2017.10. 21.

Gólokra érdemes fogadni

Gólokra érdemes fogadni

A kiesési ramgadón érdemes lesz a +2.5-ös fogadási lehetőséget megjátszani. Gyengék a védelmek, ez ma is bebizonyosodik.

Cesena-Foggia  Serie B., 15-00
Tipp A.: 2.5 gól felett (1.75-tippmixpro)
Tipp B.: 1X (1.35-tippmixpro)

  • A 10. fordulót rendezik az olasz második vonalban. A hazaiak a sereghajtók, csak 7 pontjuk van, viszont azt mind otthon szerezték. A gyenge teljesítmény miatt két hete edzőváltás történt a klubnál, az új szakvezetővel eddig egy győzelem és egy vereség a mérleg. A védelemmel vannak gondok, már 18 kapott gólnál tartanak. A keret többre lenne hivatott, motiválni nem kell a csapatot, egy győzelemmel nagyot lépnének előre, de legalább is elmozdulna az utolsó helyről. A fekete-fehéreknek nem lesz könnyű dolguk, ugyanis egy rutinos csatáruk és egy hátvédjük sérült.
  • A Foggia a harmadik ligából érkezett, eddig 10 pontot szerzett, idegenben 1-1-3-as a statisztikája. A piros-feketék is a védekezéssel van a baj, 21 kapott gólnál tartanak. Eddig minden mérkőzésükön betaláltak, igaz, kaptak is (14-21). Stroppa, az "ördögök" vezetőedzője legutóbb győzelemre vezette az együttest, ekkor az esélyesebbnek tartott Perugiát verték 2-1-re. Ma eltiltottja nem lesz a vendégeknek, akik megint a 3-5-2-es felállással vágnak neki a találkozónak.
  • A kiesési rangadón a rossz védelmek miatt gólokra érdemes fogadni. Ezen kívül a Cesena az esélyesebbek egy fokkal, dupla eséllyel nem rossz kiegészítő tippnek az 1x. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!