2016.02. 20.

Game, Set, Match (Delray Beach, Morelos)

Game, Set, Match (Delray Beach, Morelos)

Itt vagyunk ismét a közkedvelt teniszrovattal, Szombat estére, illetve éjszakára két mérkőzéssel kedveskedünk nektek, helyszín az egyesült államokbeli Delray Beach és Morelos (Mexikó), a döntő meccs! Tartsatok velünk!

 

 

  • Juan Martin Del Potro(587.) megtett egy újabb lépcsőfokot, éjszaka megverte Jeremy Chardyt is, méghozzá nagyon könnyedén! Ahogyan a Kudla, illetve a Smith elleni mérkőzés, ez is rövid ideig tartott. Delpo öt ászt hozott a meccsen, első szerváiból 73%-ban érte el pontjait, illetve ütött 62 nyerőt! Mai ellenfele Big Sam, azaz Sam Querrey(61.) ellen immár az elődöntőt játsszák. Ahogy az első két Potro-elemzésünkben már leírtuk, az argentin nagyon sokat kihagyott sérülés miatt, ezért az ATP-világranglistás helyezéséből nem szabad sok következtetést levonni. Sajnos már nem lehet olyan jó szorzóért fogadni az argentinra, mint eddig, a jó játékát lereagálták a fogadóirodák is! De azt gondoljuk, hogy az 1,4 körüli oddszot nem szabad otthagyni. Azt várjuk, hogy Del Potro bejut visszatérte után azonnal a fináléba, ahol majd a bolgár Dimitrovval játszhat remek meccset! Hogy miért gondoljuk ezt? Querrey aucklandben nyolcaddöntőt tud felmutatni, ahol Isner verte, Memphisben az elődöntőben pedig a jaőán Nishikori. Itt korábban De Bakkert, Austin Krajiceket és legutóbb az amerikai fiatalt Smyczeket verte, de ez utóbbi meccset 2-1-re nagyon nehezen sikerült abszolválnia! Két tie-break is volt azon a meccsen egy ide, egy oda. Del Potro pedig rozsdásodás ide, vagy oda sokkal jobb játékos, és főleg sokkal rutinosabb, mint Smyczek! Tipp: Nyer Del Potro!
  • A másik meccsünk kezdési ideje 19:00 óra. Az osztrák Gerald Melzer(136.) mérkőzik meg Alejandro Gonzalezzel(154.) Mexikóban a moralesi döntőben. Amit Melzer idén művel az egészen parádés! Megnyerte a mendozai salakos tornát, azután Buenos Airesben az első körben búcsúzott Dutra Silva ellen, majd Rióban is elsőkörös búcsú Fabrizio ellen. Majd jött Kolumbia, ahol ismét nyert egy tornát Bucaramangában! Itt a döntőt az ellen a Lorenzi ellen játszotta, aki sokkal előrébb áll tőle a világranglistán! Aztán jött Santo Domingo, ahol a nyolcaddöntőben verte Andrezottit és ezen a tornán újfent nagy menetelésben van! Sorrendben Granollerst, Struvayt, Kamkét és legutóbb Zeballost verte, mégpedig ez utóbbi esetben szetthátrányból jött vissza, ami mentális erejét mutatja! Utána sima 2. és 3. szett lett a vége! Idén csupén három vereséget szenvedett úgy, hogy a tornagyőzelmek után elengedte azokat! Ez általános tény a teniszben! Mendoza és Bucaramanga után itt a lehetőség az újabb tornagyőzelemre és még csak február közepe van! Az ellenfél Gonzalez eredményeit elnézve (Happy Valley elsőkörös búcsú, AusOpenen két selejtezőkör, utána bukó Stepanek ellen. Quito elsőkörös bukta, Santo Domingo elsőkörös bukta.) Hát nem egy szívderítő eredménysor. Azt várjuk, hogy ma is kikap a döntőben, ahol a sokkal motiváltabb GErald Melzer nyeri harmadik trófeáját.  Tipp: nyer Melzer!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Djokernole33 2016-02-20 22:57:09
Holnap reggel 9kof,turkey,antalya,finale,hong akit irtam korabban is, immar 19siker es 1vereseg az idei merlege, nyerte az elodontot 1,45ert,amit tegnap ajanlottam, a holnapi finalera is ajanlom 1,6korul.
Djokernole33 2016-02-20 13:30:01
Szia. A parosoknal melloek eselyesebbek szerintem, bar bhstaek megvertek az annak elotte remeklo petschner, peya duot. A huey, midnyi isnvalamivel eslyeyebb szerintem, megvertek a guccione, tomic duof, illetve annak ellotte fyrstenbergeket. A kyrgiosz berdych meccs nem konnyu darab, az ausztral fiu paradezott tegnap, s hazai palyan verte gasquet, foleg az 1.szett biciklije volt dobbenetes. Aki kyrioszt tette, 2feletti oddsal szorozhatta a tetet es jol jart. Kyrgiosz paradezik az iden, ha a goffin ellen feladott goffint t nem vesszuk ide, akkor eppen berdychtol van az egyetlen veresege, hazai palyan kapott ott ki 3-1re.a cseh kisse nehezkes volt alexander z erev ellen, de goffint siman verte. Esetleg ismet be lehet irni kyrgioszt a remek odds jegyeben, parades fkrmaban van, mondjuk berdych viszont top 5kategoria.en erre azf mondanam az aus openen is jo volt egy szettre kyrgiosz, itt is jo lehet, +1,5sgettes verziot ajanlom kyrgioszra. Ugyanezt a paire cilic meccsre is meg lehetprobalni, +1,5sgett paire.
gumicukor 2016-02-20 13:07:18
Szia!
Erről a 4 meccsről mi a véleményed?
Huey/Mirnyi-Marach/MArtin H
Melo/Soares-C.Busta/Marero H
Kyrgiosz-Berdych V
De Bakker-Struavay H
Djokernole33 2016-02-20 12:14:57
Azert ezek az oddsok érdekesen vannak belőve... A tegnap ejszakai chardy ellenk meccsen 2feletti oddsot adtak, ahol olyan egyertelmu volt az argentin sikefe szamomfa, mint a facsipesz... D. Chardyt vklt szerencsem mult heten a rotterdami 1-4dontoben mahut ellen jatszani, hat a bűnrossz jelzot lehetett raakasztani, elcsapkodta a vilagba a lqbdakat. Nos ezt a tevekenyseget potro ellen is folytatta. Querrey ellen viszknt azert nem biztos hkgy olyan tukorsima siker lesz, erreviszont adnak 1,4korul...no comment.... Mindenesetre aki ejjel tette delpot nqgyot kaszalt, jol fizetett kyrgiosz es thiem sikere is ferrer ellen... Ma viszont thiemnel biztosan a szenvedos valtozat jon pella ellen... D.
Forgo 2016-02-20 11:06:31
Hali!
Köszönöm!
Így legyen!
Hali!
Köszönöm!
Így legyen!

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.
A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.
A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.
A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.
Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.
Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.