2012.11. 16.

Kaiserslautern - Cottbus 2012-11-06

Kaiserslautern – Cottbus

Az egyes kötésben fogadható focimérkőzések közül ezt találtam annyira meggyőzőnek, hogy merjek rá fogadni. Nem egy életbiztosítás ez a tipp, úgyhogy kérnék mindenkit, hogy lehetőségeihez mérten fogadjon.

A választott eseményt tehát nem más, mint a Bundesliga 2 egyik sláger összecsapása a Kaiserslautern – Cottbus találkozó. A két csapat egymás mellett foglal helyet a tabellán, az eddig gyűjtött pontok száma is a megegyezik, valamint a gólarány is közel azonos. A formai mutatókat kielemezve megállapíthatjuk, hogy mindkét gárda remek passzban van, hiszen elég magas a győztes ütközetek száma mostanság a nevük mellett. A cél mindkét részről egyértelműen a felkerülés, az első osztályba. Ehhez azonban még nagyon sok pontra van szükség, hiszen az idényből még rengeteg forduló hátra van, és ezek alatt még bármi előfordulhat.

A tippemet a Kaiserslautern mellet rakom le ugyanis úgy gondolom, hogy hazai közönség előtt kell, hogy legyen akkora átütő erő a csapatban, ami meghozza a várva vért győzelmet, és bajnoki pontokat.

Tippem: Kaserslautern győzelem (1,63)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A listavezető a kisebb gödörben lévő Wrexham vendége lesz ma este. Kombi tippet hoztunk 1.9-ért
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
A vendégek védelme felettébb gólképes, erre is alapozzuk mai tippünket.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.