2017.09. 29.

Gólok és hazai az osztrák kettőben

Gólok és hazai az osztrák kettőben

A Ried célja a visszajutás, jó formában van, esélyes a Liefering elleni rangadón.

Ried-Liefering, Osztrák II., 19.00
Tipp. A.: 2,5 gól felett (1.55-tippmixpro)
Tipp B.: 1-es (1.65-tippmixpro)

  • Az osztrák második ligában a 13. fordulót rendezik pénteken. A Ried tavasszal esett ki az első osztályból, most a klubnál a feljutás a cél. A zöldek Lassad Chabbi mellett kitartottak, így a színes bőrű tréner vezeti továbbra is a szakmai munkát. A keret egy kicsit átalakult, de elnézve a riválisokat, még most is nagy esélye van a csapatnak az első hely megszerzésére. A rajt nem sikerült jól, négy meccs alatt kétszer is kikapott a gárda, de szeptember eleje óta őrzi veretlenségét, és most négymeccses győzelmi szériában van (három bajnoki, egy kupa). 23 ponttal a 2. helyen állt a mérkőzés előtt. Otthon erős, statisztikája 4-0-1, gólaránya 14-5. A csatársor jó, viszont a védelem nem stabil. Ezúttal egy bekk eltiltott lesz, egy másik pedig sérült. 
  • A Lieferinget júniustól Janusz Góra irányítja, a lengyel szakember eddig jól vezeti a "Salzburg-ifit". A 4. helyen áll, 20 pontos, idegenben viszont nem annyira erős: kétszer nyert, egyszer döntetlenezett, háromszor viszont már kikapott. Nagyon nem lehet kiszámítani a formáját a piros-fehéreknek, otthon kettőt nyertek, vendégként kettőt veszítettek. A támadókat a Lieferingnél is ki kell emelni, már 21 gólt szereztek.
  • A tippelésnél érdemes figyelembe venni, hogy a Riednek 9-3, a Lieferingnek 8-4 a +2.5/-2.5 statisztikája. Augusztusban a Liefering otthonában 4-0-s hazai siker született.
  • Ma a visszavágás is hajtja majd a házigazdát. És a gólok is fogadható tippnek tűnnek.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!