2017.07. 28.

Indul a belga bajnokság!

Indul a belga bajnokság!

Pénteken megkezdődik a belga bajnokság és címvédő Andrlecht nyitja a szezont, mégpedig az újonc Antwerp elleni mérkőzéssel. Dániában már a harmadik fordulónál járnak, ezúttal a Sonderjyske a Helsingort fogadja. Lássuk az esélyeket!

Antwerp – Anderlecht

  • A bajnok és az újonc csatája a nyitófordulóban papíron teljesen egyértelműnek tűnik, de azért érdemes alaposabban megvizsgálni az esélyeket. Az Anderlecht két pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot a Club Brugge előtt és ahogy lenni szokott, a legjobb játékosai közül néhánytól meg kellett válnia. A BL-elődöntős Monaco például a szupertehetségnek tartott 20 éves Youri Tielemenst (képen) igazolta le komoly összegért. Dendonckert a Milan figyeli és még folytathatnánk hosszasan a sort.

  • Mindenesetre ebben a szezonban is biztosan harcban lesznek a brüsszeliek a bajnoki címért és ezt már a Szuperkupa-mérkőzésen jelezték, ugyanis a kupagyőztes Waregemet 2-1-re megverték a múlt héten. A tavalyi gólkirály, a lengyel Teodorczyk maradt, akárcsak a két gyors román támadó, Stanciu és Chipciu, ők jelenthetik a garanciát arra, hogy idén is megszerzi a bajnoki elsőséget az Anderlecht. Ahhoz persze a maihoz hasonló idegenbeli túrákat is sikerrel kell venniük, pláne ha egy újonc gárda az ellenfél. Az Anwerp biztosan nagy támogatást kap majd a szurkolóiktól, akik 2004 után láthatnak majd ismételten élvonalbeli mérkőzést Antwerpenben. A képességek terén óriási fölény mutatkozik az Anderlecht javára és ez lehet a döntő faktor.

Sonderjysk – Helsingor

  • A Sonderjysk még veretlen az idei dán bajnokságban, míg a Helsingor még nyeretlen, sőt pontot sem szerzett. A gólkülönbsége mindkét gárdának 4-1, csak a különbség, hogy Sonderjyske esetében négy szerzett gólról beszélhetünk, addig a Helsingor négyet kapott a két találkozóján. A Sonderjyske a négy találatát egy meccsen ért el, mégpedig a második fordulóban az Aalborg otthonában. A Helsingor újonc csapatnak számít a ligában, nagy kérdés tehát, hogy megüti-e egyáltalán az élvonal szintjét. Osztályozó útján sikerült kiharcolniuk a feljutást a Viborggal szemben, idegenben szerzett több góllal. A két csapat még sohasem találkozott egymással tétmérkőzésen, tehát a múlt eredményeiből nem lehet kiindulni, viszont a mostani formák alapján egyértelműnek tűnik a hazai győzelem.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 2 órája NB1: Paks – MTK
Mi van veled Paks? Tehetnénk fel a kérdést, pedig nincs semmi különös, csak a gárdák megtanulták kivédekezni Bognár György beívelésekre és pontrúgásokra alapuló statikus játékát. Kérdés, hogy mennyire tud majd taktikát kitalálni Horváth Dávid a meccsre. Pikantériát pedig az apa-fia találkozó ad a meccsnek.

A szezon meglepetéscsapata a Debrecen, amely pontazonossággal, de gólkülönbséggel a Fradi mögött második a tabellán, míg a Puskás Akadémia erősebb kerettel, javuló formában érkezik. Mindkét csapat a nemzetközi kupás szereplésre hajt, remek mérkőzés várható Debrecenben.

friss 2 órája NB1: DVTK – Nyíregyháza
A kelet-magyarországi rangadók egyike, ráadásul a két szurkolótábor módfelett utálja is egymást. A Nyíregyháza talán előrébb jár szakmai munka terén, míg a hazai pálya előnye kiegyenlíti a mérleg nyelvét. Ráadásul ez egy kiesési derbi is!