2017.07. 20.

Képes lesz-e idegenben javítani a Sturm Graz?

Képes lesz-e idegenben javítani a Sturm Graz?

Az Európa-liga selejtező 2. fordulójának visszavágóira kerül sor a mai napon. A Sturm Graz 1-0-s hátrányba került hazai pályán a Mladost Podgoricával szemben, így kénytelen lesz idegenben nyerni ahhoz, hogy továbbjusson. Az AIK Stockholm ennyire azért nincsen rossz helyzetben, hiszen 0-0-ra végzett a múlt héten a Zeljeznicar ellen és most hazai pályán bizonyíthat.

 

Mladost Podgorica - Sturm Graz

  • Nagy meglepetésre idegenben legyőzte a Mladost a Sturm Grazot, így az osztrákok a kiesés szélére sodródtak. Azonban a játékosállományukban nyugodt szívvel bízhatnak a graziak, hiszen papíron lényegesen erősebb együttesnek számítanak, mint a Mladost. A transfermarkt.de adatai alapján a Sturm keretének értéke 14,25 millió euró, míg a montenegróiaké kevesebb, mint 5 millió. Szokták mondani, hogy a labdarúgásban egy mérkőzésen bármi megtörténhet, de két találkozó alapján már helyreáll a világ rendje. Az osztrákok ebben bízhatnak, de azért tenniük is kell, hogy Montenegróban nyerni tudjanak. Számukra a szezon első meccse volt a Mladost elleni odavágó, azóta viszont már túlvannak egy megnyert Osztrák Kupa találkozón és vélhetően jobban játékba lendültek a futballisták.

AIK Stockholm – Zeljeznicar

  • Nem született gól a két csapat boszniai mérkőzésén, így a döntés a visszavágóra maradt, amelyet Stockholmban rendeznek. A Fradit két éve nagy meglepetésre kiütötte az El-ből a Zeljeznicar, tehát képes a bravúrra a bosnyák gárda, de a Stockholm van annyira jól szervezett egységes csapat, hogy hazai pályán legyűrje a bosnyákokat. Az előző körben a feröeri Klaksvik otthonában 0-0-t értek el, majd a visszavágón egy laza ötöst gurítottak és könnyedén továbbmentek. A Zeljeznicar azért nem ennyire gyenge csapat, így vélhetően nem lesz kiütés, de magabiztos stockholmi továbbjutásra van kilátás. A bajnokságban a legutóbbi két bajnokiját hozta az AIK és feljött a 2. helyre a Malmö mögé, tehát jó formában van a gárda.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.