2017.10. 04.

A forma ma döntő lehet

A forma ma döntő lehet

Ellentétes formát mutatnak a csapatok. Ma nem szakadnak meg a sorozatok.

Westerlo-Saint Gilloise Belga 2. osztály, 20.30
Tipp: 1X (1.40-tippmixpro)

  • A Westerlo tavaly még az első osztályban szerepelt, de kiesett. A nyáron elment az edző és több játékos is, viszont jöttek is szép számmal. Eleinte az eredmények elmaradtak, az első hat fordulóban nem nyertek a sárga-kékek, utána viszont megszorították az Anderlechtet a kupában (0-1), majd megnyertek két bajnokit. Otthoni statisztikája 1-2-1, minden meccsén rúgott legalább egy gólt. Jelenleg a 4. helyen áll 10 ponttal. Egy középcsatár megsérült a másfél héttel ezelőtti bajnokin, még nem fog felépülni a mai meccsre.
  • A Saint Gilloise 8 pontos 8 mérkőzés után. A formája nagyon hullámzó, két vereség után jobb sorozatot futottak, majd megint vereségek jöttek, egy a kupában, kettő a bajnokságban. Az idegenbeli formája nagyon rossz, egy döntetlen mellett háromszor kikapott a gárda. Vendégként csak egy gólt rúgott, de kapott 8-at. A csatárosrban lesz ezen az oldalon is hiányzó, egy rutinos center sérülés miatt nem tudja vállalni a játékot.
  • Augusztus közepén a Saint Gilloise magabiztos játékkal 3-0-ra verte el a Westerlot. Ma visszavághat a házigazda, amely már sokkal jobb formában van, mint a szezon elején. A Westerlo sikeréért eleinte 1.90-et fizetett az iroda, de hirtelen felugrott a szorzó 2.35-re.  Az 1X-re még így is érdemes fogadni 1.40-ért.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!