen várható volt, hogy a Rodriguez, Llull duó tarthatatlan lesz a vendégek számára, viszont az, hogy a kosok alatt sem tudtak meccsben lenni a görögök komoly aggodalomra adhat okot a címvédő táborában.

Az Olympiakos szekerét most is, mint oly sokszor a nagyöreg Printezis húzta, de mint tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat, a többiek pedig nem tudtak felnőni mellé, aminek sima zakó lett a vége. Dunston jó játéka nagyon hiányzott, támadásban és védekezésben is hasznavehetetlen volt az amerikai center, de mondhatni úgy is, hogy a Real nagyon jól felkészült. Mi az, amit levonhatunk tanúságként az első meccsből? Az, hogy ez a Real pillanatnyilag tényleg ennyivel jobb, mint az Olympiakos. A meccs kezdetétől fogva a madridiaknál volt az előny és egyedül a második negyed végén, egy 2-3 perces időszakban gondolhatták a vendégek, hogy lehet keresnivalójuk a spanyol fővárosban.

Mindent összegezve 1,20-ért a második meccsen is vállalható a Real győzelem. Jó ez az Olympiakos, de a Madrid ellen nincs keresnivalójuk. Spanoulis kiváló játéka sem volt elég az első meccsen még egy tisztes helytállásra sem, hazai oldalon pedig nagyszakállban (Rodriguez), Bourousisben és Reyesben is bőven maradt tartalék, ami ha kijön a második meccsen, akkor a címvédőre egy újabb nagy zakó vár. A Real idén piszkosul erős, a játékuk nagyon egyben van, és ha valakire nyugodt szívvel fogadhatunk, akkor azok ők. Egy újabb sima hazai sikert várok Madridban.

  • Tipp: Real Madrid (-9.5)
  • Odds: 1,75 (7/10)
  • Iroda: Tippmixpro

Eredmény: 82-77
 
hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
giggs82 2014-04-18 01:24:21
Szia Kagawa!

A holnapi Milano - Maccabi meccsről kérdezlek, hogy szerinted "muszályból" behúzzák az olaszok otthon?
Otthon nagyon jó a Maccabi, ezért lehet rápihennek az otthoni meccsükre, mivel a pályaelőnyt már elvették az olaszoktól?
Zoli221 2014-04-17 13:06:13
Szia,

Szerinted a sok furcsa euroliga eredmény véletlen mostanában, vagy lehet mögötte indokot keresni? Múlt héten a Barca, a Real, tegnap a 2 X...
Foxihaver 2014-04-17 11:36:50
Sziasztok!
Köszi a tippet mester!
Tegnapi napot inkább ne emlegessük.
Az barátaim a világ legnagyobb kamuja volt, mind 2 hazai csapat 10 feletti előnnyel rendelkezett......KABARÉ....és őszintén azon kell elgondolkodni van e értelme ilyen feltételek mellet ennek az egésznek.....A K**** ******-T
jspapa 2014-04-17 11:02:40
Az igaz, hogy a pálya és a jelenlegi forma a Real fele billenti a mérleget, de a görögök eléggé fanatikusak szoktak lenni. Kicsit gyengének érzem őket most, nem annyira ütőképesek, de bármikor képesek lehetnek meglepetésre, és most itt lehetne az alkalom. Bennem a tegnapi meccsek után ott motoszkál az az érzés, hogy papírforma ide vagy oda, egy döntettlenre még ők is képesek lehetnek, ha nem is fordítanak a Real otthonában.

további tippjeink a Kosárlabda világából

ABA Liga: Buducnost – Partizan Szintén az ABA Liga elődöntőjében találkozik a Buducnost és a Partizan. Az első találkozó nagyon izgalmas volt. Bár a fekete-fehérek kétszámjegyű különbséggel, 78-67-re diadalmaskodtak, Andrej Zakelj csapata megmutatta, hogy nagyon veszélyes ellenfél tud lenni és ez ma, hazai csarnokban fokozottan így lesz!

Az ABA Liga kosárlabda-sorozat elődöntőit játsszák, ahol a második meccsen csap össze a Mega Basket és a Crvena Zvezda. A két csapat között a hasonlóság kimerül abban, hogy mindkettő belgrádi csapat, a különbség viszont minőségben óriási! A sorozat két nyert meccsig tart!

Ma kiderül, hogy melyik csapat kerül a Final Fourba, hiszen az ötödik összecsapás következik a Panathinaikosz és a Maccabi Tel Aviv között. A mai meccset ismét Athénban rendezik, mégpedig az OAKA Arénában. A hazai pálya előnye miatt sokan úgy vélik, hogy a görög klub közelebb áll ahhoz, hogy bebiztosítsa helyét a döntőben. Az izraeliek azonban már megmutatták, hogy tudnak nyerni a görög fővárosban. Remek mérkőzés várható!