2018.04. 03.

Ismét elvérzik-e Torinóban a Real?

Ismét elvérzik-e Torinóban a Real?

A keddi nap csúcsütközetét Torinóban rendezik meg a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keretében. Megismétlődik a tavalyi finálé, hiszen a Juventus a címvédő Real Madridot fogadja a párharc odavágóján. Lássuk az esélyeket!

Juventus – Real Madrid

  • Tíz hónappal ezelőtt a BL-döntőben találkoztak a felek, amely végén eldőlt, hogy a Real Madrid lett az első csapat a BL-ben, amely meg tudta védeni címét és ezzel együtt az is, hogy a sportág egyik legendás alakja, Gianluigi Buffon ismét BL-trófea nélkül maradt. Azon az estén Cardiffban nem volt kérdés, hogy a Cristiano Ronaldo vezette Real Madrid a jobb csapat.

  • A Juventus a szezon elején többször is botlott, azonban december közepe óta szinte megrendíthetetlen. Csupán a SPAL rabolt pontot Khediráéktól, valamint a Tottenham ikszelt a BL előző körében Torinóban. Összességében 25 meccs óta veretlenek, legutóbb a jó formában lévő Milant verték 3-1-re és jó úton haladnak a bajnoki cím felé.

  • A Real 13 pontra van a La Liga éllovasától, a Barcelonától, tehát a bajnokság tulajdonképpen már elúszott, viszont a BL-cím még meglehet, pláne, hogy az egyik favoritot ütötték ki 5-2-vel az előző körben a PSG személyében. A legutóbbi tizenegy mérkőzésükből tízet megnyertek. A Juventus otthonában viszont rendre alulmaradnak a királyiak, még sohasem nyertek. Mivel a Juventus semmivel sincsen rosszabb formában, mint a spanyolok és a Torinóba nem nyerni jár a Real ezért én amondó vagyok, hogy ma hazai siker fog születni még akkor is, ha a Real a párharc esélyese.

A Tippmixpro ajánlatából:

Juventus – Real Madrid: 1x2: - Juventus, odds: 2,90

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Janika19 2018-04-03 16:42:32
felido x
Jósolok 2018-04-03 15:21:08
Üdvözlet!
Mindkét csapat lő gólt és 2.5 over.!!
Ez a helyes tipp!
Kirby 2018-04-03 13:16:36
Amugy én sem.
Forgo 2018-04-03 11:43:07
Hali! Én nem hiszem, hogy a Real kikap!

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.